Olcsó, biztonságos, klímabarát – ez a paksi atomerőmű-bővítés szlogenje. A nyári fesztiválok idején a Magyar Villamos Művek utazó kamionja végigrodeózta az országot, a VOLT fesztiváltól a Szigetig, és az oldalán ezt a három szót lehetett olvasni. A bemutatóval a fesztiválozó fiatalokat próbálták meggyőzni arról, hogy a paksi bővítés olcsó áramot ad, az erőmű pedig biztonságos és klímabarát – bár valószínű, a pártolókhoz képest korszerűbb tudású nemzedék kevésbé fogékony a legújabb nukleáris agymosásra.
A paksi bővítés három jelzőjével más baj nincs azon kívül, hogy egyik sem igaz. Számtalan közgazdász – köztük energetikai szakemberek – számításai bizonyítják, hogy az atomáram a legdrágább. A számokkal persze lehet bűvészkedni. Ha csak a felépült erőmű működését tekintjük költségnek, azt is el lehet hitetni, hogy az áram olcsó lesz. Ám a korszerű kalkulációk az életciklus-elemzést is figyelembe veszik. Így abban a bizonyos árban joggal lesz benne az uránbánya-feltárás költségeitől az erőmű lebontásáig és a kiégett, nagy aktivitású, hosszú élettartamú sugárzó hulladék végleges elhelyezéséig sok minden. Az új blokkok működése az Európai Unió vizsgálata szerint sem lesz gazdaságos. Állami támogatásra lesz szükség.
A biztonságos jelzőt Three Mile Island, Csernobil és Fukusima után nem tisztességes használni. A nagy nukleáris katasztrófákon kívül számtalan kisebb-nagyobb üzemzavar, tűzeset, radioaktív kibocsátás vagy majdnem baleset kíséri az atomenergia történetét. A lista több százas, noha nem is teljes. És akkor még nem beszéltünk a világ erősen sugárszennyezett, lakhatatlan területeiről, az orosz Majak üzem környékéről, a csernobili zónáról, a fukusimai erőmű környezetéről, az amerikai Hanford nukleáris tárolóról – ahonnan szivárog a sugárzó folyadék –, az angliai Sellafield vagy a francia La Hague hulladéklerakók és nukleáris feldolgozóüzemek szennyezett helyszíneiről.
A klímabarát kitétel is csak részben igaz. Az atomerőműben az áramtermelés folyamata valóban nem bocsát ki szén-dioxidot, ez a szakasz rendben van. Életciklus-elemzéssel azonban kiderül, hogy az urán kitermelése és dúsítása, az érc szállítása, a fűtőanyag előállítása, az erőmű és a kiszolgáló létesítmények építése, az acéltartályok gyártása során szén-dioxid-termelő fosszilis energiát is használnak. Továbbá a kiégett fűtőanyag hűtése, lerakása, őrzése, az atomtemetők kialakítása sem atomárammal működik többnyire. Az sem mindegy, hogy a paksi bővítésre szánt hatalmas összeg elveszi a lehetőséget attól, hogy az anyagi forrásokat a valóban környezet- és klímabarát megoldásokra lehessen felhasználni.
Az érvek ellenére a paksi propaganda dübörög. Vlagyimir Putyin orosz elnök minapi látogatása után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kijelentette, az építkezést már semmi nem állíthatja meg. Januárban kezdődik. A valós költségekről, az orosz energiafüggésről, a titkosításról, a megakadályozott népszavazásról nem esett szó.
Néhány nappal később, szeptember elején kezdődött a tanév a felsőoktatásban. A Debreceni Egyetem, amely a Putyinnak szánt díszpolgárság miatt került a figyelem és egyben a tiltakozások középpontjába, felkérte Süli Jánost, a paksi bővítésért felelős minisztert az évnyitó beszéd megtartására. Süli arról beszélt, hogy az egész ország számára hatalmas lehetőség az erőmű bővítése. A miniszter a három jelző szellemében a jövőképet is vázolta: ha sikerül az építkezéssel új munkahelyeket teremteni, ha fellépünk a szén-dioxid-kibocsátás ellen, ha továbbra is olcsón állítjuk elő a villamos energiát, akkor versenyképes marad a magyar gazdaság.
Arról nem szólt, hogy állami támogatásra lesz szükség, és hogy a múlt század legdrágább, legkockázatosabb technológiájával állítanák elő a jövő energiáját.
