A modern magyar polgári irodalomnak talán leginkább lélek-központú szerzője, a XX. század első felének vitathatatlanul egyik legnagyobb magyar írója Kosztolányi Dezső, kit a magyar irodalomtörténet általában főként a Nyugat lírikusai között tart számon. Utóbbi megállapítás igazságát azonban meg kell kérdőjeleznünk, ugyanis tény, hogy Kosztolányi a legkülönbözőbb helyeken tette közzé írásait.
Pintér Jenő Magyar irodalomtörténetében a következő olvasható erről a kérdéskörről: „[Kosztolányi] A Hét és a Nyugat népszerű munkatársa volt, más folyóiratok és hírlapok is örömmel közölték költeményeit, elbeszéléseit, közérdekű írásait. A Budapesti Naplótól a Világhoz került, innen a Pesti Naplóhoz ment át, a világháború után az Új Nemzedékhez, majd a Pesti Hirlaphoz csatlakozott. Nem politikai meggyőződései irányították, polgári kényelme fontosabb volt számára a társadalmi harcoknál, írói célkitűzései jobban izgatták, mint a közéleti torzsalkodások.”
Kosztolányi írásainak mindenkori formálója eredeti tájgyökere, a vidék, valamint a polgári-kispolgári életforma és környezet, melyeket a költő líráját és prózáját tekintve is egyesíteni tudott magában: költészetében többnyire a nagyváros lakóinak melankolikus, céltalan bolyongásait, regényeiben pedig azt a kisvárosi légkört festi meg, ahonnan örökre elszakadt.
„Életrajzot kérnek tőlem? Két fontos adatot közlök. Az egyik: 1885 virágvasárnapja. Ekkor születtem.
A másik: 1909 szeptembere. Ekkor írtam meg legkedvesebb könyvemet, amit ma is a legjobban szeretek: A szegény kisgyermek panaszai-t. Minden, ami fontos nekem, e két dátum közé esik, s nem tagadom, hogy minden örömöm és szenvedésem benne van ebben a kis füzetben, mert az élményeim ma is gyermekélmények, és a szenzációim gyermekszenzációk. Ha életrajzot írnék magamról, csak a gyermek életrajzát írnám meg. Megírnám az én tiszta, mély és különös gyermekkorom történetét, melyben minden oly regényes és rejtelmes, a vidéki gyermek riadozását, tájékozatlanságát, gőgjét, aki egyedül van boros és buta emberek között, s készül a jövőre.” – olvasható Kosztolányi saját magáról írt vallomásában. S valóban: A szegény kisgyermek panaszainak minden verse a költő egész életének egy-egy állomása és benyomása. Azon túlmenően, hogy regényeiben és publicisztikájában a magyar és európai kultúrának, társadalomnak a történelem minden korszakában időszerű kérdéseire keres és ad feleletet, Kosztolányi másik alkotói értéke művei tartalmának és stílusának intelligens tisztaságával, meghittségével fejezhető ki. Kosztolányi az a szerző, aki olvasójához közelebb kerül, mint bármelyik alkotó kortársa: őt olvasva az emberek saját élményei rejtett értelmének megfejtéséhez kerülnek közelebb, hogy a mi életünk állomásai mit jelentenek és hová vezetnek. A szegény kisgyermek panaszai első darabja kiválóan szemlélteti Kosztolányi alap-gondolatvilágának esszenciáját:
