Alternatív javaslat a fenntartható nyugdíjrendszer érdekében

Az elmúlt években sokan felvetették a romló demográfiai helyzet miatt veszélybe került nyugdíjrendszer megreformálásának szükségszerűségét, több elképzelést is kidolgoztak.

Az elmúlt években sokan felvetették a romló demográfiai helyzet miatt veszélybe került nyugdíjrendszer megreformálásának szükségszerűségét, több elképzelést is kidolgoztak. Legutóbb éppen a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 330 pontos versenyképességi javaslatai közt szerepeltek kiemelt helyen ilyen javaslatok, amelyek közül külön figyelmet érdemel a gyermekfedezeti nyugdíjrendszer bevezetése, amely jól illeszkedhet a Fidesz azon elkép­zeléséhez, hogy nem bevándorlással, hanem a magyar gyermekvállalási kedv növelésével kell orvosolni a gazdaság gondjait.

A gyermekfedezeti nyugdíj javaslata már elég régi, még 2004 környékén a német Hans-Werner Sinn, a Müncheni Egyetem Közpénzügyi Tanszékének tanára fejtette ki több cikkben is azt, hogy a romló demográfiai helyzet nemcsak a fejlett országok nyugdíjrendszerét, hanem azok egész gazdaságát is fenyegeti. Meggyőzően bizonyította, hogy a külföldi bevándorlás ösztönzése és elősegítése csak látszólag képes kezelni a válságot, mert a képzetlen bevándorlók oktatása, az általuk okozott társadalmi feszültségek kezelése a valóságban olyan sokba kerülne, hogy nem érné el a társadalombiztosítási járulékfizetésük növekedéséből adódó bevételemelkedést.

De a bevándorlás előse­gítése azért sem lenne képes meggátolni az euró­pai demográfiai katasztrófát, mert – mint Svédország helyzete mutatja – napjaink­ban a nők termékenységi arányszáma (az a szám, ami azt mutatja, hogy egy nőre hány gyermekszülés jut) az Eurostat ­2018-as adatai szerint a jelentős Európán kívüli bevándorlás ellenére viszonylag alacsony, 1,87 volt. A népességcsökkenés leállításához szükséges 2 feletti arányt 2060-ig nem is remélik elérni. A bevándorlók sem képesek tehát gyorsan megfordítani a demográfiai trendeket. Sőt életmódjukban éppen hogy az európai népesség posztmodern értékeihez és szokásaihoz alkalmazkodnak.

Hasonlóképpen nem valószínű az sem, hogy az öngondoskodás erősítése (vagyis a magánnyugdíjpénztárak) önmagukban képesek lennének kezelni a romló demográfiai helyzetet, ugyanis napjainkban nehéz (akár belföldön, akár világszerte) olyan, hosszú távon magas hozamokat biztosító beruházásokat találni, amelyek eredményesen kiválthatnák a csökkenő népességszám miatt bekövetkező nyugdíjjárulék-kiesés veszteségeit.

Hans-Werner Sinn professzor még 2004-ben egy olyan összetett nyugdíjrendszert javasolt, amelyben egyszerre lenne jelen a hagyományos felosztó-kirovó nyugdíj, az általa bevezetni javasolt gyermekfedezeti nyugdíj, valamint a kötelező magánmegtakarítás öngondoskodó rendszere.

A javaslat központi elemét a gyermekfedezeti nyugdíj képezte, amelynek lényege az volt, hogy a gyermekvállalást (a gyermekek számát) figyelembe kell venni a nyugdíjban is. A demográfiai visszaesésnek alapvetően két oka volt Európában; egyrészt a hatékony születésszabályozás lehetősége a fogamzásgátló tabletták széles körű elterjedése révén, másrészt a nyugdíjrendszer általánossá válása, ugyanis ettől kezdve már nem volt szükség arra, hogy a gyerekekre az időskor egyetlen anyagi fedezeteként kelljen tekinteni, hiszen a kötelező nyugdíj ezt sokkal olcsóbban és személyes erőfeszítések nélkül biztosította. Azóta a javasolt gyermekfedezeti nyugdíjprogramnak egy részét beépítették a német nyugdíjrendszerbe, de a gyermekfedezeti elem nem kapott kellően nagy hangsúlyt abban, ezért nem is történt meg a termékenység remélt növekedése.

Az elképzelést az MNB javaslata oly módon foglalta össze, hogy szükség lesz „az induló nyugdíj összegének megállapításakor a felnevelt gyermekek számának figyelembevételére”.

Hazánkban elsőként Botos Katalin és Botos József, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzorai, korábbi államtitkárok, később Giday András és Szegő Szilvia közgazdászok vetették fel az ötletet. 2018 októberében Giday András és Szegő Szilvia a Magyar Idők hasáb­jain mutatták be gyermekfedezetinyugdíj-javaslatukat. Ez szemléletében különbözik Sinn professzor és Botos professzor javaslataitól annyiban, hogy náluk nem egyszerűen a gyermekek száma és még csak nem is az iskolai végzettségük az, ami a gyermekfedezeti nyugdíjhoz jogosultságot teremt. Az elképzelés szerint a gyermekek utáni állami befizetéseknek (az adóknak, a tb-járulékoknak) kell fedezetet nyújtania a javasolt gyermekfedezetinyugdíj-kiegészítéshez. A két közgazdász szerint ez nem csupán pénzügyi fedezetet jelent, hanem egy fontos értékorientációt is. Mégpedig a viszonosság elvének az érvényesülését is, azt, hogy a gyermekek teljesítményekkel tudják viszonozni szüleik ráfordításait.

A koncepció a gyermekek tényleges társadalombiztosítási befizetéseit figyelembe véve a szülők nyugdíjához képest kiegészítést jelentene, a gyermekek tényleges társadalombiztosítási befizetéseit figyelembe véve. Ennek az elképzelésnek a gyermekvállalás ösztönzésén túl jelentős szerepe lenne abban is, hogy a szülőket a gyermekek megfelelő képzésére, oktatásának biztosítására sarkallja.

Az elképzelés működőképes, amennyiben megfelelő súllyal elismernék a gyermeknevelés költségeit a nyugdíjban. És mivel nem valószínű, hogy a külföldön dolgozó gyermek munkája után az ott beszedett járulékokat a másik állam átutalná a javasolt magyar rendszerbe, ezért a dolgozók külföldre vándorlásának is komoly fékezőerejét is jelenthetné. A kialakítandó rendszer jelentős hatással lehetne a gyermekvállalási hajlandóság emelésére, és kiegészítve a korábban már a miniszterelnök által bejelentett hétpontos családvédelmi akcióterv egyéb elemeivel, lehetővé tehetné, hogy elkerüljük a demográfiai katasztrófát. Igen fontos azonban, hogy a nyugdíjrendszeren belül a gyermekfedezeti elem eléggé hangsúlyos legyen, mert ha nem válik azzá, éppúgy nem lesz kielégítő hatása, mint ahogy Németországban sem hozta meg a szükséges eredményeket.

A szerző közgazdász