Van annak némi tagadhatatlan bája, amint Mexikó elnöke, Andrés Manuel López Obrador spanyol nyelven közhírré tett üzenetében a minap bocsánatkérésre szólította fel a spanyol királyt az ötszáz éve a hazáját ért erőszakért és tömegmészárlásért.
Ráadásul tette mindezt egy ősi maja város romjainál, miközben 1519-ben indított hadjáratával Hernán Cortés az Azték Birodalmat igázta le. Ám ne vesszünk el efféle részletekben, logikai bukfencekben, a befelé és kifelé megfogalmazott üzenet magva a lényeg. Mi jók voltunk, ti rosszak voltatok.
Nincs ebben semmi rendkívüli, az angol szakirodalomban a közelmúltban vált honossá az apology mania kifejezés. Az ezredforduló ugyanis a nagy nemzetközi bocsánatkérések kikényszerítésének, elhangzásának – és a követelések ellenére a dacos, „nem bánok semmit sem” típusú elhallgatásoknak – az időszaka.
A második világháborúban elkövetett bűnök sora, a bűnhődés, a vezeklés és a megbocsátás – vagy annak elmaradása – egészen más szféra, kivétel. Számos egyéb, vélt vagy valós történelmi igazságtalanságon, vétken, oldódó vagy feloldhatatlan ellentéten viszont érdemes elgondolkodni; egészen addig, amíg saját földrajzi és lélektani határainkhoz érünk.
Érdekes például, hogy Bill Clinton amerikai elnök elnézést kért a hawaii királyság megdöntéséért, a ruandai népirtás passzív szemléléséért, hazája őslakosai felé is tett gesztust, de azt soha nem mondta nekik, hogy „ez a föld a tiétek, mi elvettük tőletek”. Barack Obamától is hiába várták a szót Hirosimában, hogy bocsánat. Tony Blair brit miniszterelnök sajnálkozását fejezte ki az ír éhínség és London semmittevése miatt, de az ír nemzet egészét vagy akár a viktoriánus korban a majdnem a fél világra kiterjedő gyarmatbirodalom alattvalóit nem követte meg.
Mert úgy általában az emberek, de különösen az államférfiak elvétve ismernek be nagy nyilvánosság előtt olyan vétkeket, tetteket, mulasztásokat, amelyek alapjaiban kérdőjeleznék, rengetnék meg civilizációjukat, identitásukat, kultúrájukat, múltjukat, létüket.