Dicsőség Dunapatajnak és a kommunistaellenes felkelőknek!

A kommunista karhatalom összpontosította erejét, tüzérséggel és gépfegyverekkel felfegyverkezve elfoglalta Dunapatajt, Hartát és Kalocsát. Szamuely Tibor hóhérjai ezután kegyetlen megtorlást hajtottak végre.

Amikor 1919. március 21-én a vörös diktatúra hatalomra jutott, a lakosság többsége a vörösterror miatti félelmében nem gondolt sem aktív, sem passzív ellenállás szervezésére. Az első felkelés – tekintettel arra, hogy a felkelők szembeszálltak a Tanácsköztársaság magát forradalminak nevező rendszerével – 1919. április 21–22-én tört ki a Zala megyei Alsólendván, amely város jelenleg a szlovéniai magyarság központja. A felkelés vezetői Fangler Béla jogász, Kecskeméthy Béla ügyvéd, Sebestyén József és Persay Andor gyógyszerész volt. Sajnos egy nap alatt leleplezték, vezetőit – a Grazba menekült Persay kivételével – letartóztatták. Kivégzések ez esetben nem történtek, Fangler halálos ítéletét életfogytiglanra változtatták, de a többiek is elkerülték az akasztófát.

Az 1919-es ellenforradalmiak közül a legismertebb a budapesti, az 1919. júniusi 24-i Ludovika-felkelés, melynek vezetője Lemberkovics Jenő százados volt. A kadétok hatalmukba kerítették a Ludovika Akadémiát és a József telefonközpontot. A felkeléshez csatlakozott a dunai flottilla, amelynek három monitor típusú folyami naszádja, a Csaba, a Maros és a Pozsony kitűzte a nemzeti lobogót, majd lövéseket adott le a Duna-parti Hungária Szállodára, amelyben a Tanácsköztársaság számos vezetője ülésezett. A megtorlás nem maradt el, a lázadás vezetőjét, Lemberkovicsot letartóztatása után agyonlőtték, Guido Romanelli, a Budapesten állomásázó olasz szövetséges megbízott ugyanakkor elérte, hogy a tizenegy, golyó általi halálra ítélt vádlottat ne érje megtorlás.

A leghosszabb ideig kitartó antikommunista ellenállás a Duna–Tisza közén zajlott. A katonailag képzetlen, rossz fegyverzetű parasztság öt napig tartotta magát. A történetírás a felkelés által érintett legnagyobb település után sokáig csak Kalocsa környéki ellenforradalomról beszélt. A dunai parasztforradalom kiindulópontja azonban – miként azt Romsics Ignác megállapította – nem Kalocsa, hanem Dunapataj volt. 1919. június 18-án a Tanácsköztársaság helyi képviselői Dunapatajon a helyi földművesek részére gyűlést tartottak, ahol mindenki köteles volt megjelenni. Miközben a gabonafejadag, amelyet a parasztok kötelesek voltak a vöröshatalomnak beszolgáltatni, elérte a 72 kilogrammot, a kommunista erőszakszervezet rendkívüli sorozást igyekezett kierőszakolni. A gazdák jelezték, ha a meghatározott számú hadköteles katonát kiállítják, akkor nem tudják a kötelező fejadagot beszolgáltatni, hiszen nem lesz elegendő munkaerő a földeken.

A felkelés június 19-én kezdődött, amikor a kaszákkal, kapákkal, később lőfegyverekkel felfegyverkezett parasztok elkergették a vöröskatonákat Dunapatajról, majd északon Solt, Apostag, Dunavecse, Tass, Dömsöd, Kiskunlacháza felé, délen Fajsz, Baja és Érsekcsanád irányában, keleten pedig Kiskőrösig terjedt tovább, de Paks és Dunaföldvár térségében, a Dunántúlon is fegyvert fogtak a parasztok. A mozgalomnak viszont nem volt egységes irányítása és elegendő fegyverzete ahhoz, hogy hosszú ideig tartsa magát. A kurucokhoz hasonló népi mozgalom június 19. és 22. között így is több sikeres gerillaakciót hajtott végre, egyebek mellett Harta és Kalocsa térségében. Egy esetben tüzérségi ágyút is sikerült zsákmányolniuk a vörösöktől.

Végül a kommunista karhatalom 1919. június 23-án összpontosította erejét, s tüzérséggel és gépfegyverekkel felfegyverkezve elfoglalta Dunapatajt, Hartát és Kalocsát. Negyvennyolc bátor felkelő életét vesztette. Szamuely Tibor hóhérjai ezután megérkeztek a helyszínre, és kegyetlen megtorlást hajtottak végre. A megtorlást személyesen vezető Szamuely csak Dunapatajon hatvannégy embert végeztetett ki statáriálisan; az agyonlőtt vagy felakasztott mártírok közül a legfiatalabb tizenhat, a legidősebb nyolcvannyolc éves volt.

Dicsőség azoknak a bátor magyar gazdáknak, akik szembeszálltak a vörös szörnyeteggel! Hajtsunk fejet a mártírok előtt, s ne feledjük el, Dunapataj nemcsak a nyáron kellemes üdülést adó Szelidi-tóról híres, hanem az 1919-es antikommunista felkelés bátor hőseiről is. Kalocsa, Harta, Solt, Tass és a többi település csatában elesett és kivégzett mártírjai szintén megérdemlik a tiszteletet s azt, hogy az 1919. nyári dunai parasztforradalom emléke szélesebb körben is ismertté váljon.

A szerző alkotmányjogász, történész