A mese szépen hangzott, a liberális marketingszakemberek megtettek minden tőlük telhetőt, azonban bizonyos rajtuk kívülálló dolgokra nem voltak, nem lehettek felkészülve. Arra, hogy az emberek inkább hisznek a saját szemüknek, az igazságnak, mint a haladó független-objektív újságírók és a Soros úr „civil szervezetei” által kitalált alternatív valóságnak. Ismert, sőt elismert tény, hogy Angela Merkel asszony meghívója (minden szírt befogadunk) miatt milliósra duzzadt az úgynevezett transzszírek száma, akik pakisztáni, afganisztáni, bangladesi és iraki papírjaikat egy csapásra elvesztették, és hirtelen azt kezdték érezni, hogy identitásuk elválaszthatatlan részét képezi a szír öntudat.
Az igazságra tehát 2015 óta borzalmasan haragszanak a mi liberálisaink. Annyira, hogy minden egyes újabb cenzori eseménykor kalapjukat a magasba dobálva ünnepelnek. Hiszen, mint azt mondtam, vitatkozni nem hajlandók, ellustultak, elfelejtettek érvelni, tehát marad nekik a „fasiszták” megbillogozása és a boldogság, ha a YouTube és a Facebook cenzorhadserege betilt, kitilt, letilt. Akkor aztán van nagy, napokig tartó ünneplés, hisz a nagyvállalatok leveszik a róluk a vitatkozás fárasztó terhét.
Carola Rackete a Soros György által finanszírozott NGO-k és sajtótermékek meséjével szemben természetesen nem fuldokló embereket mentett ki a háborgó tengerből. Carola, a jó isten tudja, milyen pénzből, megtankolja a Sea-Watch 3 nevű hajóját, kedélyes elhajókázik Líbia partjaiig, és megvárja, amíg valamelyik helyi érdekeltségű afrikai embercsempész banda értesíti, hogy vízre tettek egy újabb csomagot. Carola ilyenkor megkapja a koordinátákat, amelyek segítségével pár kilométerrel arrébb fel is veszi a csónakjukban gondtalanul ringatózó, húsz év körüli, kisportolt afrikaiakat.
A katonakorú feketéket, mondanom sem kell, olyan csónakokban vontatják ki a nyílt vízre, amiken nincs motor, de még egy lapát se. Minek is felszerelni ilyen úri huncutságokkal a vízi járműveket, úgyis perceken belül megérkeznek Caroláék, akik majd Olaszországba csempészik az úgynevezett menekülteket. Bizony, Olaszországba. Bizony, csempészik.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!