A britek utolsó figyelmeztetése

A brit politikai elit is elégtelenre vizsgázott a kilépés útvesztőiben tévelyegve, de az országuk jövőjét illetően egyáltalán nem rosszak a kilátásaik.

Ezzel szemben Donald Trump elnök alapvetően változtatta meg az amerikai álláspontot. 2019 júniusában az Egyesült Királyságban tett látogatása során azt mondta, hogy amennyiben a britek megszabadulnak az EU bilincseitől (sic!) akkor egy nagyszabású kétoldalú kereskedelmi egyezményre fog javaslatot tenni. Kérdés persze, hogy miért értékelődött föl az Egyesült Államoknak a brit sziget és miért értékelődött le az unió.

Először is le kell szögeznünk, hogy ennek a történelmi okai vannak. A brit gyarmatosítás, a függetlenségi háború negatív emlékei mára már elmosódtak. Az angolszász kultúra, életforma és az angol nyelv rendkívül erős kötőanyag.

Ezt erősíti a gazdaságaik szimbiózisa is, hiszen egymás országában a legnagyobb befektetők, ami meghaladja az ezermilliárd dollárt. Így talán még érthetőbb egy kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás előnyös volta.

A kétoldalú gazdasági, politikai, katonai együttműködés mellett van még egy olyan hozománya a briteknek, ami még szebbé teszi őket a kérőjük előtt. Ez pedig a Brit Nemzetközösség, amely gyakorlatilag lefedi az egykori brit gyarmatbirodalom döntő részét. Ennek ötvenhárom szuverén ország a tagja, melyek közül tizenhat állam II. Erzsébetet ismeri el uralkodójának, ezzel államfőjének is.

Ha csak Kanadát, Ausztráliát és Új-Zélandot emeljük ki közülük, akkor már egy érdekes mátrixot láthatunk. Ezek az angol nyelvű, döntően brit kulturális és politikai alapokból építkező államok egy új prioritást jelentenek Amerikának. Hiszen földrajzi fekvésükből adódóan is segítségükkel képes lehet az Egyesült Államok stratégiailag ellensúlyozni a kínai és az orosz fenyegetést. Ezzel együtt az iszlám alapú terrorizmus elleni küzdelemben is erősebb pozíciókat építhet ki.

Ennek az együttműködésnek már van egy sikeres példája, az „öt szem” néven elhíresült lehallgató rendszer, amelyet Amerika telepített Kanadába, Nagy-Britanniába, Ausztráliába és Új-Zélandra. Ez a kiemelt bizalmi viszonyra épült titkosszolgálati együttműködés is jelezte már az új, szövetségeken belüli zártabb, szűkített struktúrák kialakításának a szándékát.

Trump elnök már a nyilvánosság előtt is bátorítja a brit kilépést az unióból, amit a szabadkereskedelmi megállapodás ígéretével még jobban megédesít. Hiszen ezáltal a „kuzinok” már nemcsak közös nyelvet beszélő távoli unokatestvérek lesznek, hanem gazdasági, politikai, katonai és titkosszolgálati szinten is első számú stratégiai szövetségesek.

Az Egyesült Államok úgy szerez egy elsüllyeszthetetlen, óriás „anyahajót” a szigetországgal Európa kapujában, hogy egyetlen centet sem kell fizetnie érte. Ezen túlmenően a brit struktúrán keresztül szorosabbra fűzheti kapcsolatait a többi angolszász szigettel is, mint Ausztrália és Új-Zéland.

Azt kell mondanunk, hogy ez egy olyan nagy ívű stratégiai művelet, amely segítheti az Egyesült Államokat abban, hogy hosszabb távon is meg tudja őrizni világhatalmi vezető pozícióját. Főleg az egyre erősebb kihívóvá váló Kínával szemben. Tudom, hogy egy ilyen új szövetségi struktúra kialakítását sokan kétkedve fogadják. Lehet, de a lehetőséget már mindenesetre megteremtette az Egyesült Államok. Ennek egyik legfontosabb lépése Nagy-Britannia leválasztása az unióról.

Természetesen a brit közvéleményben is megvolt egy erős kiválást akaró erő, amit több más tényező mellett felerősített az EU migrációs politikája is.

Sajnos az unió szűk látókörű vezetése nem vette észre, hogy sokkal nagyobb tétekben folyik a játék, mint egy renitens ország kiválása. Meggyőződésem, hogy a britek elvesztése sokkal jobban fog fájni, mint most látni engedik.

Nem egyszerűen 65 millió uniós polgárt és piacot veszít Európa. Nemcsak az unió vezetői, hanem a német és francia kormányok sem kezelték megfelelően ezt a problémát.

Noha a brit politikai elit is elégtelenre vizsgázott a kilépés útvesztőiben tévelyegve, de az országuk jövőjét illetően egyáltalán nem rosszak a kilátásaik. Biztos, hogy rövid távon a brit gazdaság és a lakosság is megérzi a kiválás következményeit, de ha az új kérője valóban kedvező hozományt ad az ígéreteinek megfelelően, akkor hamar túllendülhetnek az átmenet válságán.

Az unió pedig itt marad lassuló gazdaságával, a migráció, az iszlamizáció és a terror problémáival sújtva, egyik legerősebb tagját elveszítve. Tehetünk úgy, mintha nem történt volna semmi, de inkább azon kellene elgondolkozni, hogy milyen jövőt akar Európa magának. A brit kiválást tekintsük az utolsó figyelmeztetésnek.

A szerző titkosszolgálati szakértő