A beszédekről

Vélemény

A beszédekről

Ejtsünk akkor néhány szót a beszédekről – s leginkább a Magyar Péter-i beszédről.

Bayer Zsolt

Európa Oroszország háború Moszkva 2025. 10. 26. 16:52

Fotó: Szigetváry Zsolt

Erről beszélt a magyar miniszterelnök.

S hogy Európa – a mi egykori, vágyott és irigyelt Európánk – ma itt van, a mindig lenézett, mindig cserben hagyott Közép-Európában.

Mert nekünk nem ment el az eszünk. Nem engedtünk a liberális őrületnek, itt nincsenek migránsok, nincs LMBTQ- és genderőrület. Nincs és nem is lesz. Nincs önsorsrontás, nincs elmebaj, nincs önfeladás.

Erről beszélt a miniszterelnök. Ugyanis ma egy felelős vezetőnek erről kell beszélnie.

De miről beszélt a gyáva áruló? Az igazgatótanácsokból kikopott plüsscsődör, a Brüsszel talpát nyaló – mint lelki igény! – vásári zsebmessiás?

Azzal kezdte, hogy 1956-ban kilenc évvel voltunk túl a második világháborún.

Hát speciel tizeneggyel, de ez tényleg szinte elhanyagolható.

A lényeg, hogy ezután egy óra és hét percet beszélt, hol unalmas közhelyeket pufogtatva, hol aljas hazugságokat ordibálva.

Beszélt az ’56. október 23-án a fákon csüngő sápadt és szomorú falevelekről. Beszélt a lelkekben kigyúló lángokról. Beszélt a szabadság soha ki nem oltható lángjáról is.

Köszi, köszi, köszi, ezeket még nem hallottuk soha.

S aztán beszélt a szeretetről. Ez. Ez a nyomorult, egész életében csak gyűlölködő, önmagán kívül soha, senkit valójában szeretni nem tudó nyomorult.

S azután jött a mese a szolnoki kisfiúról, aki megkérdezte tőle, miért kell a szüleinek két-három munkahelyen dolgozniuk?

Életszerű...

S nyilván azt válaszolta a Péter, hogy látod, kisfiam, ezért voltam én benne egyszerre két-három „neres” igazgatótanácsban, darabjában másfél-két millióért, és ezért mentem ki végül Brüsszelbe, a „világ legnagyobb kamuállásába”.

Ja! Nem ezt válaszolta...

Aztán elmondta Dobó esküjét. Nincs annál izgalmasabb, amikor Hegedűs hadnagy mondja el Dobó esküjét.

S volt még kérdezz-felelek, talán az volt a leghülyébb pillanat. „Kelet vagy nyugat?” kérdezte The Man, s a tömege rávágta: Nyugat!

Rendben van, de melyik Nyugat? Ez a mostani? Biztos? Ezek ott a téren tényleg erre a Nyugatra vágytak? Biztosan nem. Csak mindent felülír agyukban és lelkükben a gyűlölet. Az a gyűlölet, amivel a „szeretetországukat” építgetik.

„Embertelenség vagy emberség?” kérdezte poloska, s a tömege rávágta: Emberség! Közben lincshangulatban lökdösték Császár Attilát, és olyanokat üvöltöttek Futó Boginak, amit nem lehet leírni.

„Türk Tanács vagy Európa?” – kérdezte őprolisága, s a tömege rávágta: Európa!

Már kérdeztem: ez az Európa? Biztosan nem, amúgy pedig az a régi Európa itt van, azok mi vagyunk, s különben is, mi ez a hamis, ostoba, demagóg szembeállítás, mi ez a lenézése a Keletnek, ahonnét jöttünk, ahonnan származunk, s ahol megbecsülnek, szeretnek minket...

S aztán beszélt még a kádári pillanatról.

Annál sincsen szebb, mint amikor az beszél árulásról, aki már mindent és mindenkit elárult. Elárulta a családját, a barátait, a politikai közösségét, és az első pillanatban árulná el a hazáját is, csak nem a töröknek vagy a szovjetnek, hanem Brüsszelnek, Manfred és Ursula parancsai szerint.

Ugyanis ez az ára a mentelmi jognak, a „világ legnagyobb kamuállásában”.

Így ették tele magukat közhellyel, cinizmussal, hazugsággal, demagógiával és ürességgel a tiszások, majd véget vetettek a zenének és hazamentek a legények.

A téren pedig nem maradt más, csak a végtelen szomorúság. És Gábriel arkangyal, s az ő szíve is elszorult.