Két beszéd

Ha jövőre Orbán győz, azok is nyernek, akik a Tisza rendezvényén emlékeztek, mert kimaradunk a háborúból, és marad a béke.

G. Fodor Gábor

miniszterelnök Európa Orbán Viktor Magyarország 2025. 10. 26. 6:44

Október 23-án megmozdult az ország. Kora délután a Kossuth téren, a Békemenet nagygyűlésén Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor beszélt. Délután a Hősök terén, a Tisza Párt rendezvényén Magyar Péter szónokolt.

Mindkét beszéd túlmutat önmagán, nem egyszerűen ‘56 hőseinek megidézéséről szólt, és nem is pusztán az onnan számított 171 nap, tehát a kampány kontextusában értelmezendő, hanem ennél sokkal többről, lényegesről, meghatározóbbról van szó. Mégis, az idei október 23. utólagos értelmezését egy megítélésem szerint félreértett szempont uralja, nevezetesen: hol és mennyien lehettek, melyik rendezvényen voltak többen, ki nyerte tehát a napot? Egy számháború alakult ki, amely félreérti a lényeget.

Mert abban talán megegyezhetünk, hogy sokan voltak itt is, ott is.

Rengeteg ember döntött úgy, hogy szabad idejét áldozza arra, hogy emlékezzen a hősökre, részt vegyen egy közös tiszteletadáson, és meghallgassa vagy a miniszterelnököt, vagy a kihívóját.

Bármelyik rendezvényen is vettek részt, köszönet és tisztelet nekik a méltóságteljes emlékezésért. És sokakat illet köszönet itt is, ott is. Nagyon sokakat. Felfogásom szerint ez tehát egy tévút annak megítéléséhez, ha győztest akarunk hirdetni.

Ugyanakkor nemcsak tömegek voltak, de volt két beszéd is. A miniszterelnök és kihívója beszélt – túl a megemlékezésen – arról, hogyan látják a világot, benne a helyünket, mit érzékelnek a jövőből, és mi a tervük arra nézve, hogy milyen magatartást mutassunk, milyen testtartásban álljunk és mit tegyünk a minket érő kihívások közepette.

Orbán Viktor beszéde egyértelműen arról szólt, hogy háború vagy béke.

Helyzetértékelése szerint Brüsszel úgy döntött, hogy háborúba megy. Létrejött egy háborús szövetség, amelynek csaknem egész Európa behódolt. Ez a szövetség a háborút be akarja hozni Európába, a pénzt pedig ki akarja vinni Ukrajnába. A jövő tehát a háborús fenyegetésről szól, hogy ha nem vigyázunk, ha nem leszünk észnél, ha nem mutatunk erőt, ha nem állunk ellen, akkor mehetünk a vágóhídra, Magyarország belesodródik a háborúba. Ezt mi nem akarjuk. Magyarország egyedüliként Európában ennek a tervnek ellenáll.

Orbán politikája arról szól, hogy Magyarország, ha törik, ha szakad, ebből a háborúból ki fog maradni. A választás tétje tehát, hogy meg tudjuk-e őrizni a békét, és kívül tartjuk-e határainkon a háborút.

A kihívó fél azonban Brüsszel szövetségese. A mögötte álló emberek félrevezetettek. Azt hiszik, a tét a kormányváltás, pedig a tét a háború. Ha a kihívó nyer, mivel behódolt Brüsszelnek, nem tehet mást, mint amit Brüsszel akar: háborút. A tét tehát világos és egyértelmű, ha a Fidesz győz, akkor marad a béke, ha a Tisza nyerne, jön a háború.

Magyar Péter sok mindenről és hosszan beszélt. Több mint kétszer olyan hosszan, mint a miniszterelnök, és érintett tücsköt-bogarat: ‘56 krónikáját legalább három nekifutásra, idecitálta az amerikai elnököt és a török császárt(!), hosszan beszélt a szeretetről és arról, hogy fogjuk meg egymást kezét, 56 másodpercig maradjunk csendben, a rendezvény után menjünk haza, de keressük egymást.

Beszélt a választást követő napokról, a két tábor közötti megbékélésről, miközben sorolta a megtorlás és a bosszú tervbe vett intézkedéseit.

Egy dologról azonban nem beszélt, nem beszélt a háborúról. Nem mondott egy szót sem arról, hogy mit gondol a szomszédunkban zajló háborúról, nem tisztázta a viszonyát a háború kérdéséhez, nem mondta, hogy mi ebből ki akarunk és ki fogunk maradni, nem mondta, hogy nem engedi, hogy a gyerekeink meghaljanak Ukrajnáért. Abban a nagyvonalú történelmi tablóban, amit a kihívó több mint egyórás beszédében felvázolt, nem volt jelen a háború veszélye és nem volt jelen a béke igenlése. Magyar Péter elhallgatta a háborút. Hogy azért járt el így, mert ez az általa vezetett párt kimondott-kimondatlan alapelve lenne, hogy nem mondhatják el, hogy mire készülnek, mert akkor nem szavaznák meg őket, márpedig Brüsszel behódoltjaként nem tehetnének mást, mint amit Brüsszel követel tőlük, tehát a háború támogatását; vagy azért, mert fogalma sincs, hogy mi a helyzet és mi a jövő kihívása – nem tudjuk. Tulajdonképpen mindegy is, hogy miért (bár az első esetben a hiány magyarázata: morális bűn, az elhallgatás, a hazugság, a másik esetben, megengedő módon fogalmazva, egy képességbeli hiány: a tudatlanság, a kormányzóképesség hiánya), a lényeg, hogy

Magyar Péter nem tartja meghatározónak, lényegesnek, kezelendő problémának, a jövőnket meghatározó kérdésnek a háborút. Azt a háborút, amely tényleg egész Európát lázban tartja.

Már csak a hírek felületes követéséből láthatná, hogy Nyugat-Európa háborús pszichózisban van. Fegyverkezik, fontolgatja az általános hadkötelezettség bevezetését, a lakosságát a háborús nélkülözésére készíti fel, arccal a háború felé megy. Csak meg kell nézni, hogy mi zajlik Franciaországban, Németországban, Lengyelországban vagy éppen Brüsszelben. Brüsszel eldöntötte, hogy pénzzel, fegyverrel, majd később emberrel finanszírozza a háborút. És erről annak az embernek, aki Magyarország miniszterelnökének készül, egyetlen mondata sincs. Semmi. Ez több mint megdöbbentő.

Ha jövőre Orbán győz, azok is nyernek, akik a Tisza rendezvényén emlékeztek, mert kimaradunk a háborúból, és marad a béke. Ha a Tisza győzne, mindenki veszít, mert a kalandorpolitika háborús időkben tragédiával fenyeget.

Nekem ez a szempont a szerény hozzájárulásom ahhoz a kérdéshez, hogyan is ítéljük meg, hogy ki nyerte meg október 23-át.