Kodolányi János kettős jubileuma

Szép érdeme Balatonfüred városának, hogy nemes hagyományát egyre tudatosabban folytatva az elmúlt évtizedekben, méltón emlékezik meg Kodolányi Jánosról.

Kodolányi János a balatonakarattyai nyaralójában Forrás: MTI

Kodolányi Jánosnak, nagybátyámnak, 1949 és 1956 közt írt leveleit, naplójegyzeteit olvasva minduntalan az ő tömör, de igen gazdag mondata jut az eszünkbe: „az Isten és a világ bennünk van”. Mert az ekkoriban születő gondolatainak hatalmas skálája és mélységei, magasságai a létezés, a világ és a lélek teljességét ölelik fel és ölelik magukhoz.

És ugyanezt kapjuk a nagy regényektől, amelyek ezekben az években születtek a balatonakarattyai kis nyaralóban. A parasztbarokk verandás ház és a nagy kert, a gyümölcsös és a veteményes lesz egyre inkább nagybátyámnak a teljes külső világa azokban a sanyarú és kegyetlen években.

Akarattya és a Balaton jelentősége egészen különleges helyet kap Kodolányi János életében és munkásságában. A harmincas évek végétől, a háború előjátékaitól, majd kitörésétől kezdve az éveknek egyre nagyobb hányadát tölti odalent. Az ég egyre sötétebbnek, a jövő egyre fenyegetőbbnek látszott Európa és Magyarország felett, különösen 1941. április 3-tól, gróf Teleki Pál miniszterelnök halálától fogva.

Ez a tragikus esemény azt jelezte, hogy Teleki és gárdájának kettős politikája a mérsékelt német szövetség látszata, leple alatt, németellenes szövetség építése a nemzetközi és a nemzeti porondon tragikus véget ért. Ezt érezték át sokan akkor, tízezrek és százezrek, az ország döbbent hallgatása mélyén. És külföldön is, mint Winston Churchill, miközben a Wehrmacht hatalmas hernyótalpai végigdübörögtek az országon Jugoszlávia felé a Telekivel szembeszegülő Werth Henrik vezérkari főnök hozzájárulásával.

Nagybátyám ekkor még folytatja publicisztikái írását a független, korszerű nemzeti út orgánumaiba, de egyre kevesebb reménnyel. Árpád-kori regényciklusának harmadik darabját is ettől kezdve egyre fogyó kedvvel folytatja Akarattyán, tavasztól őszig. A közélettől egyre inkább eltávolodik, és 1943 nyarán megírja nagy nyilvános ítéletét a nácizmusról, a bolsevizmusról és a liberalizmusról a Zárt tárgyalás című esszé-drámában. Ugyanekkor pedig a világégések és világösszeomlások történetéhez fordul válaszért, és beleveti magát a babiloni őskor, Utnapistim és Gilgames legendáinak és civilizációjának tanulmányozásába.

1944. március 19-től, a német megszállás alatt náciellenessége miatt rejtőzködnie kell. Miközben 1944 nyarán egy rejtekhelyen megírja a háború utáni kibontakozás politikai tervezetét a Horthy Miklós által Moszkvába küldendő titkos fegyverszüneti küldöttség – Szent-Iványi Domokos rendkívüli miniszter, Faragho Gábor altábornagy és gróf Teleki Géza geopolitikus – számára, rejtekhelyein tovább gondolkodik a Vízözön babiloni történetén, s a nagy összeomlás után nyomban, már 1946-ban befejezi a Vízöntő című szatirikus meseregényt két mezopotámiai óriás állam eszeveszett háborújáról.

Kodolányi János egyszerre volt a cselekvés bátor realistája, de látomásokban gondolkodó író is. Míg volt szemernyi remény, hogy nemzete talál politikai kiutat a pusztulásból, annak megvalósulásáért fáradozott – de egy másik síkon egyre világosabban látta, hogy a két világháború utáni Európa és Magyarország egy ezredéves válság színtere lett, ahol valójában nincsenek győztesek, és most egy átmeneti korszak felfordulásában tántorgunk, a modernség csődje s egy még ismeretlen, bár meglehet, humánusabb Vízöntő-világkorszak gyepűjén.

Ilyenkor mit lehet tenni? A forrásokhoz kell fordulni. Az új eget, új földet megpillantó s kormányzó Gilgames történetéhez, a szellem és a hatalom kettősségében vívódó Mózeséhez és a lélek örök Istenfiújához, Jézushoz – a lét szépségéhez és a szeretet megváltó mártíromságához. Őket kell megírni mindannyiunk számára. Emberfeletti vállalkozás, de nagybátyámnak volt hite, bátorsága, tehetsége, tudása és mérhetetlen kitartása a végigviteléhez, egészen a végkimerülésig.

Mindezt megvalósítani Akarattya kényszerű magányában vált lehetségessé, a magyar történelem legszörnyűbb diktatúrája alatt. Gyakran fordul elő, hogy ami a sors büntető kezének csapásaként ér bennünket el, végül az égiek ajándékának bizonyul. Törvényszerű volt – bárkik is legyenek név szerint az ügyben buzgó kisebb és nagyobb kultúrmartalócok –, hogy a Zárt tárgyalás és a Vízöntő íróját ki fogják penderíteni 1947 után nemcsak a közéletből és a kultúrából, de az emberhez méltó megélhetésből is.

Nagybátyám 1949-ben végleg az akarattyai nyaralóba száműzte magát, hideg és sötét telekbe és nélkülözésbe – de meglehet, ezzel a kitelepítés bekövetkeztét is elkerülte. Hét éven át ismeretlenek és barátok serege küld neki rendszeresen pénzt, ruhát, gyógyszert, gyógycipőt, a könyveihez szükséges külföldi forrásmunkákat – amint az ég madarai, akik Illés prófétát táplálták, ahogy nagybátyám maga írta visszatekintésében. És el is járnak hozzá sokan – segíteni a kertben-házban, segélyt hozva, és eligazító szavakat és reményt kapni tőle a sötét időben. Akarattya a természet áldását is elhozta neki rendre, a magyar föld és a magyar ég áldásait, gyümölcsöket és madárdalt. „Mindig fényárban úsztam”, írta, s ilyenkor írta könyveit, tavasztól őszig. Mindez a Balaton látható és láthatatlan kisugárzásában történt.

Akarattyát és a Balatont nem véletlenül választotta visszavonulása menhelyének. Ő már a család harmadik nemzedékeként költözött haza a tóhoz. Gyermekkorának nyaralásai Nemesgulácshoz és Gyulakeszihez kötötték. Nagyapja, szintén János, félelmetes 19. századi pátriárka volt, szőlőbirtokos. A Kodolányiak felső-magyarországi lateiner köznemes családjából ő választotta elsőnek szűkebb hazájául a pannon tenger táját. És bár alakját a műveiben nagybátyám sok sötét színnel is jellemzi, a szépségre oly mohó kisfiú az ő birtokán szeret bele örökre a páratlan Balaton-felvidékbe és népébe.

De volt más vonzása is a Balatonnak. A reformkor és szabadságharc nagyjai, Jókaiék után a 30-as években indult legendás művésznemzedék az, amely újra itt talál második otthonra Balatonfüreden és az egész északi parton. Kodolányi János közeli barátai közül Illyés a 40-es évektől alakít ki magának második életet a sanyarú időkre Tihanyban. Szabó Lőrinc minden nyáron balatoni körúton töltekezett be napfénnyel és barátsággal – egy-egy hetet töltve Illyéséknél, benézve Baránszky Lászlóhoz is. Liptákéknál szállt meg Füreden, Bernáth Auréléknál Ábrahámhegyen, de talált baráti házakra a déli parton is. Németh László Sajkodra költözik 1957-ben, de már hamarább a közelben, a Tihanyi-félsziget nyakánál épít házat Borsos Miklós.

A közlekedés akkori viszontagságai ellenére nagybátyámnak ez a füredi központú sűrűsödés baráti beszélgetések savát-borsát hozza, és utakat is Füredre és Tihanyba. Az ötvenes-hetvenes éveknek ez a Tihany–Füred központú konstellációja, sok más alkotóval kiegészülve egy új reformkori felpezsdülést hoz a pannon tenger partján.

Ebbe az aurába beletartozott a füredi kórház neves orvosai körül egyre bővülő új füredi értelmiség is, amely hátteret és élő közeget teremtett a nagy művészi konstellációnak egy olyan korszakban, amikor az értelmiség vette át egyre több közéleti funkció ellátását a szellemiek mellett. Egy olyan korszakban, amikor a magyar politika szervilisen bénult és tudatlan volt, és nem folytathatott semmit sem Széchenyiék, Jókaiék reformkori-kiegyezéskori hagyományából. Amikor a Vaszary-villa és környéke, ma Balatonfüred egyik új kulturális dísze, zárt terület volt: a szovjet hadsereg tisztjeinek üdülője.

Így született meg helyi kezdeményezésként a füredi kórház melletti modern panteon is, történelmi épületek között, a gyógyforrás pavilonja közelében, ahol Kodolányi János most, a születés és a halál kettős, 120. és 50. éves jubileumán emléktáblát kap, rajta a címben idézett mondattal. Ide tartozik ő kétszeresen is. Nagy akarattyai alkotókorszaka végén ide, a szívkórházba kerül szívtrombózissal s a nélkülözés egész súlyos testi örökségével 1956 januárjában. De ide tartozik ő e szellemi csillagkép világító tagjaként is Balaton-imádatával, barátságaival, s e mondat szellemében: „az Isten és a világ bennünk van”.

Szép érdeme Balatonfüred városának, hogy nemes hagyományát egyre tudatosabban folytatva az elmúlt évtizedekben, méltón emlékezik meg Kodolányi Jánosról.

A szerző költő, irodalomtörténész

(Az írás az október 26-án Balatonfüreden elhangzott emléktábla-avató beszéd szerkesztett változata.)