Megmenthető a nyugdíjrendszer

Bizonyos pénzügypolitikai beavatkozások a fejlett országokban megmentették a nyugdíjvagyont, de perifériára szorították a fiatalokat, olvashatjuk gyakran.

A posta január 16-án kezdi meg az emelt összeg kézbesítését Fotó: MTI/Mohai Balázs

Bizonyos pénzügypolitikai beavatkozások a fejlett országokban megmentették a nyugdíjvagyont, de perifériára szorították a fiatalokat, olvashatjuk gyakran. Generációs feszültségek alakultak ki, itthon is évtizedekig az idősek támogatására szorulnak a fia­talok, ami nem feltétlenül kellemes, mert függőségi érzést okoz. És egyáltalában: nem normális ez a helyzet. Van, aki így teszi fel a kérdést a sajtóban: nyugdíjbiztonságot akartok-e vagy unokákat? Holott nyilvánvaló, hogy a társadalomnak mindkettő szükséges. Mi több: unokák nélkül a jövőben nem lesz társadalom.

Itt az idő, hogy sürgősen átgondoljuk, milyen intézményi változásra van szükség e feszültségforrások kiiktatására! Milyen nyugdíjreform lenne igazságos, amely a biztonságos időskort és a gyermekvállalást is elősegítené? Halogatásra nincs idő, egyszerre kell lenni politikusnak és közgazdásznak. Az óra ketyeg. Egyre kevesebb unoka várható.

Örökzöld téma a nyugdíjrendszer. Nem ismétlem meg az elemzéseket, amelyek beszámolnak arról, hogy az ország demográfiai jövőképe aggodalomra ad okot, és ennek bizony lehet kapcsolata a nyugdíjrendszerrel is. Meg-megújulnak a jó szándékú felvetések, javaslatok arra vonatkozóan, mit kellene tenni. A szakma előtt három javaslat is van a nyugdíjrendszer reformjára, egy részük – illeszkedve a kormány családbarát törekvéseibe – kifejezetten olyan gondolatokat tartalmaz, amelyek a gyermekvállalás ösztönzésére irányulnak.

Az első Demény Pál írásain nyugszik, s azon alapul, hogy a felnevelt és itthon dolgozó gyermekek személyi jövedelemadójából kiegészítést kellene juttatni szüleiknek.

A második arra alapoz, hogy csak a humán tőke biztosítja majd azt a jövedelmet, amit eloszthatunk nyugdíjra, így az csak azokat illetné meg, akik nevelnek gyermeket. A többi polgár pedig, mivel erre amúgy sem kell költenie, a gyermekfedezetű nyugdíj helyett takarékoskodjék eszközfedezetű módszerekkel idős korára. E javaslat előnye, hogy elvileg megalapozott és következetes, önfinanszírozó, mert nyugdíjként végül is csak azt osztja el, amit beszed.

A harmadik a jelen rendszer megfejelése lenne egy gyermekcsatornával. Ez a mai rendszert megtartaná, de kiegészítené egy gyermekvállalást honoráló állami juttatással, illetve ajánlott, államilag szigorúan garantált magán-nyugdíjpénztári megtakarítással. Ezt támogatja a Népesedési Kerekasztal is.

A javaslat mellett a következők szólnak. A jelen rendszer nem fog megfelelő megélhetési lehetőséget biztosítani az időskorúaknak, tehát megfejelése egy kiegészítő nyugdíjelemmel feltétlenül szükséges lesz. Jó lenne, ha ez kifogástalan elvi alapon történne.

A gyermekvállalás és -nevelés kétségtelenül alkalmas alap. Jövőnket a tudásalapú társadalomban csak a felnevelt és képzett gyermekek biztosíthatják. Nem állítható, hogy ez a megoldás később, évtizedek múlva nem igényel majd költségvetési forrást.

Erre a többletforrásra azonban mindenképpen szükség lesz, mert – megismétlem – a jelenlegi elvek alapján várható időskori járadék mindenképpen társadalmilag elfogadhatatlanul alacsony lesz. Nincs az a demokratikus európai kormány, amely ezt a rendkívül alacsony jövedelmi szintet el tudná fogadtatni az emberekkel, és a magyar társadalom sem tolerálná. Mindenképpen szükség lesz pótlólagos forrásokra. A politikának, de egyébként a gazdaságnak is rossz lenne az alacsony nyugdíjszint, hiszen enélkül a fogyasztás oly mértékben csökkenne, hogy az az üzleti életnek is ártana, de politikailag mindenképpen kivitelezhetetlen lenne egy ilyen lépés.

Azonban nem lehet a kérdéshez úgy hozzáállni, hogy legyen ez annak a baja, aki nem vállal gyereket. Ő takarékoskodjék. Elvileg ugyan észszerű ez az álláspont, azonban csupán erre az alapra helyezni a rendszert gyakorlatilag lehetetlen.

Az egészségügy, a szociális, az oktatási szféra béreit a költségvetésből fizetik, azok sajnálatosan alacsonyak, felzárkózásuk évtizedeket igényel, még ha a versenyszférában ez gyorsabban megy is végbe. Emellett nagyon sokan nem szándékosan gyermektelenek, és rájuk is gondolni kell. Már eleve probléma a tartós párkapcsolatok létrejötte is.

Mindez nem pusztán a nyugdíjreform, hanem már a teljes társadalompolitika kérdése. A közvélekedés gyökeres megváltoztatása, gyermek- és családbaráttá tétele csak fokozatosan érhető el. Teljes társadalmi-ideológiai fordulatot igényelne itthon, de szerte a világban is.

A harmadik javaslat tehát a reális alternatívából indul ki. Mi szól még mellette?

Megvalósítható, mert nem rúg fel egy sok évtizedes, lassan majd egy évszázados rendszert. A Kovrig Béla író-szociológus és egyetemi tanár nevéhez fűződő öregségi és rokkantsági biztosításról szóló törvény kidolgozása 1928-ban éveket és hatalmas jogi, biztosítási-gazdasági apparátust igényelt. Ez alapján ha időben meg akarunk hozni egy fontos elvi döntést, nem várhatunk tovább, így is késésben vagyunk.

Megvalósítható, mert a plusz költségvetési forrás igénye csak később jelentkezik, amikorra feltehetően a gazdasági növekedés következtében az államháztartási bevételek – a különböző forrásokból – annyira megnövekednek, hogy erre is lesz mód a jövőben.

Megvalósítható, mert a gyermektelenekre is gondol. Kétségkívül magánmegtakarítás formájában, azon az alapon, hogy a gyermektelenek az általuk a gyermeknevelésre nem költött pénzt megtakaríthatják. Sőt: meg is kell takarítaniuk, s ez valóban a saját időskori vagyonuk lesz. Elvileg támadhatatlan alap ennek a takarékosságnak az elvárása. Igazságtalan ugyanis, hogy a gyermeket vállalók mindig, aktív korukban és nyugdíjasként is rosszabb életszínvonalon éljenek, mint gyermektelen polgártársaik.

Megvalósítható, mert a magánpénztári megtakarítások továbbfejlesztése megvalósításra érett állapotban van. Kevés változtatással, komoly állami garanciákkal biztonságos időskori jövőt ígérhetnek.

De a nettó fizetésből kell ezt félretenni, nem az átirányított járulékokból, mint a boldogtalan II. nyugdíjpillér esetében. A nagycsaládos hivatásos szülőprogramok támogatása természetesen ezzel párhuzamosan, a lehetőségek függvényében megvalósítható. Ez azonban nem törvényszerűen a nyugdíjreform része, bár helyenként akár kapcsolódhat is hozzá, például járulékkedvezményekkel.

E támogatások lehetőségei a konkrét pénzügyi feltételektől függhetnek: a nyugdíjrendszernek azonban kőtábla-szilárdságúnak kell lennie. Egyetlen magyar állampolgárt sem felejthet el, se gyermekest, se gyermektelent.

A szerző közgazdászprofesszor, a Népesedési Kerekasztal konferencia tagja