És a hajó megy

A jó fesztivál alighanem emberléptékű és -központú, a filmre, mint művészetre gondol, az emberre és más érző lényekre koncentrál és a világ jobbá tételére fókuszál, mint egy álruhás szépségkirálynő.

Trieszt, 2018. október 14. Vitorlások az Adriai-tengeren Trieszt partjai elõtt az 50. alkalommal megrendezett Barcolana vitorlásversenyen 2018. október 14-én. (MTI/EPA/Ciro Fusco) Fotó: Ciro Fusco

Malick persze nem lenne Malick, ha megelégedne egy mégoly pompás életrajzi filmmel és/vagy akár a diktatúrák természetrajzának bemutatásával, vagy éppen azzal, hogy ezredszer is megnézzük, hogyan radikalizálódik egy társadalom és hogy a háború abszurd. Az Egy rejtett élet mindezeken túl költészet és filozófia, a Malicktól megszokott, magával ragadó mozgóképes bravúrsorozat, és feltűnik a vásznon a tavaly elhunyt Bruno Ganz is. Természetesen a diktatúráknak is megvan a maguk művészete és látszólag azok is az embert mutatják fel, csak éppen a felsőbbrendűt, a hőst, az építőt és tervezőt. A nácik heroizálása, az olasz fasiszták modernizmusa vagy a szovjet ember mindent elsöprő lendülete ugyanarról a tőről fakad, essék szó akár filmről, fotográfiáról, betűtípusokról vagy épületekről.

Ez utóbbiakról kapunk egy remek összeállítást a fesztivál ideje alatt a Modernisztán című kiállításon, amely a modern szovjet építészet közép-ázsiai elképzeléseibe enged bepillantást. Komor egy világ, még szerencse, hogy Fellini színes szellemének megidézése feloldja az ipari mennyiségű maltert. A fesztivál kiállítással, előadásokkal és természetesen filmekkel tiszteleg a maestro munkássága előtt. Aki nélkül szomorúbb hely lenne a világ és benne a trieszti kikötő, ahol az idei fesztivál egyik kiemelt vendégének, Magyarországnak is jutott egy talpalatnyi föld.