„A pillanat részegsége a legmagasabb. Álltál már az erdőben a fák lombján átszűrődő remegő fényfolt előtt? Akkor tudod, mi a pillanat. Láttad már séta közben a gyalogutat elveszni a fák között? Nincs bennem semmi bosszú és irigység, és nem kívánok semmiféle elégtételt. Nem érzem magam megrövidítve. Csak az előzi meg önmagát, aki hiányt érez és elégtételre éhes. De azzal, hogy megelőzi önmagát, elvéti a legnagyobbat, a jelent, azt, hogy vagyok. Nincsenek céljaim, s ezért a jövő nem érdekel. A világ van, és én vagyok. Nem elég? Minden előre vetülő képzelet megrontja az időt, amelyik elkövetkezik, s amikor elérkezik hozzám, már félig üres, tegnap kimostam belőle az aranyat. Így kapom az életet a maga tisztaságában. Ennél többre nem viheti senki.”
Nos, így kéne valahogy. Szabó Réka filmje gyógyhatású készítmény, magas lépcsőfok, kihagyhatatlan. Fahidi Éva pedig igazi átadó. A végén érdemes egy kicsit elidőzni az arcokon. Másként megyünk, mint ahogy bejöttünk. A rövidfilmek kategóriájában egy belarusz film lett a győztes, a címe A boldogság tengere, írta és rendezte Alekszej Palujan. Aki úgy nyilatkozott, hogy számára ez egy nagyon személyes mozi, tekintve, hogy a főszereplő kislány, Jasja karaktere az édesapja történetén alapul, aki hétéves volt, amikor meghalt az édesanyja, és az apja internátusba küldte. Ami aztán természetesen meghatározta a gyerekkorát és tabutémát jelentett egész életében. Hozzátette még, hogy számára is égető kérdés, hogy vajon miért engedik el így a szülők a gyerekeiket, és megpróbálta filmes eszközökkel bemutatni a jelenséget.
Nos, ez maradéktalanul sikerült, és a kulcsszó itt is az, hogy másként. Kicsit másként, mint ahogyan ezzel a sajnos szinte megszokott témával általában találkozunk a vásznon. A történetben egymást követik a gyors csavarok, a karakterek árnyaltak, és bár sehol egy gonosz mostoha vagy egy bántalmazó tornatanár, az egész pont olyan nyomasztó, hogy elérjen a szívünkig. A gyerekszereplők remekelnek, a sztori az idő rövidségének megfelelően feszes, a képek kifejezőek. A gyerekek egymás közti dialógusai szikáran kopognak, akár a pingponglabda, ami nagy kincs odabent, egy komplett, banánból és narancsból álló gyümölcsfejadagba kerül darabja, de megéri, mert az asztalitenisz (forgó, hogy mindenki odaférjen) a legmenőbb szabadidős elfoglaltság a cigizés mellett. A labda vigasztalan, monoton hangja a kilépő és az a kép, ahogyan egy ütő elkészül a helyszínen.
Mert játszani azért kell. Akkor is, ha bent felejtik az ember gyerekét.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!