Digitális Bábelt építünk

Ha a digitális térre is kiterjesztjük a hagyományos értelmezést, akkor a Facebookon az állami szuverenitás legfontosabb jellemzőit mind felfedezhetjük.

Silhouettes of mobile users are seen next to a screen projection of Facebook logo in this picture illustration taken March 28, 2018. REUTERS/Dado Ruvic/Illustration - RC120CEA3D60 Fotó: Dado Ruvic

Képzeljünk el egy olyan országot, amelynek a saját határain belül teljességgel a vezető elit döntései érvényesülnek, a büntetéseket a polgárok átláthatatlan, eseti módon kapják, érdemi fellebbezési lehetőség pedig nincs. Képzeljük el azt is, hogy ez az ország mindeközben folyamatosan más államok ügyeibe avatkozik, a demokráciát kéri számon, ismeri és befolyásolja más államok polgárait. Mindeközben töretlenül terjeszti ki hatalmát és befolyását más államok szuverenitásának rovására, s mindezt úgy, hogy ő minimális beavatkozást enged csupán a saját ügyeibe. Ugye nem tartanánk demokráciának, jogállamnak egy ilyen országot, s nem is szívesen kerülnénk vele kapcsolatba? Mégis mindennap megtesszük, anélkül, hogy észrevennénk. Sőt sokan egyenesen a demokrácia fellegvárának tartják ezt a helyet. A szóban forgó ország nem hagyományos, hanem digitális értelemben vett állam.

Nem más ez, mint a Facebook. Hagyományos értelemben nem tekinthető ugyan államnak, azonban ha a digitális térre is kiterjesztjük a hagyományos értelmezést, akkor az állami szuverenitás legfontosabb jellemzőit mind felfedezhetjük: van területe, bár annak kiterjedése csupán digitális, van népessége, ők ugyan más államok polgárai (is), azonban felhasználóként ennek a közösségnek is részei, s van állami főhatalma, ennek részeként saját szabályrendszere – a cég vezetése révén, hatalmas bevételekkel. A vállalat ráadásul még tovább terjeszkedik, saját pénznem kifejlesztésén is dolgozik; bár talán kevesen hallottak a libráról, de 2019-ben ilyen irányú fejlesztésekbe kezdve a kriptovaluták és a fintech világába is belépett a közösségi hálózat. A cég ugyanakkor a gazdaság és társadalom szinte összes területére belép vagy saját fejlesztések, vagy cégfelvásárlások révén, vagy pedig hatalmas politikai lobbierejének köszönhetően, legyen szó energetikai rendszerekről, közlekedésről, az egészségügyről, oktatásról.

A világon az internetet használó emberek 63 százaléka, a közösségi médiát használó emberek 80 százaléka a Facebookhoz köthető alkalmazások valamelyikét használja. Jól látható tehát, hogy nem csupán egy cég fejlődéséről szól a történet, hanem egy digitális ország, sőt birodalom felemelkedését láthatjuk. Akár örülünk ennek, akár nem. Ennek a birodalomnak az épüléséhez és fejlődéséhez pedig mi magunk gyűjtöttük és gyűjtjük össze a nyersanyagot. Ez az újfajta, talán mindennél értékesebb nyersanyag ugyanis maga az adat lett. A gazdasági életben kulcstényezővé vált az adatok célzott gyűjtése, elemzése, illetve felhasználása.

Az egyes technológiai cégek megerősödésében döntő jelentőséggel bírt, hogy az eddig soha nem látott mennyiségű adatot maguk a cégek felhasználói termelték, illetve részben szelektálták is.

A Facebook és a hozzá köthető alkalmazások meglehetősen sok adatot begyűjtenek a felhasználóktól, akár tudtuk nélkül is: például profiladatok, posztolt tartalmak (amelyeket az Instagram esetében üzleti, illetve fejlesztést segítő partnerekkel is megosztanak), kontaktok, használati és hálózatra kapcsolódási szokások, lokáció, IP-cím, eszköz típusa, felhasználók között megosztott adatok és tartalmak, fotók, videók. Az általunk megadott profiladatokon felül a Facebook tehát egyéb adatokat is gyűjt rólunk, és az ezekből létrehozott árnyékprofilokat személyre szabott hirdetések megjelenítésére használja. A Facebook kiterjedt adatgyűjtési mechanizmust alkalmaz a felhasználói szokásokkal kapcsolatos adatok gyűjtésére. A cég még olyankor is gyűjthet adatokat, amikor a felhasználó épp nincs is közösségi felületeken.

Hogy lehetséges ez? Úgy, hogy a webfejlesztők beágyazzák a közösségi oldalak gombjait a weblapokra, tehát az olvasó egy klikkeléssel vagy netes kereséssel anélkül nyilváníthatja ki véleményét az olvasottakról, hogy el kelljen hagynia az épp olvasott oldalt vagy be legyen jelentkezve a közösségi oldalra.

A polgárokra vonatkozó vezetési döntések, szabályok vagy éppen büntetések a legkevésbé átlátható keretek között születnek meg. Számos botrány bizonyítja, hogy a cég ideológiailag nem semlegesen végzi tevékenységét, hanem előtérbe igyekszik helyezni a neki szimpatikus progresszív nézeteket, s háttérbe a konzervatív véleményeket. Érdemes csak az úgynevezett trending szolgáltatásának néhány évvel ezelőtti botrányára gondolni, amikor kiderült, a hírek között szándékosan mellőzik a konzervatív portálok tartalmait, de nem is kell olyan nagyon visszamenni az időben, hiszen a folyamatosan fel-feltűnő letiltások körüli viták állandóan felvetik ezeket a kérdéseket.

Amit látunk tehát, az egy rohamtempóban épülő digitális birodalom, amely közel sem mondható ideológiailag semlegesnek, átláthatónak vagy demokratikusnak. Ez önmagában nem is feltétlenül lenne probléma, ha egy informatikai vállalatként vagy szolgáltatásként tekintenénk a Facebookra. Az azonban ennél már jóval több. Közvetett és közvetlen módon hatással van az államok belügyeire, befolyásolva a politikai versenyt és az emberek gondolkodását, értékítéletét. Gondoljunk csak bele, ha például egy választási kampány véghajrájában a felület nem vagy csak minimális mértékben biztosít hirdetéseket, ezáltal elérést a neki nem kívánatos politikai erőknek választópolgárok millióihoz. A nem megfelelő tartalommal szembeni blokkolástól, a politikai hirdetések esetén szükséges jóváhagyások lassításán keresztül az eltérő algoritmusok alkalmazásáig hatalmas politikai eszköztár áll a Facebook rendelkezésére.

Vélt sérelem esetén pedig hogyan bizonyítható hivatalosan a közösségi felület által közölt adatok hitelessége, hogyan lehetne bizonyítani és orvosolni a választási csalás tényállását? Ezek a dilemmák már önmagukban felvetnek szuverenitást érintő kérdéseket, azonban még számtalan aggályos területet találunk: adatszivárgások, információlopások vagy más online bűncselekmények esetén különösen felmerül az állami szuverenitás kérdése abban a tekintetben, hogy az állami hatóságoknak idegen terepen kell mozogniuk a bűncselekmények vizsgálatakor, és óhatatlanul a digitális óriás dönti el, hogy milyen mélységben működik közre a bűnüldöző szervekkel.

A felsoroltak alapján adódik a kérdés: mit tehetünk mi? Korunk digitális Bábelének építőkövei az adatok. Minél több adatot osztunk meg a közösségi felületeken magunkról, szokásainkról, érdeklődésünkről, annál magasabbra emeljük ezt a tornyot. Fontos tehát megválogatnunk, hogy mit adunk magunkból, hiszen a megosztott információkkal nemcsak magunkra, hanem szűkebb és tágabb közösségünkre is hatással vagyunk. S mit tehetünk még? Kifejezetten ezzel foglalkozik az Alapjogokért Központ Kié a hatalom? – szuverenitásharcok projektcímet viselő legfrissebb kutatássorozata.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője