Manfred Weber újratöltve

Miközben Weber, aki a „független civil szervezetek” és CEU sorsát is a szívén viseli, a magyar jogállam sorsáért aggódik, Európa józanabbik fele elkerekedett szemekkel figyeli az egyre kaotikusabb német belpolitikai helyzetet.

Zágráb, 2019. november 21. Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetõje felszólal az Európai Néppárt kétnapos tisztújító kongresszusán Zágrábban 2019. november 21-én. MTI/EPA/Antonio Bat Fotó: Antonio Bat

Manfred Weber, a főbagoly, aki a Magyarországon állomásozó „független civil szervezetek” és a CEU sorsát is a szívén viseli, megint ráhuhogta a verebekre, hogy nagyfejűek. Miután a lengyel és a magyar bíróságok függetlensége miatt aggodalmát fejezte ki, az Európai Néppárt (EP) frakcióvezetőjeként aláírta a 7. cikkely szerinti eljárás folytatását sürgető levelet, amely az EP részvételét – jogellenesen – az eljárás további szakaszaiban is követeli. Miközben Weber a magyar jogállam sorsáért aggódik, Európa józanabbik fele elkerekedett szemekkel figyeli az egyre kaotikusabb német belpolitikai helyzetet. Azt is mondhatnánk, a németek örülnének, ha a német bíróságok függetlensége lenne a legnagyobb gondjuk, pedig ezen a területen sem állnak fényesen. Ha például a német közigazgatási bíróságok ügyét vizsgáljuk, láthatjuk, hogy Manfred Webernek megint otthon kellett volna szétnéznie, mielőtt felolvasta, amit a „független jogvédő civil szervezetek” egy lapra felírtak neki.

Németországban ugyanis a Szövetségi Közigazgatási Bíróság a Szövetségi Igazságügyi Minisztérium szervezeti irányítása alá tartozik, és a minisztérium a szükséges költségvetési források kezelését is ellátja. A német szabályok szerint a politikai döntések körébe tartozik az, hogy például menekültügyekben új bírói tanácsot állítsanak-e fel vagy ne. Németországban szövetségi szinten a közigazgatási bíróválasztó bizottság tartományi miniszterekből és azonos számú, a szövetségi parlament által választott tagból áll. A bizottság elnöke maga a szövetségi igazságügyi miniszter. Az igazságügy-miniszter és a bizottság tagjai jogosultak a bírói posztra jelölteket javasolni. A bizottság egyszerű többséggel dönt a bíró személyéről. Ha a szövetségi igazságügy-miniszter egyetért (!) a választási eredménnyel, a szövetségi elnök kinevezi a bírót. Így köztudomású, hogy a német bírók megválasztásában a politikai szempontok jelentős szerepet kapnak.

Hazánkban a közigazgatási bíróságok tervezett szabályozása szerint a bírákból és kiemelkedő tudású jogászokból álló, a Közigazgatási Felsőbíróság elnöke által vezetett véleményező bizottság által egy pontrendszer alapján elkészített rangsor szerint tett volna az igazságügy-miniszter javaslatot a köztársasági elnöknek a bíró kinevezésére vagy osztotta volna be a bírói jogállású személyt az adott bírói helyre. Ha a pályázók meghallgatása után a rangsort a miniszter meg akarta volna változtatni, azt indoklással tehette volna, és ekkor is csak a véleményező bizottság által hozzá felterjesztett három pályázó közül választhatott volna. (Németországban nem pályáztatás van, hanem a jelölteket a fentiek szerint javasolják.) Mindezt a Helsinki Bizottság a „függetlenobjektív” sajtóban úgy interpretálta, hogy „a miniszter gyakorlatilag egy személyben dönt majd a bírók kinevezéséről”. És a TASZ-szal „reggel, éjjel meg este” fújták, hogy a tervezett közigazgatási bíróságok miatt majd a magyar jogállamiságnak is befellegzik. A Willkommenskulturt meghirdető Németországban azonban nincs gond a jogállamisággal, az azért való aggódásért az előző Euró­pai Parlament bevándorláspárti többsége nem ígért az ­NGO-k­­­­­­­­­nak szuperprémiumot, ezért amiatt Manfred Weber sem siránkozik.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a bírák kinevezésében részt vevő miniszterek megválasztása mind Németországban, mind hazánkban a népszuverenitás elvén alapszik. Egyes vélemények szerint a bíróság függetlensége nem vezethet ahhoz, hogy a másik két hatalmi ág fölé kerekedhessen, mások szerint a bíróság függetlensége nem is definiálható, csak a meghozott ítéletek befolyás alóli mentességét lehet vizsgálni. A Helsinki Bizottság azonban a bírák érzékenyítésével éppen az egyes ügyekben meghozott határozatokat kívánja befolyásolni, mivel a népakaratot tükröző jogszabályok tervei útjában állnak, a bíróság ítéletei által azonban a törvényhozást is megkerülhetik. A TASZ kritikái megfogalmazásakor pedig magából indult ki, hiszen a „jogvédők” arra is felhatalmazva érezték magukat, hogy a kormánypropagandáról szóló propagandájuk részeként a kormánypárti sajtó eltérő megítélésére szólítsák fel a bíróságokat.

Azzal, hogy a kormány elállt a közigazgatási bírósági reformtól, kipukkasztotta a „jogvédők” egyik lufiját. Az NGO-k azonban a bíróságok függetlensége miatt továbbra is óbégatnak, hiszen ez a téma vörös posztóként hat a brüsszeli intézményekben, Lengyelország esetében is bevált. Ennek alapján most az egész Soros-hálózat (ilyen nincs, és mégis van) azt kürtöli, hogy a gyöngyöspatai ítélettel kapcsolatos kormányzati magatartás sérti a bírói függetlenséget. Ez teljességgel értelmezhetetlen, hiszen a bíróság az állam ellenében a civilek javára döntött, ezért ez az ítélet éppen a bírói függetlenséget bizonyítja. A kormány pedig az ítélet végrehajtásának mikéntjét vitatja.

A jogállamiság miatt aggódó „jogvédőket” a bíróságok függetlenségéért való rikoltozás közben az sem zavarja, hogy például a Helsinki Bizottság nem létező jó hírnevének a kormány vagy a Fidesz által történő megsértése ürügyén úgy jár sérelemdíjért a bíróságra, mint szomjas ember a kútra. A TASZ egyetlen csettintésére a bíróság lezáratja a Lánchidat húsz „vesszenorbánozó” kedvéért, mert szerintük a rendőrségnek más baja sincs, mint azon gondolkozni, hol tudnák a tüntetők legjobban kiélni tüntetési hajlamaikat. A Helsinki Bizottság egyetlen jajszavára a bíróság előzetes döntést kér az Európai Unió Bíróságától a migránsok ügyeiben, majd menekültstátust ad védencüknek a menekültügyi hatóság döntésével szemben.

Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a jobboldali újságírók a TASZ felhívása nyomán kerülnek a bűncselekmények gyanúsítottjaival közös listára. Ezeket a döntéseket nem szeretném minősíteni, csak példákként hoztam fel arra, hogy a bíróság az állami szervekkel vagy a kormánnyal szemben előszeretettel dönt a külföldről finanszírozott politikai aktivista szervezetek javára. Ha igaz lenne a „jogvédők” diktatúráról, az autokrata kormány bíróságokra nehezedő politikai nyomásgyakorlásáról szóló vádaskodása, ilyen döntések nem születhetnének.

Manfred Weber nemrég javaslatcsomagot mutatott be, amelyben a magyar kormány 2015-től hangoztatott álláspontját ismétli meg, többek között azt tanácsolja, hogy az Európai Unió külső határait meg kell védeni. Közben azt a magyar tagállamot támadja a jogállamisági eljárással, amelyik a határvédelmet ténylegesen ellátja. A jogállamisági eljárást pedig azoknak a „civil” szervezeteknek a jelentéseire alapozza, amelyek nemegyszer kinyilvánították már, hogy a bevándorlást hasznosnak, a társadalmi sokszínűséget pedig értéknek tekintik, és amelyek futtatója saját bevallása szerint arra vár, hogy „Orbán eltűnik”. Így Manfred Weber és társai levele – Törökország migránsokkal kapcsolatos eljárásának tükrében – most különösen észszerű.

Mindebből jól látszik, hogy a jogállamisági eljárást – többek között a bíróságok függetlenségének megkérdőjelezésével – politikai céljainak elérése érdekében a Soros-hálózat tartja életben. E tevékenységükhöz pedig a Manfred Weberhez hasonló, a „jogvédők” brüsszeli hangjaként fellépő magyar ellenzéki EP-képviselők nyújtanak segítséget, ezért próbálják kicsikarni részvételüket a 7. cikkely szerint lefolytatott jogállamisági eljárás további szakaszaiban is.

A szerző jogász, egyetemi docens