Válságok és válságkezelések

Maradjunk a patrióta válságkezelésnél. Ne annak higgyünk, amit a levitézlett komprádorok javasolnak.

Debrecen, 2019. december 14. A 2019. év végén a Magyar Nemzeti Bank befejezi a bankjegyek korszerûsítését. A biztonsági elemek,- hologram fólia, színváltó nyomat, biztonsági szál, metszetmély nyomtatás, illeszkedõ jel, vízjel, vakjel mellett megtartva a több évtizedes grafikai tradiciókat. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: Oláh Tibor

A válságok kezeléséről, jó és elhibázott múltbéli gyakorlatokról ma nagyon időszerű elmerengeni és a tapasztalatokból erőt gyűjteni. Célszerű elemzésünket időbeli korlátok közé szorítani, főként olyan esetekre hivatkozni, amelyeket cselekvőként átéltünk, és amelynek eseményei mély nyomot hagytak.

Jómagam az 1981–82-es hitelválság kritikus hónapjait – ma már úgy mondom; a sors kegyeltjeként – cselekvő résztvevőként éltem át, úgyszintén a gazdasági válsággal felérő rendszerváltás éveit (1990–1998). A 2008–2009-es nemzetközi hitelválságot már a felhalmozott tapasztalatok birtokában értékelhettem, ahogy a 2010 óta eltelt gazdasági konszolidációt és fellendülést is. Ami a mai válságos állapotokat illeti, ezen tapasztalatok birtokában kísérelem meg ezeket értelmezni, egyben különbséget tenni az egyes válságkezelések társadalmi hatékonysága között.

Örök tanezelők célfüggvényként kiknek a ká­rait akarják a válságkezeléssel minimalizálni és a jövőben várható hasznait maximalizálni. A gyors válasz már magából a válságkezelés általam választott elnevezéseiből is adódik. Az internacionalista-kozmopolita célfüggvényben a külső kapcsolatrendszer a kedvezményezett, míg a patriótában a hazai szereplők. Bokros Lajosról és Surányi Györgyről 1997–98-ban mint álomcsapatról értekezett a nemzetközi pénzügyi sajtó, miközben patrióta olvasatban ennek homlokegyenest az ellenkezőjét tartjuk valósnak. Ők sorsunk rombolói voltak.

Az alábbiak szolgáljanak a megélt válságokhoz kapcsolódó tények bemutatására!

Az 1981–1982-es hitelválság kezelése kapcsán hazánk fizetőképességének megőrzése volt a meghirdetett cél. Azonban azért, hogy ez egyáltalán kétségessé válhatott, nagyon sokat kellett tenni. Mára már világos, hogy az addig felhalmozódott (és az utána keletkezett is) külföldi adósság nem volt más, mint a kamatok és az árfolyamveszteségek halmaza. Az adósság fejében erőforrásokhoz az ország csak minimális méretekben jutott az eladósodás kezdetén. A válság előtt hasznunk az adóssághalmozásból nem volt, de a válság kezeléséből kárunk volt bőven, hiszen sorozatban jöttek az áremelések, az importkorlátozások és az ellátási hiányok. A hasznot nem hajtó adósság folyamatosan növekvő terhekkel járt. Az internacionalista válságkezelés valójában már 1979-ben (1979. július 1-jén) elkezdődött, soha nem látott áremelésekkel, és a rendszerváltásig tartott. Akadályt a rendszerváltás sem képezett, csupán a mutáció, a kozmopolita válságkezelés lépett a helyére, valójában a működtető személyekben sem történt lényeges változás.

Felszaporodott viszont a viselni köteles hazai áldozatok köre. Nemcsak a fizetendő kamatok révén folytak el az ország erőforrásai, de a hazai kozmopolita komprádorok által megszállt gazdasági irányítóposztok révén immár a termelői vagyon java és azok hozadékai révén is. Nemcsak a termelői vagyon fogyott el, de ráadásként az adósság is nőtt. Gigantikusra hízott a külföldi tényezők haszna, Bokros és Surányi nemhiába váltak kozmopolita komprádor álomcsapattá.

Sajnos utólag sem elérhetők a hajdani nemzeti vagyonnyilvántartás adatai, sem tételesen, de főként nem piaci vagyonérték alapján. Szintén nem adnak számot nyilvántartásaink a rendszerváltás előtti idők és az azutáni évek nemzeti jövedelmének alakulásáról. Felettébb tanulságos lehetne az 1985 és 1998 közötti időszak ismerete. Az internacionalista-kozmopolita válságkezelők, ha a válságok kezelésének hazai hasznára nem is ügyeltek, de a nyomok eltakarítására a mai napig annál inkább, nehogy ebből történelmileg értékelhető tanulságok legyenek leszűrhetők.

Ugorjunk tovább a 2008–2009-es pénzügyi válságra és a napjainkban kibontakozó világjárványra épülő gazdasági válságjelenségre! A 2008-ban kezdődő nemzetközi pénzügyi válság tragikus hazai lefolyása sem volt előzmény nélküli. Nagyon sokat kellett annak érdekében tenni, hogy nálunk 2009-re a térség legnagyobb visszaesése jöjjön. Ez csaknem kilencszázalékos volt, miközben Lengyelország még szerény kétszázalékos növekedést tudott felmutatni! Alapos válság-előkészítési ötletekért sem kellett a szomszédba zarándokolni, az internacionalistából kozmopolitává átvedlett kormányzatnak bőségesen felhalmozott tapasztalata volt az 1979–1998 közötti időkből.

A válságkezelő alaptétel ismét az ország újbóli eladósítása volt. (Trükkök százai, amikről jobb, ha a saját hívek sem tudnak.) Az adósság rekordidő alatt a 2002-es GDP-arányos 53 százalékról 85 százalékra emelkedett. A 2008-as válság ugyanúgy legyengülve érte az ország gazdaságát, mint 1981-ben vagy 1989-ben. A megoldás is „mintaszerű” volt: IMF-hitel, növekvő infláció, bérek, nyugdíjak, családtámogatási járandóságok megkurtítása, növekvő munkanélküliség. Tehát a bevált recept, azaz a legendás megszorítások.

Legfőbb ideje volt, hogy a 2010-ben belépő polgári kormányzat ettől a három évtizedes megnyomorító válságkezelési gyakorlattól messze elrugaszkodjon, és merőben új irányt vegyen, megtagadja a megszorítások politikáját. Mindenekelőtt új egyezséget kössön a nemzetközi szereplőkkel, vállalva a konfliktusokat mind velük, mind hazai szövetségeseikkel, a hazai kozmopolita komprádorréteggel. A lényeg a saját erőforrásokra támaszkodás, ezek nagyarányú bővítése az új egyezségek (a nemzetközi szereplők bevonása a terhek viselésébe), valamint a foglalkoztatás dinamikus bővítése révén.

Az elmúlt évtized kirobbanó sikerei után ma minden eddiginél bonyolultabb válsághelyzettel állunk szemben. Most olyan módon kell elsőbbséget biztosítani a járvány elhárításának, hogy közben mégse sebezzük meg véglegesen a gazdaságot. Erre a bonyolult műveletre nincs kész és használható tapasztat egyik válságból sem, csak annyi biztos, hogy ha nincs hatékony védekezés, akkor a gazdaság talpra állítása is hosszú időbe telik, ha egyáltalán lehetséges. Úgy kell tehát a gazdaság újraindítására készülni, hogy közben gőzerővel folyik a védekezés, és nem lehet tudni, hogy a talpra állítás mikortól kaphat nagy lendületet. Egy dolog azonban biztos: minden talpra állás előfeltétele, hogy az emberi tényező rendben és jó karban lehessen újra bevethető.

Ami hazánkat illeti, duális gazdasági szerkezete miatt nekünk elsősorban a hazai mikro-, kis- és közepes vállalatokat kell különös gonddal óvni, a velük kapcsolatos előmunkálatokat (adatgyűjtéseket) már most elvégezni, a munkahelyek megőrzéséhez szükséges erőforrás-szükségleteket felmérni és lendületesen rendelkezésre bocsátani. Az értéktermelő munkában itt a legnagyobb létszám. Ez az államkassza átmeneti terhe lesz, ami gyorsan megtérülhet az ismét fellendülő fogyasztásba épített adókból. A hazánkban működő multik ezt saját rezsiben, jól felfogott érdekükből már teszik is, mert hiszen érdekük, hogy a jó munkaerő ne hagyja el őket, és erre áldozni akarnak és tudnak is.

Az újrakezdéshez a cégeket a szükséges mértékig likvid és olcsó forrásokkal is el kell látni. A járvány ideje alatt ezeket is mozgóbázison fel kell mérni. Az ég óvjon meg minket attól, hogy e források külföldről jöjjenek! Rémálom még elképzelni is e helyzetben a jegybankot élén Surányival, Simorral, nemkülönben Bod Péter Ákossal. Annak idején őszinte hívei voltak az IMF-hiteleknek, ma sem lenne ez másként. Intő példaként ott a friss román eset.

Célszerű a következő hónapokban a gyakran felfűtött izgalmakat okozó árfolyammozgásokat is mérsékelni azáltal, hogy a hazai egységeink lejáró devizahiteleihez szükséges összegeket ne piaci, hanem hazai forrásból, piacon kívül szerezzék be. (A szükség itt is törvényt bonthat.) Célszerű a tervezett állami célú és uniós forrásra épülő tendereket is mielőbb meghirdetni. Ami a külföldi, nekünk hasznos forrásokat illeti, sok jóra nem számíthatunk. Az EU egyszer már elpróbálta, hogy a nekünk járó és már elköltött pénzeket átcímkézi és újra megajánlja. Teher nélküli készpénz onnét nem fog jönni, ne is várjuk. Ami szóba jöhet, az a beígért banki garanciaprogram, amit hazai kereskedelmi bankjaink vehetnének igénybe, hogy az újrakezdési hitelvolumenek kockázatát megosszák.

Maradjunk ismét a patrióta válságkezelésnél. Ne annak higgyünk, amit a levitézlett komprádorok javasolnak, hanem annak, amit tettek, amikor tehették és tennének ma is, ha módjukban állna.

A szerző közgazdász