Szabadkőművesek, propagandisták, besúgók

Szakács Árpád téved és pontatlanul fogalmaz. A magam részéről a vitát befejeztem, talán kicsit későn.

Szakács Árpád téved és pontatlanul fogalmaz. 1985 őszén Raffay nem megvádolt szovjetellenes és antikommunista szakirodalom terjesztésével, ezt a „bűnt” valóban elkövettem. Ezt ő jól tudja, hiszen már 1981-től, amikor az illegális „Beszélőt” Szegeden, egyetemi kollégáim között terjesztettem, egyik hűséges vásárlóm volt. Ha jól emlékszem, akkor egy-egy példányt 200 forintért árultam, és felsőbb kapcsolatomnak, Szilágyi Sándornak 200 forintot fizettem én is darabjáért. Raffay szegény nem egyetemi főnökei utasítására volt kénytelen engem a pártbizottságon feljelenteni, és ha Szakács most nem akarja elhinni, hogy én már az 1970-es évek második felében antikommunista voltam, akkor ezt vitassa meg kedvenc háziszerzőjével, ne engem próbáljon rágalmazni. Ha elolvasta volna a Magyar Filozófiai Szemlében 1980-ban megjelent tanulmányomat, akkor olyan csacsiságot nem írt volna le, hogy ebben „vulgármarxista ömlengéssel éljeneztem a rendszert”. Marx és Engels nemzeti kérdésről írott cikkeinek, leveleinek stb. elemzése során egyetlen sort sem írtam a létező szocializmusról. A MFSZ akkori illetékes szerkesztője az állásával játszott, amikor kiharcolta, hogy a tanulmányom (eredetileg egyetemi doktori disszertációm) megjelenhessen. Nem kevesebbet állítottam- bizonyítottam ebben, mint azt, hogy Marx és Engels világforradalmi lázálmokban éltek, azt hitték- remélték, hogy a létező kapitalista rendszer bármely percben-héten-hónapban-évben összeomlik. Rosszul ítélték meg a munkásosztály helyzetét, lebecsülték, félreértették a nemzetek, nemzetiségek mozgalmait stb. A bátor szerkesztő védelmében tanulmányom végére írtam egy sort arról, hogy persze még további kutatások szükségesek, meg Lenin idevágó munkáinak… stb., de ezzel akkor senkit nem tudtam becsapni.

Szakács kínos helyzetben van, de legalább őszinte: bevallotta, hogy a hideg verejték ütött ki a homlokán, amikor felszólítottam, hogy tárja elénk azokat a Szabó Ervin írásokat, amelyekből kiderül, hogy a jeles szociáldemokrata (egyes szakértők szerint: anarcho-szindikalista) népművelő magyargyűlölő kommunista volt. Nyilván az elmúlt hetekben kétségbeesetten falja-olvassa Szabó tanulmányait, cikkeit, könyveit, és csak nem találja a rágalmát alátámasztó írásműveket.

Kovács Kálmán nevű hallgatómra nem emlékszem, de ha Szakács kicsit óvatosabb, és hallott volna már a forráskritikáról, akkor nem idézte volna őt. Szoktam volt egyetemi előadásaimon, a szemináriumaimon tréfálkozni, viccelődni, de ilyen ostobaságot, amit Kovács állítólag valakiktől hallott (tehát nem volt fültanúja) soha nem mondam. Sejtem, hogy Kovács mit értett félre. Voltak hajdanán Szegeden Történész Diáknapok, mindenféle tréfás vetélkedőkkel, tanár-diák focimeccsel stb. Egy alkalommal néhány tanárt a KISZ-klubban (akkor már JATE-klubban) a színpadra kiültettek a diákok, és két „inkvizítor”-diák mindenféle szörnyűséges bűnökkel vádolt meg minket, aztán „védekeztünk”, ahogy tudtunk. Az egyik „inkvizítor” buta volt, a másik okos a szerepe szerint. Amikor rám került a sor, a „buta” azt olvasta a fejemre, hogy éjszakánként a Tisza-parton a sötét erdőben libatenyésztésre tanítom a diákokat. Az okos kijavította: nem libatenyésztésre, hanem liberalizmusra tanítja a diákokat! – kiabálta, majd megkérdezte, mit tudok a mentségemre felhozni, mielőtt máglyára küldenének engem is. Töredelmesen bevallottam, hogy ez igaz, tanítom a liberális gondolkodók tanait, de nem meggyőződésből, csak pénzért. A teremben felharsanó nevetés igazolta, hogy a történész diákok tudták, hogy csak ügyetlenül védekezni próbálok, nagyon is komolyan, meggyőződéssel tanítottam.

Szakács sem, Tóth Gy. László sem érti, hogy Raffay (ellentétben Tóth állításával) igenis azt hiszi- terjeszti, hogy mindenről (az I. világháborúról, a monarchiák összeomlásáról, Trianonról stb.) a szabadkőműves (zsidó-liberális-kommunista) világösszeesküvők tehetnek. Különösen szórakoztató volt olvasni, hogy a már ma sem idézett, nemzetközi szinten nem ismert Raffayról Tóth azt hiszi, hogy évszázadok múlva is ismerni fogják a nevét.

Szakács téved: Ungváry Krisztián nem egy tézist adott elő, hanem 224 oldalas könyvének 275 lábjegyzete közül az egyikben az egyik mondatot rosszul fogalmazta meg. Ezzel szemben Szakály Sándor jó hat évvel ezelőtt kifejtette, hogy az 1941-es zsidó deportálás tulajdonképpen „idegenrendészeti eljárás” volt. Sokan, alaposan megbírálták ezért, és ő semmiféle érvet nem tudott álláspontja védelmében előadni. Ideje tehát lett volna arra, hogy alaptalan, holokauszt-relativizáló gondolatficamát visszavonja, eddig nem tette.

A magam részéről Szakáccsal a vitát befejeztem, talán kicsit későn, de rájöttem, hogy erre a polémiára is áll, amit Esterházy Péter mondott: „… bizonyos szint fölött az ember nem megy bizonyos szint alá…”