Egy szlovák múzeum vendégkönyvének margójára

A Patrióták csapata július 4-én, a pozsonyi csata 1113. évfordulóján járt a Felvidéken.

Bugac, 2018. augusztus 11. Lovasok a Kurultáj - Magyar Törzsi Gyûlés seregszemléjének próbáján Bugacon 2018. augusztus 10-én. Európa legnagyobb hagyományõrzõ rendezvényén csaknem négyszáz hagyományõrzõ csoport mutatkozik be augusztus 10-tõl 12-ig. MTI Fotó: Ujvári Sándor Fotó: Ujvári Sándor

Trianon után Nyitra lett a „szlovák Ópusztaszer”: a felvidéki város homályba vesző régmúltjából kerekített szláv mesék jó alapot szolgáltattak arra, hogy a történelmi előzményekre vágyakozó utódállam itt hozza létre az úgynevezett Nagymorva Birodalom kultuszhelyét. Nem véletlen, hogy a város Szent László titulusú piarista templomában szentelték fel 1921-ben ünnepélyes keretek között az első három szlovák katolikus püspököt, miáltal az egyházszervezetben is érvényt szereztek Trianonnak a Felvidéken. (Ez az aktus egyúttal kitűnő alkalmat adott arra, hogy az ősi magyar templom régi feliratait, belső díszítését eltávolítsák, és szlovák jellegűvé tegyék.)

A 2006-ban, Malina Hedvig brutális megverése után hírhedtté vált város már régebben is a magyar–szlovák kultúrharc egyik gyújtópontjának, ha tetszik, frontvárosának számított. Nem véletlen, hogy a századforduló tájékán még nagyjából fele-fele arányban magyar és szlovák lakosságú Nyitra fölötti Zobor-hegyen kapott helyet a hét millenniumi emlékmű egyike, amit 1921-ben a cseh légiósok barbár szokásukhoz híven felrobbantottak. A régi városháza előtti téren közadakozásból felállított első világháborús emlékművet, a Vasturult pedig példás gyorsasággal távolította el a megszálló csehszlovák impérium.

A Patrióták csapata július 4-én, a pozsonyi csata 1113. évfordulóján járt a Felvidéken, a száz évvel ezelőtti diktátum következtében elveszett hazarész értékei nyomában. Egy Nyitrán szerzett kiállításélmény ülepedése közben fogalmazódott meg néhány gondolat, amiket érdemes lett volna a Nyitrai Egyházmegyei Múzeum vendégkönyvébe is bejegyezni.

A pozsonyi csata évfordulója idén sajátos módon egybeesett a nyitrai Pribina-napokkal. A városban fel-alá vonulgató „hagyományőrzők” öltözete a dicsőséges nagymorva időket kívánta reprezentálni, ám körmenetük valójában hat-hét évszázad katyvaszává sikeredett, amelybe a sztyeppei lovas-nomád jurták mellett a török janicsárok öltözéke is belefért. Lelkük rajta! Nyitrán azonban ebben nincs semmi különös, hiszen ebben a városban (ahol a magyarság arányát sikerült 2 százalékra leküzdeni) minden nap az ősszlovákoknak tekintett morvák dicsőítéséről szól. A belváros sétálóutcáján például a minden alap nélkül első szlovák uralkodónak tartott Pribina fejedelem kardjának csaknem embernagyságú változata áll ki az utca kockakövei közül, aminek azonban sem Pribinához, sem Nyitrához, sem a morvákhoz nincs köze: talán egy frank törzsfőnöké lehetett, a 130 kilométerre lévő Turóci-medencében találták, és blatnicai lelet néven a budapesti Nemzeti Múzeumban őrzik.

Nem annyira meglepő ennek tükrében, hogy még a várban működő egyházmegyei kiállítás tematikája is a nagymorva időkre összpontosít. Mindjárt a bejáratnál egy számunkra szokatlan térkép fogadja a látogatót: a Szlovákia (jog)elődjeként bemutatott morva fejedelemség kiterjedése Berlintől a Dráváig, sőt Erdély közepéig tart, ennek megfelelően nemcsak az 1919-ben rendszeresített Bratislava tűnik fel, hanem a legutóbbi időkben konstruált szlovák nevekkel jeleznek olyan településeket is, mint Pécs vagy – úgy látszik, ezeréves templomáért megirigyelt – Feldebrő.

Ismerve a helyi viszonyokat, a IX. századi morva fejedelemséggel kapcsolatos történészi érvek-ellenérvek ütköztetésére nyilván nem számíthattunk, mégis nagy meglepetésünkre a kiállítás a 907-es pozsonyi csatáról („battle of Bratislava”) sem feledkezik meg. „A legnagyobb csata” – idézik a latin forrást a szlovák mellett angol és német nyelven is. Az ugyanakkor, hogy kik mérték itt össze erejük legjavát, nem derül ki még a szövegkörnyezetből sem: az idézett forrásból az erre vonatkozó adatokat, mint lényegtelen részleteket, kipontozták.

Ennek tisztázására egy idegenvezető segítségét kértük, akit azonban láthatóan zavarba ejtett a fogós kérdés. A már szemléltetett térkép elé citált minket, ahol készségesen elmagyarázta, hogy az akkori „Bratislava” éppen Nagy-Morávia és a frankok birodalmának határán állt, így értelemszerűen ők vívták a világtörténelmi jelentőségű csatát, amit ki más nyert volna meg, mint a Szlovák Köztársaság jogelődjének tekintett morva államalakulat… Hiszen Pozsonyt ma is ők, a szlovákok birtokolják.

A pozsonyi csata esete jól mutatja: északi szomszédaink történelmi tudata máig kétes alapokon inog, ezért inkább nem bajlódnak a kínos részletekkel. Az általuk ködösítően Uhorskónak nevezett Magyar Királyság történelméből önkényesen kiválogatják mindazt, ami – semlegesítve magyar vonásaitól – számukra is hasznosítható. A szlovák történettudomány gyermekded hamisításainak azonban éppen a szlovák nép látja legnagyobb kárát, ami egyszer még nagyon vissza fog ütni: fogalmuk sincs annak a földnek a múltjáról, amit a száz évvel ezelőtti nagyhatalmi diktátum révén szereztek meg. Ha nem így lenne, akkor a nyitrai vár Vazul-tornyában – ahová a hagyomány szerint Szent István az uralkodásra alkalmatlanná tett Vazult záratta – a Vazulka kávézó nem azt a jelmondatot választotta volna magának, hogy a toronyban lenni jó…

A szerző a Patrióták elnöke