Fasisztázós rettegés-negyedóra a Klubrádióban

Nem tudom, ismerik-e azt, amikor Bolgár György és Tamás Gáspár Miklós a „Magyarországon tomboló fasiszta diktatúráról” értekezik.

Persze, lehozzák Tamás Gáspár végtelen hosszúságú írá­sait, meg az ATV-be is behívják, és lám, Bolgár úr is frekvenciát biztosít a filozófus publicistának, de ma már nem szalad össze ijedten és verejtékezve Kuncze Gábor és Magyar Bálint, ha a kicsi, okos ember olyan dühbe gurul, hogy mérgében tollat ragad. Sőt. Senki sem. Tamás Gáspár Miklós érzi ezt, hisz nem buta, csak gőgös. Ezért és nem másért egyre dühösebb a régen még fontos véleménnyel bíró értelmiségi.

Az adásidő alapját azok a balliberálisok szolgáltatják, akik szerint Magyarország nem diktatúra. Ez az álláspont teljességgel elfogadhatatlan Tamás Gáspár Miklós számára, aki elsőként azt a rettenetet említi meg, amikor Szörényi Levente és Bródy János meglátogatta Demeter Szilárdot. Demeter szerinte ennek a rendszernek a leggyalázatosabb képviselője, így aztán egy ilyen emberrel nem lehet és nem is szabad leülni beszélgetni. Meglátogatni meg pláne. Hogy mit lehet egy ilyen emberrel, azt nem fejti ki, de gyanítom, arra gondol, egy „ilyen” embert egy tisztességes demokrata a boltban se szolgálhatja ki, nem adhat ki neki lakást, se balatoni szobát, de munkát, kenyeret se kapjon az ilyen, kopjon csak fel az álla, haljon éhen, majd dögöljön meg egy vidéki és túlzsúfolt börtön koszos kis cellájában. Még hogy meglátogatni? Ki hallott még ilyet?

Majd gyorsan ráfordulnak Fodor Gáborra, aki két hete egy lapunknak adott interjúban jelezte, hogy nincs itt semmiféle diktatúra. Szinte látom, ahogy Bolgár György elsápad. Majd kis szünet következik. Talán épp fellocsolják. Gazsi úgy tudja, Fodor Gábor azt mondta, hogy nemcsak hogy nincs diktatúra, de Magyarországon minden a lehető legnagyobb rendben van. Rosszul tudja. Nem mondott ilyet az SZDSZ volt képviselője. De akin a legjobban kiborulnak, az Gerő András történész.

Gerő ugyanis egy konferencián azt találta mondani, hogy Magyarország egy klasszikus értelemben vett liberális demokrácia, hisz működik az Alkotmánybíróság, sokszínű a sajtó, és igenis léteznek és működnek a híres-hírhedt fékek és ellensúlyok. Röhej, hörgi az indulatba jött filozófus. Ezeknek az embereknek az a feladatuk, hogy megzavarják a balliberásokat, fejti meg nagy nyilvánosság előtt a rejtélyt, a jelenséget a publicista. Hogy ezt miért csinálják, azt viszont nem tudja.

Végül jön egy kis Szakács Árpád-kritika. Az mindig jön. Persze szemenszedett hazugságokkal alátámasztva. Megtudjuk még, hogy a kormány felszámolta a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. (Nem történt ilyen.) Mégpedig azért, mert valami autonóm hangocska félénken csiripelni merészelt az SZFE-n. TGM még utoljára vesz egy mély levegőt és sértődötten kijelenti, hogy neki aztán édes mindegy, hogy ezt a rezsimet a rezsim szabadnak vagy szakrális királyságnak nevezi, meg az is, hogy a hatalom szolgálatába állt régi liberálisok miért mondják, amit mondanak, mert azért végső soron mindenki tudja, hogy ez egy fasisztoid diktatúra. Vagy valami ilyesmi. A végére kicsit elvesztettem a fonalat.