A szabad Európa egyik legfontosabb évfordulója

Lengyel kormányfő: A varsói csata a példamutató hazafiság, a vallásos hit, a katonai zsenialitás jelképe.

Mateusz Morawiecki szerint az Északi Áramlat-2 gázvezeték unióellenes. Fotó: Toms Kalnins

Ennek az első lengyel demokratikus forradalomnak a nem mindennapi története Európa tágabb közvéleménye előtt ismeretlen. Tudatosítása a politikai irodalom olyan gyöngyszeme lehetne, mint Tocqueville-nek Az amerikai demokrácia című munkája. Lengyelország rögtön azután, hogy 1918-ban visszaszerezte függetlenségét, a nyugati világ legkorszerűbb szociális és választójogi törvényét vezette be. A szabadság visszaszerzésének közösségi élménye úrrá lett az előítéleteken és azon, hogy az egyes társadalmi csoportok között romboló különbséget tegyen, amire volt kísértés. Lengyelországnak egy közösséggé kellett forrasztania az egész nemzetet. A XIX. század végi szellemi munka folytatását 1918 után az államalkotás terén elvégzett munka jelentette, beleértve a közintézmények megteremtését is.

Lengyelország különlegességét tehát egy másfajta demokratizálás története adja, mint ami Nyugat-Európa jellemzője. A demokratizálódásnak ugyanis együtt kellett végbemennie a függetlenség visszaszerzésével és a társadalmi-politikai alanyisággal. Egy olyan korszerűsítés történetéről van szó, amely a XIX. század Európáját uraló hatalmak imperializmusa, abszolutizmusa és despotizmusa ellenére ment végbe. Az állam rendkívül magas követelményű érettségi vizsgájának története egyben annak a Lengyelországnak a históriája, amelynek függetlensége visszaszerzése után nem egészen két évvel a bolsevikok részéről a teljes megsemmisítés veszélyével kellett szembesülnie. A bolsevikokkal vívott háború a lengyel nemzet példátlan egységét mutatta. 1920 júliusában a néppárti mozgalom vezetőjével, Wincenty Witos miniszterelnökkel az élen létrehozott nemzetvédelmi kormány miniszterelnök-helyettese Ignacy Daszyński, a lengyel baloldal egyik vezéralakja volt. A lengyel függetlenség létrehozói közötti politikai nézetkülönbségek a frissen visszaszerzett haza állami létének végveszélyében háttérbe szorultak. A lengyel társadalom majdhogynem egy emberként támogatta a háborús erőfeszítést, s ebben az egyház is vezető szerepet játszott. A bolsevik hadak azzal a nemzettel ütköztek meg, amelynek nem állt szándékában az oly nehezen kivívott függetlenségről lemondani.

A lengyel gyalogság Varsóban
Fotó: Centralne Archiwum Wojskowe

A lengyel–bolsevik háború döntő eseménye a varsói csata volt, a Lengyelország mélyébe hatolt bolsevik had elleni merész ellentámadás, amelyet Piłsudski marsall fővezérsége, Tadeusz Rozwadowski táborkari főnöksége alatt hajtottak végre a hadművelet olyan parancsnokai, mint Władysław Sikorski és Edward Śmigły-Rydz tábornokok. A kiváló francia hadtörténész, Hubert Camon a lengyelek számára a varsói csatában győzelmet hozó átkaroló hadműveletet a korszak napóleoni jelentőségű manővereként értékelte. A nagy lendülettel Nyugat-Európa felé zúduló hatalmas bolsevik haderőt a lehető legkevesebb saját veszteséggel sikerült szétverni. Ez a lengyel társadalom részéről rendkívüli háborús erőfeszítést igényelt, különösen, ha figyelembe vesszük azt, hogy Lengyelország az I. világháború által leginkább sújtott területek közé tartozott. A lengyelek áldozatkészsége példamutató volt, amelynek bizonyítéka az is, hogy a Haller tábornok parancsnoksága alatt létrejött Önkéntes Hadsereg létszáma villámgyorsan meghaladta a százezer főt.

A sajtó visztulai csodának nevezte a lengyelek győzelmét, amely az első világháborús marne-i csodára utal, vagyis arra, hogy a francia–brit hadak a Marne folyónál tartóztatták fel a német csapatokat. A lengyel–bolsevik háborút nem csupán nagy hadseregek összecsapása, példamutató társadalmi összefogás vagy a parancsnokok stratégiai zsenialitása jellemzi. Ez a háború a hírszerzések, vagyis rejtjelezések, értelmezések-értékelések és gondolkodásmódok közötti mérkőzés is. A varsói csata láthatatlan frontjának kiemelkedő hőse Jan Kowalewski, a katonai hírszerzés lengyel tisztje, aki a szovjet kódokat feltörte. Az ő munkája révén megszerzett kulcsfontosságú információk alkották a stratégiai jelentőségű lengyel hadműveleti terv alapját. Ez a láthatatlan hős nemcsak az Európa elleni 1920-as szovjet agresszió feltartóztatásában játszott döntő szerepet, hanem a II. világháború idején a londoni lengyel kormány „Háromláb” hadműveletének fontos alakja is. Ez a hadművelet készítette volna elő Olaszország, Románia és Magyarország háborús kiugrása révén a szövetségesek balkáni partraszállását. Sajnos, Roose­velt Sztálin nyomására elvetette a Winston Churchill által támogatott balkáni partraszállási tervet. Ha a történelem máshogy alakul, Jan Kowalewski másodszor is megmenthette volna Kelet-Közép-Európát a diktatórikus szovjet uralomtól.

A varsói csata századik évfordulója korunk Európájának egyik legfontosabb napja. A lengyelek megmentették a Nyugatot attól, hogy annak a totális népirtásnak áldozata legyen, amelyet A kommunizmus fekete könyve kiváló francia szerzői művükben leírtak. Mindaz, ami a lengyeleket – magát az országot és a társadalmat – a kommunizmus tragikus és hosszan tartó következményeiként sújtja, gyakran érthetetlen. A posztkommunizmus öröksége valóságos probléma, olyan, amely eltorzítja azoknak az országoknak a társadalmi és intézményes létvalóságát, amelyek a demokratikus átalakulás részesei voltak. Władysław Reymont, a Nobel-díjas lengyel író a varsói csata után Lázadás (Bunt) címmel könyvet írt, amelyben allegorikus képet rajzolt az állatok ember elleni lázadásáról – bemutatva általa a totalitarizmus gépezetét. Tette ezt húsz évvel George Orwell híres Állatfarmjának megszületése előtt. Azért írhatta meg ezt a könyvet, mert a lengyelek jóval a Nyugat előtt megtapasztalhatták, mit jelent a kommunizmus. A varsói csata az alulról kezdeményezett, több mint ötven éven át tartó demokratikus forradalom megkoszorúzása, azé a forradalomé, amely páratlan és megíratlan a XIX. század második felének és a XX. század kezdetének európai történelmében. A varsói csata a példamutató hazafiság, a vallásos hit, a katonai zsenialitás és a rejtjelek jelentőségének története.

A lengyel–bolsevik háború a modern Lengyelország megalapításának pillanata, Európa számára pedig történelmi útkereszteződés, anélkül, hogy ezzel tisztában volna. Két eltérő civilizáció sorsdöntő összecsapásáról van szó. Mindezzel senki sem lehetett jobban tisztában, mint az 1920-ban született Karol Wojtyła, a majdani II. János Pál pápa: „Születésemtől fogva adósa vagyok azoknak, akik akkor fölvették a harcot a betolakodókkal és életük feláldozásával győztek.” Ez az adósság mindnyájunkat nyomaszt. A varsói csata óta eltelt száz esztendő kínálkozó alkalom arra, hogy ezt magunkban és egész Európában emlékeztető módon tudatosítsuk.

A szerző Lengyelország miniszterelnöke