Nagyanyó álma

Még Roosevelt idején az amerikai munkahét 54 órás volt, s a női és gyermekmunka embertelen körülményeket teremtett.

Washington, Franklin Delano Roosevelt amerikai demokrata párti politikus, az Egyesült Államok 32. elnöke (1933-tól 1945-ig). A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen. (MTI/UPI)

Könnyen rávehetők az emberek arra is, hogy a hatalomban levők ellen szavazzanak, még akkor is, ha azoknak, akikre rábíznák az ország ügyeit, nincs átfogó jövőképük, építő, ideális programjuk.

„És annyi balszerencse közt, oly sok viszály után […] él nemzet e hazán!” Nem állíthatjuk ugyan, hogy minden hiba és feszültség nélküli évtizeden vagyunk túl. Nagyon pozitívnak ítélhetjük azonban, hogy a rendszerváltás miniszterelnöke által összehozott visegrádi négyek szövetsége, úgy tűnik, értelmes külpolitikai környezetet teremt az unión belül is a magyar politizálás számára. Annak ellenére, hogy a nemzeti és keresztény értékeket felvállaló vezetés számos ellenérdekkel találja szembe magát az európai közösségen belül is (nem függetlenül a belső ellenzék tevékenységétől.) Nem minden Kárpát-medencei ország vezetése hangol ugyan erre a barátságos hullámhosszra, de az elmúlt évszázad légkörétől a jelen helyzet már nagyon eltérő.

Az is elgondolkodtató azonban, hogy mennyit változott az elmúlt évtizedekben a szélesebb külső környezetünk is, maga a globális kapitalizmus természete is. Kialakult mindenütt, nálunk is, egy szűkebb, de kifejezetten globalizált szolgáltatási gazdasági szféra. Van emellett helyi gazdaság, amelyik a lokális igényekre termel. Vannak home office-ban tevékenykedők, de emellett a frontvonalban, fertőzésveszélyben végzendő, sokszor nehéz fizikai munkát végzők is. A munka honorálása a társadalmi hasznossággal ma még nincs teljesen köszönőviszonyban. A leginkább alulfizetett társadalmi csoportok éppen a humán erőforrással foglalkozó munkatársak. Ezzel szemben a fizetési skála élén állnak a pénzmozgással, ingatlanügyekkel foglalkozó ágazatok. Nem arról van szó, hogy ezek a tevékenységek haszontalanok lennének.

De az elmúlt évtizedekben fokozódó aránytalanságok, jövedelemdifferenciák indokolatlanok. A koronavírus-járvány okozta válságot követő helyzetben – mert remélhetőleg eljön ez az idő is – mindent meg kell tenni az arányok kiigazítására. S arra, hogy mindenki találjon magának értelmes munkalehetőséget. Különösen a fiatalok. Fejlődésnek az tekinthető csupán, ha nemcsak a fogyasztott javak mennyisége nő – manapság ezt mérik gazdasági növekedés címén –, hanem a munkaidő rövidülése és az értelmes, megfelelően honorált munka mindenki számára elérhető lesz.

Gondoljuk csak el: még Franklin D. Roosevelt idején az amerikai munkahét 54 órás volt, s a női és gyermekmunka embertelen körülményeket teremtett. Egy nagyszerű asszony, Frances Perkins küzdötte ki a gyermekmunka megszüntetését, a munkaidő-rövidítést és a munkakörülmények javítását. Neki volt köszönhető az amerikai társadalombiztosítási törvény elfogadtatása, a nyugdíj- és a munkanélküliségi-biztosítás bevezetése. Tizenkét éven át volt munkaügyi államtitkár, a kabinet egyetlen női tagja az Egyesült Államokban. Ennyi múlik egy személy tevékenységén. Természetesen azon is, hogy a kormányzat fogékony volt javaslataira. De valószínűleg nem közömbös, hogy a beiktatásakor így nyilatkozott: „Azért jöttem Washingtonba, hogy Istenért, Franklin Delano Rooseveltért és a sok millió elfeledett szegény emberért dolgozzam.” Nem csoda, hogy az episzkopális keresztény egyház, melynek hűséges tagja volt, napjainkban a szentjei között tiszteli.

A szerző közgazdász