A politikai támogatás és segítés kérdőjelei

Az Európát nyíltan támadó erőszak megakadályozása érdekében helyre kell állítani Magyarország határának körkörös védelmét.

Migránsok próbálnak áttörni a Törökországot Görögországtól elválasztó szögesdrót kerítésen Edirne közelében Fotó: Reuters

A politika és annak kísérő jelenségei bármilyen élethelyzetet képesek produkálni a hatalom megszerzésével, illetve megtartásával összefüggésében, jól látható ez az amerikai elnökválasztás torzójában. A célok és a hozzá kapcsolt módszerek nem csupán változatosak, az emberi kreativitás végtelenségét mutatják, hanem úgynevezett politikai etikát követnek. Ami persze a klasszikus etikától lényegesen különbözik. A politikát irányítók joggal várhatják el a támogatóiktól, hogy folyamatosan segítsék a munkájukat. Feltételezik ugyanis, hogy ez a munkamegosztás az egyetlen formája az együttműködésnek a politikai vezetés és hívei között. Az értékrend leegyszerűsödik az utasítás és a végrehajtás formavilágára. „Azzal segítesz, ha támogatod az elképzelésemet, és nem próbálsz meg ellentmondani az akaratomnak.”

A főnök oldaláról nézve eme logika természetesen a könnyebben kezelhető helyzet. De minden esetben képes-e ez a fajta gyakorlat a cél érdekében eredményt is produkálni? Vagy előfordul, hogy a szolgai segítség a támogatás azon formájává válik, amely nemhogy a cél megvalósítását nem eredményezi, hanem a bukást kockáztatja? Mert a politikai támogatás annyit tesz, hogy egyetértek az adott irányzat eszmeiségével, tudok azonosulni a stratégiájával. De! Miért kellene segíteni a rosszul megfogalmazott taktikai lépéseket, ha azokról nyilvánvalóvá válik, hogy katasztrófához vezetnek?

A politikus is csak ember, szokták volt mondani a választott és persze támogatott elöljáróságokról, ha messziről is láthatóan meggondolatlan intézkedéseket hoznak. Azonban a döntéshozók számára a tévedés nem megengedett, mert a politikai, kormányzati lépéseket meg kell előznie a hatáselemzésnek. Ennek elmaradása az esetek többségében politikai öngólokat eredményez vagy – ahogy egyre többször tapasztaljuk a brüsszeli megoldásokat látva – katasztrófához vezet. A hatalom pozíciójából történő döntés tévedhetetlen kell hogy legyen, de sohasem lesz támadhatatlan. Mivel a helyes, tévedhetetlen döntések a közösség, a társadalom érdekeit szolgálják, legalábbis azt célozzák, a támadhatatlanság a politikai ellenfél állandó kritikai magatartásának logikus következménye és gyakorlata.

A politika segítésébe beletartozik az észszerű kritika is. Mindez nem a politikai felelősséget nem hordozó ember okoskodása, hanem a nagyobb bakik elkerülésének egyik eszköze. A politikusoknak fontos lenne időnként elszakadni a statisztikai számoktól vagy a közvélemény-kutatások merítésének esetlegességétől; Mátyás királyhoz hasonlóan szükségszerű lenne álruhában barangolni a híveik között. Mert fel kell ismerniük, hogy szavazóik azzal támogatják őket a leginkább, ha nem segítik a tévedésnek bizonyuló elképzeléseiket, olyanokat, amelyekre nemcsak Brüsszelben látunk példát.

Konklúzió, hogy amennyiben el akarjuk kerülni a nyugati világban burjánzó erjedést, az anarchikus állapotokat és a polgárháborúra hasonlító utcai jeleneteket, akkor az SZFE épülete elfoglalásával összefüggő bűncselekményeket fel kell számolni, a rendet helyre kell állítani, hogy az ne lehessen egy ragályos folyamat kezdete. A keresztény és a zsidó vallási szimbólumok viselésének nem lehet gátja az úgynevezett muszlim világ „érzékenysége”, miként templomaink rongálóira a terroristákra vonatkozó szigorított törvényeket kell alkalmazni. Az Európát nyíltan támadó erőszak megakadályozása érdekében helyre kell állítani Magyarország határának körkörös védelmét. De talán a legfontosabb magyar érdek éppen az, ha politikai elitünk megkísérli megtalálni a konszenzust a válságos időkben.

A szerző titkosszolgálati szakértő