A politikai támogatás és segítés kérdőjelei

Az Európát nyíltan támadó erőszak megakadályozása érdekében helyre kell állítani Magyarország határának körkörös védelmét.

Migránsok próbálnak áttörni a Törökországot Görögországtól elválasztó szögesdrót kerítésen Edirne közelében Fotó: Reuters

A köznyelvben a támogat és segít kifejezéseknek pozitív kicsengése van. Sőt mi több, közös használat esetén egymást erősítik. A mindennapok történése, az emberi közösségek együttélése megköveteli a támogatott segítséget, hisz ez jelenti a legalapvetőbb erkölcsi tartást és szolidaritást, legyen szó bármiről. A fiataljaink nevelése és oktatása az iskola falán belül a pedagógusok dolga, de szükséges a szülők támogatása a jó tanulmányi eredmények érdekében. Az orvos gyógyítómunkája kevésbé hatékony, ha a beteg nem támogatja a terápiát, segítve az orvosi erőfeszítéseket. Ahogy elképzelhetetlen színvonalas termelőmunka anélkül, hogy az abban részt vevő dolgozók ne támogatnák egymás munkafolyamatait és ne nyújtanának segítséget kollégáiknak minden olyan helyzetben, amikor az ember erejét meghaladja az elvégzendő feladat. A támogatott életcélok a végrehajtás segítése nélkül nehézkesek vagy adott esetben megvalósításuk lehetetlenné válik.

A kérdés csak az, hogy minden esetben igaznak bizonyul-e mindez? Mert felvetődhet, hogy kontraproduktívvá és romboló erővé válhat a kényszerből fakadt segítség. Például, ha a segítőnek az a célja, hogy formális ravaszságával – látszatsegítséggel – nehéz helyzetbe hozza a kiszemelt áldozatot. Együttműködést ajánl, de célja éppen a másik lehetőségének a gyengítése. Teszi ezt, mert a segítendőt konkurenciának tekinti vagy korábbi vélt sérelmét kívánja ily módon megbosszulni. Esetleg a háttérben megbújó, magát rejteni akaró megbízója akaratát hajtja végre.

Ráadásul a támogatás is lehet tévedésen alapuló együttműködés. Napi szinten ez leginkább akkor jelenik meg, ha egy formálisan jó ügynek számító dologról – amely támogatásra érdemes – később kiderül, hogy csak álca egy másodszándék elfedése érdekében, ahogy ez az elhíresült NGO-k nagy részénél láthatóvá vált például a migráció kérdésében. Eredmény: tomboló terror az ellenséges iszlám hadsereg katonáinak Európába importálását követően. A megvezetés, átverés, csalás leg­ádázabb formája a pozitív értékek fogalmi rendszerével tudatosan és előre megfontolt szándékkal történő visszaélés. És itt lép be az élet abszurditása, mert sajnos van az a rosszhiszeműség, amikor a legjobb szándék is arculcsapássá válik.

A politika és annak kísérő jelenségei bármilyen élethelyzetet képesek produkálni a hatalom megszerzésével, illetve megtartásával összefüggésében, jól látható ez az amerikai elnökválasztás torzójában. A célok és a hozzá kapcsolt módszerek nem csupán változatosak, az emberi kreativitás végtelenségét mutatják, hanem úgynevezett politikai etikát követnek. Ami persze a klasszikus etikától lényegesen különbözik. A politikát irányítók joggal várhatják el a támogatóiktól, hogy folyamatosan segítsék a munkájukat. Feltételezik ugyanis, hogy ez a munkamegosztás az egyetlen formája az együttműködésnek a politikai vezetés és hívei között. Az értékrend leegyszerűsödik az utasítás és a végrehajtás formavilágára. „Azzal segítesz, ha támogatod az elképzelésemet, és nem próbálsz meg ellentmondani az akaratomnak.”

A főnök oldaláról nézve eme logika természetesen a könnyebben kezelhető helyzet. De minden esetben képes-e ez a fajta gyakorlat a cél érdekében eredményt is produkálni? Vagy előfordul, hogy a szolgai segítség a támogatás azon formájává válik, amely nemhogy a cél megvalósítását nem eredményezi, hanem a bukást kockáztatja? Mert a politikai támogatás annyit tesz, hogy egyetértek az adott irányzat eszmeiségével, tudok azonosulni a stratégiájával. De! Miért kellene segíteni a rosszul megfogalmazott taktikai lépéseket, ha azokról nyilvánvalóvá válik, hogy katasztrófához vezetnek?

A politikus is csak ember, szokták volt mondani a választott és persze támogatott elöljáróságokról, ha messziről is láthatóan meggondolatlan intézkedéseket hoznak. Azonban a döntéshozók számára a tévedés nem megengedett, mert a politikai, kormányzati lépéseket meg kell előznie a hatáselemzésnek. Ennek elmaradása az esetek többségében politikai öngólokat eredményez vagy – ahogy egyre többször tapasztaljuk a brüsszeli megoldásokat látva – katasztrófához vezet. A hatalom pozíciójából történő döntés tévedhetetlen kell hogy legyen, de sohasem lesz támadhatatlan. Mivel a helyes, tévedhetetlen döntések a közösség, a társadalom érdekeit szolgálják, legalábbis azt célozzák, a támadhatatlanság a politikai ellenfél állandó kritikai magatartásának logikus következménye és gyakorlata.

A politika segítésébe beletartozik az észszerű kritika is. Mindez nem a politikai felelősséget nem hordozó ember okoskodása, hanem a nagyobb bakik elkerülésének egyik eszköze. A politikusoknak fontos lenne időnként elszakadni a statisztikai számoktól vagy a közvélemény-kutatások merítésének esetlegességétől; Mátyás királyhoz hasonlóan szükségszerű lenne álruhában barangolni a híveik között. Mert fel kell ismerniük, hogy szavazóik azzal támogatják őket a leginkább, ha nem segítik a tévedésnek bizonyuló elképzeléseiket, olyanokat, amelyekre nemcsak Brüsszelben látunk példát.

Konklúzió, hogy amennyiben el akarjuk kerülni a nyugati világban burjánzó erjedést, az anarchikus állapotokat és a polgárháborúra hasonlító utcai jeleneteket, akkor az SZFE épülete elfoglalásával összefüggő bűncselekményeket fel kell számolni, a rendet helyre kell állítani, hogy az ne lehessen egy ragályos folyamat kezdete. A keresztény és a zsidó vallási szimbólumok viselésének nem lehet gátja az úgynevezett muszlim világ „érzékenysége”, miként templomaink rongálóira a terroristákra vonatkozó szigorított törvényeket kell alkalmazni. Az Európát nyíltan támadó erőszak megakadályozása érdekében helyre kell állítani Magyarország határának körkörös védelmét. De talán a legfontosabb magyar érdek éppen az, ha politikai elitünk megkísérli megtalálni a konszenzust a válságos időkben.

A szerző titkosszolgálati szakértő