A lehetőségeket megragadva magasabbra juthatunk. A Kínai Kommunista Párt XIX. Központi Bizottsága nemrég tartott ötödik plenáris ülése átfogó tervet készített Kína következő ötéves, sőt annál is hosszabb távú fejlesztésére, meghatározta az új növekedési szakaszokat, új jövőbeni koncepciót terjesztett elő. Egy olyan – a belföldi gazdasági fejlődési ciklusra alapuló – fejlődési minta aktív építése vette kezdetét, amelyben a hazai és a nemzetközi gazdaság kölcsönösen fellendíti egymást, és nagyobb, szélesebb és mélyrehatóbb nyitás valósul meg. Kína mint a világ legnagyobb lappangó lehetőségekkel rendelkező hatalmas piaca, erős „mágneses térhatásával” a világ minden országával megosztja a fejlődés lehetőségét. Kína az ázsiai–csendes-óceáni térség tizennégy országával aláírta a Regionális átfogó gazdasági partnerség egyezményt, amely pozitív jel a nyitott világgazdaság építése számára. Kína és az EU már befejezte a befektetési egyezményének tárgyalási folyamatát, s törekszik a kereskedelem és a beruházások liberalizációjának és megkönnyítésének előmozdítására. A Kína–EU gazdasági együttműködés jobb és stabilabb alapokról fog tovább építkezni. A Kína egyre nagyobb nyitásából adódó fejlődésből Magyarország is nagyobb lendületet vehet.
Az új évben a kínai–magyar együttműködés új vizekre evez, amelyhez itt az idő vitorlát bontanunk. Mint ahogy Hszi Csin-ping elnök úr is kifejtette, a járvány elleni küzdelemben közösen megedződött hagyományos kínai–magyar barátság mélyebbé válik, az együttműködés kilátásai szélesebbek lesznek. 2021-ben mindkét ország a járványmegelőzési és -védelmi, illetve a gazdasági újraélesztés kettős feladata előtt áll. Magyarország a Kína és a közép- és kelet-európai országok együttműködésében mindig is vezető szerepet játszik. Készek vagyunk a továbbiakban is előmozdítani az Egy övezet, egy út kezdeményezés és a keleti nyitás politikája stratégia magas szintű összehangolását, folyamatosan feltárni az együttműködésben rejlő lehetőségeket, serkenteni a gazdaság és a kereskedelem, a beruházás, a digitális gazdaság, a tudomány és az innováció és egyéb területek együttműködését, hogy gazdagon gyümölcsözők legyenek, és a két ország és nép javát szolgálják.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!