A minap a könyvespolc rendezgetése közben kezembe kerültek a 70-es, 80-as évek német képes magazinjai. Átlapozva őket, a csodás autók reklámjai mellett megakadt a szemem az ismert amerikai dohánygyár reklámfotóin. Farmeres, borostás férfiak néznek az objektívbe, lovon vagy gyalog. Megnyugtató nézni ezeket a képeket. Mert ismerősek. Mert ilyenek szerettünk volna mi is lenni, amikor kamaszként az élet még előttünk állt. Komoly, szikár, zord férfiak, akikért persze bomlanak a nők. Mert akkor még minden egyszerű volt. A vidéki gimnáziumba fiúk és lányok jártak. Ma pedig már azt látom, hogy nyugat-európai, amerikai tizenéveseknek arról magyaráznak „okos” felnőttek, hogy több mint százféle társadalmi nem létezik, amiből ők majd szabadon választhatnak. A gyerekek meg tágra nyílt szemmel hallgatják és valószínűleg nem értik. De a befolyásolásuk már elkezdődött.
A félreértések elkerülése végett rögzítsük: mindenkinek szíve joga, hogy a szexualitását szabadon élje meg. Amíg ez nem sérti más ember jogait, érzékenységét, és nem él vissza a kiskorúak kiszolgáltatott helyzetével. Napjaink gendernyomulása azonban nem erről szól. Már réges-régen túllépett az egyszerű leszbikus-, homoszexuális-elfogadás problémáján.
Érdemes úgy tekinteni a genderlobbi tevékenységére, mint egy jól felépített, tudatosan végrehajtott befolyásolási műveletre. Amelynek valódi célja a zsidó–keresztény kultúrkör alapegységeinek bomlasztása. A férfi-nő együttélését, a családot, a következő generációknak az alapértékek átadását úgy bemutatni, mint egy maradi, avítt világot. Aki már „egyszerűen” csak férfi vagy nő, az csak unalmas, lesajnálnivaló lehet. Mennyivel trendibb, haladó dolog száz identitás közül választani, akár többször is egy élet során!
Ha már a XX. század reklámarcaival kezdtem, érdemes ma megnézni azokat a divatbemutatókat, amelyeken évek óta uniszex figurákat vonultatnak fel. Igen nehéz eldönteni, hogy fiúk vagy lányok láthatók a kifutókon.
Ennek pedig a végső lecsapódása az, hogy a női és férfiszerepek, -minták előbb divatjamúlttá, majd szánalmassá, végül pedig nevetségessé válnak. Tavaly ősszel nálunk is a támadások kereszttüzébe került egy fotó, amellyel a férfiak napja alkalmából köszöntötte a Magyar Honvédség a férfiakat. Én egy jó kiállású, magabiztos, praktikus és divatos egyenruhába öltöztetett, modern eszközökkel, fegyverrel fölszerelt – persze kissé idealizált – magyar katonát láttam. Amilyenek szeretnénk lenni még jó sokan, ha lassan ki is öregszünk ebből a szerepből. A balliberális oldal egyik megmondóembere rögtön le is szögezte, hogy a modern férfi nem ilyen. Szerinte férfinak lenni annyi, mint pacifistának, lágynak, békésnek, civilnek, puhának lenni, minden militarista kultuszt, fegyvert, erőszakot elutasítani.
