Gyurcsányi matematika

A 2018-as választások előtt bukkant fel mint megvalósítható gondolat, hogy az összes ellenzéki pártnak egy közös listára kellene tömörülnie. Az ötlet mára valósággá vált, hiszen a baloldali pártok bejelentették közös indulási szándékukat. Ezért is volt érdekes fejlemény, hogy a kamupártok elleni fellépést szolgáló törvénymódosítás kapcsán hideget-meleget kapott tőlük a kormányoldal, hogy a saját igényeik szerint szabják át a választási törvényt és egy listára kényszerítik őket.

Végignézve ezt a folyamatot, látható: Gyurcsány Ferenc 2010 óta azon dolgozik, hogy az MSZP-t faképnél hagyva és új pártot alapítva, hogyan tudja maga alá gyűrni a többieket. Önkéntelenül is felsejlik a Magyar Kommunista Párt által 1945 után alkalmazott szalámitaktika, amellyel egymás után számolta fel a többi politikai erőt a szociáldemokratáktól a kisgazdákig. De a jelen helyzetet nézve az ellenzéki pártokra tekinthetünk úgy is, mint Lenin hasznos idiótáira. Persze Gyurcsány miniszterelnökké válását is érdemes lenne tanulmányozniuk a közös listára felkéredzkedőknek: hogyan puccsolta meg többedmagával Medgyessyt, majd lázította fel a megyei szervezeteket a miniszterelnök-jelöltségről szóló kongresszus előtt, hogy végül a hátukon felmászva beteljesítse álmát és kormányfő legyen.

Na de hogyan is néz ki a gyurcsányi taktika?

Nagyjából azt remélhetik a baloldalon, hogy a jelenlegi, valamivel több mint tíz egyéni képviselői helyük mellett még húsz körzetben lehet esélyük. Jól látható, hogy ezeket a körzeteket a DK megpróbálja lerabolni, borítékolható, hogy végül majd az ő jelöltjük indul a választáson. Ez Gyurcsánynak „jár”, hiszen ő az ellenzék vezetője. A többi körzetet szívesen átengedi más pártok jelöltjeinek, akik majd vért izzadva megpróbálnak minél több voksot összehozni, és örülhetnek majd a második helynek.

Ennek érdekessége, hogy ha nem is nyernek, a szavazataik értékesek lesznek, és ezt Gyurcsány is tudja. A vesztes jelöltek töredékszavazatai ugyanis a pártlistára, jelen esetben a közös ellenzéki listára vándorolnak. Ahol a befutó helyeken, előre megjósolhatóan, szintén a DK-s jelöltek dominálnak majd. Azaz, az esetleges győztesek és a vesztesek is a DK-t erősítik majd. Az mindenesetre már most biztosra vehető, hogy a Gyurcsány-párt súlya nagyobb lesz a jelenlegi országos vagy önkormányzati arányoknál. Az is nyilvánvaló, hogy ha Gyurcsányon múlik, akkor a felesége lesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Amíg pedig a Gyurcsány házaspár pozíciókat szerez, a többieknek be kellene érniük alacsonyabb rendű-rangú címekkel, titulusokkal. Legalább is egy ideig. Aztán nem kizárt, hogy végül Szabó Tímeának, Jakab Péternek vagy éppen Ungár Péternek is be kell majd lépnie a DK-ba.

Gyurcsánynak nemcsak az a fontos, hogy maximalizálja a szavazatokat, hanem hogy a DK-t építse ki a Fidesszel szembeni ellenpólusnak vagy váltópártnak.

Abba ugyanakkor belegondolni is rossz, hogy esetleg hatalomra jutva mit tenne hazánkkal ez a Gyurcsány vezette baloldal. Képzeljük el, hogyan döntenének ezek a pártok a politikai irányvonalról, szakmai kérdésekről, anyagi források elosztásáról. Az is biztos ugyanis, hogy ha a kasszakulcs Gyurcsánynál lenne, akkor nem engedne ki a kezéből olyan stratégai pozíciókat, mint a pénzügyminiszteri.

Az pedig már most látszik, miben gondolkodnak, hiszen több utalást is tettek: például az adóemelésekre, amelyek a közalkalmazottaktól a vállalkozásokig mindenkit érintenének. Ugyanazt csinálnák, mint 2010 előtt, amikor elvették a 13. havi nyugdíjat, elüldöztek az egészségügyből hatezer ápolót és orvost, elvették a családi adókedvezményt és az egekbe szökött az államadósság.

Hiába hirdetnek tehát egységet, már most elkezdődött a pozícióharc a baloldalon, de a sakkjátszmát a volt miniszterelnök felügyeli, ő dönt, hogy ki lépjen és melyik bábút ki üsse le. Aztán ha megunta, összecsukja a sakktáblát és elégedetten hátradől.

A szerző az Igazságügyi Minisztérium államtitkára