Sokkal több Hazonyt, mint Hararit!

Sztárrá kellene tenni a nemzeti, szuverenista gondolat hazai és nemzetközi képviselőit.

Budapest, 2019. március 25. Orbán Viktor miniszterelnök (j) a Karmelita kolostorban fogadta Yoram Hazony izraeli filozófust, a jeruzsálemi Herzl Intézet elnökét 2019. március 25-én. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott kép. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Bizonyára sokan ismerik Yuval Noah Harari nevét: az izraeli történész a világ egyik legfelkapottabb társadalomtudósa, folyamatosan előadásokat tart a világ különböző pontjain, terjeszti az „igét”. Ő írta a Sapiens – Az emberiség rövid története, a Homo Deus – A holnap rövid története és a 21 lecke a 21. századra című, nagy sikerű és kétségtelenül magas színvonalú műveket, amelyek megjelentek magyar nyelven is.

De vajon milyen nézeteket kell vallani ahhoz, hogy az embert a globális áramlatok felkapják, a legjobb és legfontosabb helyekre eljuttassák, nevét állandóan napirenden tartsák, egyszóval ünnepelt celebbé tegyék, akinek lassan minden mondatára úgy figyelnek világszerte, mint egy orákulum hangjára?

Érdemes ebből a szempontból szemezgetni néhány mondatot abból az interjúból, amelyet – hát melyik hazai lapnak is? – a Magyar Narancsnak adott. Ebben sűrítve kifejtette azt, hogy miért is imádja őt az egész – liberális – világ. És hogy miért is kell minden pillanatban rá figyelnie mindenkinek.

Imigyen szóla tehát a „guru”:

„A globális problémákra globális megoldások kellenek.” (Globális világtársadalom, globális kormányzás. Értjük.)

„Az európaiaknak a saját kezükbe kell venniük a saját sorsukat. Ennek pedig az egyetlen útja az erős Európai Unió építése.” (Nemzetek feletti, szuperföderális Euró­pai Egyesült Államok kell, mondja ki bátran, történész úr!)

Azután végre elérkezünk a lényeghez, Harari is felmondja a szokásos liberális leckét:

„Csalódás, hogy Magyarország és Lengyelország az LMBTQ-közösséget veszik célba, ahelyett, hogy az EU-t segítenék az emberiség létét veszélyeztető kockázatokkal szembeni lépésekben. Reális jövőkép alkotása helyett Magyarország és Lengyelország a sohasem létezett aranykorról szóló fantáziákkal vezetik félre az embereket.” (Igen, igen: ára van annak, hogy a globalista-liberális fősodor a tenyerén hordozza az embert, és ellátja a lehetőségek széles tengerével. Magyarországot és Lengyelországot mindenképpen „le kell szidni”, ahogyan anno a kommunizmusban mindig hozzá kellett tenni minden beszéd végén, hogy egyébként az imperializmus rohad, és éljen a megbonthatatlan – nem konzerv, hanem – szovjet–magyar barátság. Hát, van ilyen…)

Harari a terrorizmus lényegét sem akarja érteni, sőt elképesztő dolgokat beszél róla:

„A terrorizmus [Európában] – show-műsor.” (Nyilván élvezik a franciák, osztrákok, angolok is, nem, Harari úr?)

És mindezt szerinte túlreagálják az európai államok: „Hogy e félelmet csillapítsák, az államok a biztonság show-ját adják elő, erődemonstrációt rendeznek, egész embercsoportokat kezdenek zaklatni [mi?], vagy megszállnak országokat [tessék??]. Ez a túlreagálás [???] a legtöbb esetben sokkal nagyobb fenyegetés a biztonságunkra, mint a terroristák.” (Hát sajnos ez az a pillanat, amikor én is azt mondom, hogy bár filozófia szakon végeztem az ELTE-n, mégis sok ebből a lila gőzös, köldöknéző, a valóságot még csak a fasorból sem ismerő fejtegetésből. És ami döbbenetes: Harari egy szót sem szól arról, hogy a terrorizmusnak mi a gyökere, az iszlám fundamentalizmus, amelynek nyilvánvaló célja az európai keresztény kultúra szétverése és megsemmisítése. Mintha nem értené, mi a terrorizmus, de a rosszabb, hogy tudatosan nem érti.)

Végül még egy mondat a nacionalistáknak – így nevezi a nemzeti szuverenitás híveit –: „meglehet, számos ötletük van saját országuk érdekeinek előmozdítására, de nincs működő tervük a világ egészére”. (Mert az csak nekik, a globalistáknak van – tehetjük hozzá. De ez is elfogadhatatlan tézis. A nemzeti szuverenistáknak átfogó képzetük, stabil értékpreferenciáik vannak a saját országuk jövőjéről, egy olyan Európai Unióról, amelyik a nemzetek önállóságára és egyenjogúságára épül, s egy olyan világról, amelyben nemzetállamok kötnek egymással változó szövetségeket, regionális együttműködéseket, és csak ott engedik át a döntést globális szervezeteknek, ahol valóban globális döntésekre van szükség, mint például a környezetvédelem területén.)

Nos, a fentiek fényében mondom azt: érdemes lenne végre jobban odafigyelni Yoram Hazony szintén izraeli filozófusra, íróra, a jeruzsálemi Herzl Intézet elnökére, akinek A nacionalizmus erénye című könyve elnyerte a 2019-es év Konzervatív Könyve díját az Egyesült Államokban.

Hazony eléggé eltérő nézeteket vall honfitársához képest. A könyvében kifejtettek szerint a nacionalizmus, vagyis a nemzettudat és nemzeti identitás a mai korunkban is az egyik legfontosabb érték, amelyre építhető a világ. Megítélése szerint az a legjobb kormányzati forma, amelyben a nemzetek szabadon és önállóan határozhatják meg saját irányukat, megőrizhetik hagyományaikat, és minden külső beavatkozás vagy elnyomás nélkül alakíthatják ki a leginkább „testhezálló”, kultúrájuknak és szokásaiknak leginkább megfelelő politikai berendezkedésüket. Vagyis azt állítja – ez már az én interpretációm –, hogy a szabad nemzetek a saját demokratikus rendszerüket is szabadon, s nem nyugati sémák szerint formálhatják, mert a demokráciák sem egy kaptafára épülnek fel, hiszen gyakorlatilag, kis túlzással ahány demokratikus ország, annyi demokratikus forma létezik.

Hazony könyvében arról is ír, hogy a nemzeti szemponttal áll szemben az imperializmus, másképpen a birodalmi gondolat, amely olyan módon akar a világon egyfajta rendet teremteni, hogy egyesíteni kívánja az emberiséget egyetlen, nemzetek feletti politikai rendszerben. Érdemes arra is felfigyelni a két izraeli gondolkodó összevetésében, hogy Hazony korántsem azt állítja, hogy csak egyetlen igazság létezik: abból indul ki, hogy mindkét politikai koncepció – globalizmus és nemzeti szuverenitás – mellett és ellen is lehet érvelni, tehát nem lezárt és eldöntött vita ez, szerinte az azonban elkerülhetetlen, hogy állást kell foglalni egyik vagy másik értékrend, világlátás között. Ehhez képest Hararinál általában sokkal egyértelműbb kiállást látunk a globális intézmények szükségessége mellett, amihez képest szerinte a nacionalizmusnak – ahogy az említett interjúban fogalmaz – „nincs elég fantáziája”, s egyáltalán, a nacionalizmusok mindig háborúba torkollnak, tehát csak egyetlen út van az emberiség előtt, ez pedig a globalizmus.

Hazonynál több a kérdés, a nyitott gondolat, miközben természetesen egyértelműen kiáll a saját választása – a szuverenizmus – mellett. Mindemellett érdekes azon megállapítása is, hogy a zsidó–keresztény kultúra a Biblia jelenlétén keresztül mindig is az önrendelkezés, a független nemzetek gondolatát támogatta. Ha ezzel összefüggésben megnézzük a jelenlegi Izrael egyértelműen szuverenista, nemzetelvű bel- és külpolitikáját, akkor értjük, miről beszél, és azt is értjük, hogy miért támadja Izraelt egyre hevesebben a globalista-liberális fősodor az Egyesült Államoktól az európai nagyhatalmakig.

Egyszóval, megismétlem: sokkal több Hazonyt, és sokkal kevesebb Hararit! Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Harari könyvei ne lennének fontosak és újszerűek, s a globalizált jövővel kapcsolatban ne tenne fel izgalmas kérdéseket például az MI, vagyis a mesterséges intelligencia elképesztő fejlődésével kapcsolatban, amely közvetlenül fenyegetheti az évezredek alatt létrejött emberi civilizáció fennmaradását, és egy jövőbeli, gépek által uralt Mátrix rémével fenyeget – és így tovább.

De számomra ezúttal sokkal fontosabb az a jelenség, ahogyan felismerte a globális hálózat Harari nézeteiben a „lehetőséget”, azt a képességét, hogy színesen és szórakoztatóan tudja előadni (és eladni) azt a filozófiát és világképet, amely közvetlen és egyértelmű előnyöket hoz a globális elitnek. Harari így lett tudós világsztár, akire egyszerűen oda kell figyelnie mindenkinek, mert állandóan szem előtt van – nem véletlenül. A globális hálózat ezt jól és hatékonyan csinálja.

És közben mi van honfitársával, a legalább olyan tehetséges Hazonyval? Hallunk róla annyit, mint Harariról? Őt mennyire „futtatja” a nemzetközi média, a tudományos közvélemény?

A kérdésekben ott a válasz. Éppen ezért sorsdöntő, hogy mi magyarok is megtanuljuk népszerűsíteni és jó értelemben sztárrá tenni azokat a hazai és nemzetközi gondolkodókat, akik a nemzeti, szuverenista gondolatot is úgy tudják népszerűsíteni, mint Harari a globalista világképet. (Orbán Viktor mindenesetre találkozott Hazonyval a karmelita kolostorban.)

Fel kell építeni a mi hálózatainkat, és nemzetközi szinten kell képviselni a nézeteinket, miként például Varga Judit igazságügyi miniszter is teszi, és még sok más jó példa is kell.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója