A szerkesztőség titkárnője remegett a félelemtől

A fenyegetések célja egyértelműen a megfélemlítés, a nemzeti konzervatív újságírók hangjának tompítása, elfojtása.

Budapest, 2020. július 3. Vadai Ágnes, a DK képviselõje vezényli frakciótársait a szavazáson az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. július 3-án. MTI/Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás Forrás: MTI/Kovács Tamás

A konzervatív, jobboldali nézetekkel szembeni gyűlöletnek nagy hagyományai vannak mifelénk, ami nyilván összefügg azzal, hogy hazánkban a négy évtizedes kommunista diktatúra idején sokan hozzászoktak a politikai ellenfelekkel szembeni durva fellépésekhez. Az elektronikus világháló ma remek lehetőségeket nyújt azoknak a gyáva sunnyogóknak, akik hamis nevek mögé bújva fenyegetnek jobboldali újságírókat.

A rendszerváltozás időszakában különösen nagy erővel tört elő a gyűlölködés a magyar sajtóban bekövetkezett változások, a konzervatív hangvételű lapok megjelenése nyomán. Az Antall-kormány idején sokan lettek idegesek például az Új Magyarország, a Pesti Hírlap és a Pest Megyei Hírlap tevékenysége miatt, hogy csak e három napilapot említsük. Ebben az időben személyes emlékeim az Új Magyarországhoz, majd a Pest Megyei Hírlaphoz kötődtek. Jól emlékszem, hogy az utóbbi orgánumnál lezajlott változások milyen hisztérikus reakció­kat idéztek elő a baloldalon, illetve az ahhoz sok szállal kapcsolódó, a pártállamból a demokráciába magát sikeresen átmentő Magyar Újságírók Országos Szövetségénél.

A nyilvános bírálatok és tiltakozások hatására gyorsan megmozdultak a balliberális alvilág aktivistái is. Akkoriban még nem volt internet, a hamis nevek mögé bújt üzengetésekhez hiá­nyoztak az elektronikus levelezés későbbi, „nagyszerű” lehetőségei. Maradtak a névtelen telefonok, levelek és levelezőlapok.

1992 őszén négyen kerültünk a Pest Megyei Hírlap élére: Vödrös Attila főszerkesztő, jómagam és Deregán Gábor mint főszerkesztő-helyettesek, valamint Hardi Péter vezető szerkesztő. Mivel a pártállami időkben a PMH a megyei pártbizottság lapja volt, jó néhány régi kollégát megörököltünk, akiktől nem lehetett remélni a konzervatív, jobboldali szemlélettel való szimpátiát. Ezzel a társasággal már a korábbi főszerkesztőnek, Tallós Emilnek is gondjai voltak − egyedül alig tudott bármit is keresztülvinni. Mi viszont négyen voltunk, valamennyien elkötelezettek arra, hogy megváltoztatjuk a lap addigi arculatát.

Átszervezést hajtottunk végre, aminek következtében néhány régi munkatárstól megváltunk, az Új Magyarországtól pedig kipróbált kollégákat hívtunk. A lap rövid időn belül átalakult, a korábbi kék helyett új, zöld színű fejlécet kapott, és elmondhattuk, hogy Magyarországnak első ízben lett egy jobboldali irányultságú megyei napilapja. Ezt követően igen sok névtelen fenyegetést kaptunk a baloldali térfélről. Ezek főként Vödrös Attila főszerkesztőnek címezve érkeztek, de kijutott belőlük nekem is.

Egyik alkalommal a titkárnőnk szólt, hogy egy ismeretlen telefonáló lediktáltatta vele: mondja meg Vödrösnek és Bánónak, hogy három napon belül likvidálva lesznek. Amikor felolvasta az üzenetet, remegett a félelemtől.

Ekkor egy korábban ismeretlen érzéssel szembesültem. A fenyegető leveleknek és levelezőlapoknak külön dossziét nyitottam, amelyre ezt írtam: Aljas levelek. Egyik nap összefutottam Apáti Miklóssal, a sokat tapasztalt, rutinos újságíróval, költővel, akit még az Új Magyarországnál ismertem meg. Említettem neki, hogy miféle halálos fenyegetéseket kapunk, és megkérdeztem: kapott-e már ilyeneket? A rá jellemző humorral azt felelte, ne aggódjak, mert aki közülünk nem kapott halálos fenyegetést, az nem is igazi újságíró. Ettől kezdve nyugodtabban fogadtam az „aljas leveleket”.

Azóta lepergett három évtized, de ma is hasonló eseményekbe ütközünk. Néhány napja olvashattuk, hogy Füssy Angélát, a Pesti Srácok oknyomozó újságíróját egy muszlim terroristának álcázott álprofilról durván megfenyegették. A gyáva indulatot az motiválhatta, hogy az újságírónőre megharagudott a DK támogatását élvező, törvénysértéseiről elhíresült Czeglédy Csaba ügyvéd. Ez a fenyegetés különösen aljas és hitvány elkövetőtől érkezett, aki az újságíró gyermekét is célba vette.

Az efféle fenyegetések célja egyértelműen a megfélemlítés, a nemzeti konzervatív újságírók hangjának tompítása, elfojtása. Vajon miért gondolják a fenyegetők, hogy az efféle visszataszító módszerek eredményesek lehetnek?

A baloldal szellemi és fizikai terrorja megerősíti a jobboldali, keresztény-konzervatív gondolkodókat, újságírókat saját meggyőződésükben, hitükben.

Nemrég Néző László értekezett lapunk hasábjain arról, hogy amikor a balliberális vezetők börtönnel, vagyonelkobzással, földönfutóvá tétellel fenyegetik a jobboldaliakat, akkor „a lumpenkommandó már halált akar: lámpavasról, kötélről, golyóról álmodozik”. (Kötél és lámpavas, Magyar Nemzet, 2021. május 11.)

A sajtószabadságról, a véleménynyilvánítás szabadságáról óbégató képmutatóknak be kellene látniuk: a jobboldali újságírást nem tudják elhallgattatni. Annak idején a lapterjesztést kézben tartó baloldaliak úgy tudták elnémítani a Pesti Hírlapot és a Pest Megyei Hírlapot, hogy maffiamódszerekkel tönkretették, majd megszűnésre kényszerítették őket. Ma már ez sem működik.

Marad a gyáva fenyegetőzés, ami nagyjából annyira hatékony, mint az egykori, ökölrázást alkalmazó albán légvédelem.

A szerző író, újságíró

(A borítóképen Vadai Ágnes, a DK képviselője vezényli frakciótársait a szavazáson az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. július 3-án. Forrás: MTI/Kovács Tamás)