A konzervatív, jobboldali nézetekkel szembeni gyűlöletnek nagy hagyományai vannak mifelénk, ami nyilván összefügg azzal, hogy hazánkban a négy évtizedes kommunista diktatúra idején sokan hozzászoktak a politikai ellenfelekkel szembeni durva fellépésekhez. Az elektronikus világháló ma remek lehetőségeket nyújt azoknak a gyáva sunnyogóknak, akik hamis nevek mögé bújva fenyegetnek jobboldali újságírókat.
A rendszerváltozás időszakában különösen nagy erővel tört elő a gyűlölködés a magyar sajtóban bekövetkezett változások, a konzervatív hangvételű lapok megjelenése nyomán. Az Antall-kormány idején sokan lettek idegesek például az Új Magyarország, a Pesti Hírlap és a Pest Megyei Hírlap tevékenysége miatt, hogy csak e három napilapot említsük. Ebben az időben személyes emlékeim az Új Magyarországhoz, majd a Pest Megyei Hírlaphoz kötődtek. Jól emlékszem, hogy az utóbbi orgánumnál lezajlott változások milyen hisztérikus reakciókat idéztek elő a baloldalon, illetve az ahhoz sok szállal kapcsolódó, a pártállamból a demokráciába magát sikeresen átmentő Magyar Újságírók Országos Szövetségénél.
A nyilvános bírálatok és tiltakozások hatására gyorsan megmozdultak a balliberális alvilág aktivistái is. Akkoriban még nem volt internet, a hamis nevek mögé bújt üzengetésekhez hiányoztak az elektronikus levelezés későbbi, „nagyszerű” lehetőségei. Maradtak a névtelen telefonok, levelek és levelezőlapok.
1992 őszén négyen kerültünk a Pest Megyei Hírlap élére: Vödrös Attila főszerkesztő, jómagam és Deregán Gábor mint főszerkesztő-helyettesek, valamint Hardi Péter vezető szerkesztő. Mivel a pártállami időkben a PMH a megyei pártbizottság lapja volt, jó néhány régi kollégát megörököltünk, akiktől nem lehetett remélni a konzervatív, jobboldali szemlélettel való szimpátiát. Ezzel a társasággal már a korábbi főszerkesztőnek, Tallós Emilnek is gondjai voltak − egyedül alig tudott bármit is keresztülvinni. Mi viszont négyen voltunk, valamennyien elkötelezettek arra, hogy megváltoztatjuk a lap addigi arculatát.