Mark Rutte és a hazai baloldal

Hadd kezdjem egy egészen meglepő kijelentéssel: nagyszerű fejlemény, hogy Mark ­Rutte holland miniszterelnökből sokadjára is, de talán minden eddiginél nyilvánvalóbban előbújt az egykori gyarmattartó. Így ugyanis teljesen egyértelműen láthatjuk, hogy az úgynevezett uniós magállamok mit gondolnak rólunk, hova tesznek minket a fontossági skálán és úgy általánosságban mit gondolnak a partneri viszonyokról. Aztán azért is kiváló, mert ez vállalhatatlan helyzetbe hozza a magyarországi ellenzéket.

Mert mit lehet ilyenkor tenni? Két dolgot. Kiállni Rutte és az egész brüsszeli elit mellett, és azt mondani, hölgyeim és uraim, kedves választók, mi is azt gondoljuk az országról, hogy térdelni kellene. Nagyon óvatosan fogalmazok, de ennek talán a baloldali szavazópolgárok között sem lenne osztatlan támogatottsága. A másik pedig a mismásolás. De kérem, az is kifejezetten veszélyes. Mert az úgy néz ki, hogy állítunk is valamit, meg nem is. Szidjuk a magyar kormányt, hogy mit képzel magáról, de közben nem nevezhetjük nevén az európai elitet, hiszen ők azok, akik minden magyart szeretnének a térdükön látni. Kellemetlen feladat ez.

Miért hiszem azt, hogy cseppet elszaladt a lendület Mark Ruttéval? Nos, van egy senki által ki nem mondott, de minden nyugati tótumfaktum által tisztelt szabály az Európai Unióban: úgy teszünk, mintha mindenkit egyenlőnek fogadnánk el, de közben egymás között félmosolyokat váltva pontosan tudjuk, hogy ez nem igaz. És itt túlszaladt Rutte a hallgatólagos megállapodáson. Részben talán azért is, mert nem bírta fékezni magát, de látok én itt egy ennél fontosabb indokot: a saját választóinak üzent ezzel. Azoknak a választóknak, akik bár azt gondolják, hogy az elérhető világok legjobbikában foglalnak helyet, mint kifordított Pangloss mesterek, de amikor valaki egy nüansznyival is mást gondol a helyes életről, dühödt forradalmárként reagálnak rá.

Ezen sajnos az sem változtat, hogy a holland politikai élet ellenzéki prominensei, így például Geert Wilders vagy Pepjin van Houwelingen, védelmükbe vették Magyarországot. Wilders egyenesen hasznos idiótának nevezte Ruttét – valljuk be, igaza van –, és azt javasolta a magyaroknak, ne vegyék figyelembe, miket mond. Azt sem, hogy Ruttéről egyre több botrány derül ki a magyar választók előtt is. Hiába nincs ehhez semmi közünk, de elhelyezi egy polcra az illetőt, hogy mennyire kell komolyan vennünk. Így azóta megtudhattuk, hogyan vettek részt közvetlen munkatársai abban, ahogy ártatlan iraki civilek lebombázását kenték el, vagy akár abban is, hogy dzsihadistagyanús, Izrael-ellenes szervezeteket támogattak. Nagyon üde, ám cseppet sem meglepő színfolt, hogy Mark Rutte kiváló kapcsolatokat ápol a Soros-birodalommal, nem is olyan régen a trónörökössel, Alex Sorossal bájolgott közös szelfin.

Abban sajnos az égvilágon semmi különbség sincs, ahogy a holland választók main­stream jobboldali vagy mainstream baloldali pártokra szavaznak-e. Olyan szinten sikerült beléjük verni a mindent elfogadás szivárványszínű gondolatát, hogy esélyünk sincs ezen változtatni. Ugyanis a nyugat-európai, hagyományos jobboldali és baloldali pártok között semmilyen különbség sincs, ami a társadalmi kérdéseket illeti. Egészen pontosan ugyanazt a progresszív mantrát fújják Södertől Macronig, és mind totálisan ugyanazt gondolják a jó élet fogalmáról. Cseppnyi különbség sem maradt elképzeléseik­ben. Ezeken kívül még egyben értenek egyet: minden politikai véleményt üldözni kell, amely Trockijtól jobbra is értelmezhető.

Mark Rutte, aki nyugat-európai szemszögből nézve inkább jobboldali, mint balos, ugyanakkor inkább liberális, mint konzervatív, a saját választóinak is meg kell hogy mutassa, ő végtelenül tökös gyerek. És ha már korábban is felvállalta a nyílt szembenállást Orbán Viktorral, akkor most sem adhatja alább. Ez nem lebecsülése a veszélynek, de lássuk pontosan, hogy a saját agymosottjainak is beszél, és próbálja magát előnyösebb helyzetbe hozni. Mondhatnánk úgy is, Orbán Viktor olyan politikus Nyugaton, hogy progresszív állami vezetők politikai tőkét remélnek attól, ha vele szemben helyezik el magukat a társadalmi sakktáblán.

És amire korábban is utaltam, védhetetlen helyzetbe került ezzel a magyarországi baloldal. Mert emlékezhetünk mondjuk Cseh Katalinnak a büszke, közös fotójára Mark Ruttéval, de talán azt most mégsem illendő elővenni. Még akkor sem, ha Alex Soros előzte meg a fotón a Momentum EP-képviselőjét.

Nem illendő, mert az egy dolog, ha a baloldali választópolgárnak számos fejleményből elege van, de megint más, ha ezt nem belpolitikai szereplők közlik vele, hanem egy holland. És ezt a magyar néplélek nem szereti. Ilyenkor a többségben elolvad a nagyon komolyan meglévő világnézeti fal, és azt mondja, menj a fenébe, kedves Mark Rutte. Mert kigúnyolom én magamat, ha kell, de hogy más tegye, azt nem tűröm el. Persze vannak az örömest térdelő csicskák, akik csak az ütést várják és bárkinek lefekszenek, de ez egy egészen apró kisebbség. Politikailag erre a rétegre nem lehet építeni, vagyis lehet, de akkor maximum a Párbeszéd megelőzése a kitűzött cél. De ezt a problémát oldják meg a baloldali gondolkozók. Jó szórakozást hozzá!

Ami viszont világosan látszik, hogy pont fordított hatást érnek el azok a szélsőbaloldali politikusok és mozgalmak, akik és amelyek azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy megregulázzák Magyarországot. Elsőként is a már említett néplélek miatt. S majdnem ilyen fontos, hogy ezzel a figyelmet is felkeltik hazánk iránt, illetve mi, magyarok is szembesülhetünk vele, ha éppen kétkedők is lennénk, hogy mégsem járhatott messze az igazságtól a kormány, amikor LMBTQ-lobbit emlegetett. Hiszen amint megkapirgálták a felszínét az ügynek, az elvileg nem létező lobbi minden csatornán támadásba lendült.

A brüsszeli bürokrácia, a Soros-gépezet által eltartott sajtótermékek, jóemberkedők széles e világon, civil szervezetek, külföldi kormánytagok és a többi. Arról a mizériáról már tényleg ne is beszéljünk, ami a Münchenbe érkező, nagyszerű magyar válogatottat és ­szurkolóit sújtotta. Inkább csak jegyezzük meg, hogy amennyiben ennyire fontosak az LMBTQ-jogok a németeknek, akkor őszintén reméljük, hogy a Bayern München többet nem edzőtáborozik Katarban, mint az elmúlt években mindig, és a jövőre esedékes katari futball-vb-n Manuel Neuer szintén szivárványos karszalagban játszik majd. Elvégre Katarban börtönnel büntetik a homoszexualitást, ott lenne tétje a kiállásnak. És talán azt is megérjük, hogy egy muszlim ország válogatottjával játszva is szeretnék fényfestésbe borítani a stadionjaikat. Tudják, nemcsak kamura kell tiltakozni, hanem valóban is.

Rég volt ilyen sikeres országimázsunk, rá­adásul teljesen ingyen és bérmentve végzi számunkra az abnormalitás koalíciója. Köszönjük szépen!

A szerző újságíró, műsorvezető

(Borítóképen Berg Dániel, Cseh Katalin és Mike Rutte közös képe. Forrás: Facebook)