Hiszen tételezzük fel, hogy a választókerületemben a baloldal egy számomra rendkívül vonzó, nemzeti szabadelvű jelöltet indít, akit személyes erényeiért is nagyon becsülök, ezért rá szavaznék. Megtehetem, de ezzel a szavazatommal egyebek mellett népirtók politikai örököseire is voksolok és leendő szövetségüket erősítem. Ebből pedig két kérdés is adódik. Mit találok vonzóbbnak: az antiszemitizmus iránt zéró toleranciát tanúsító, Izrael politikáját következetesen védelmező kormányét, amely számos programmal évek óta dolgozik az erre rászoruló romák felzárkóztatásán, amelynek belügyminiszterre külön hangsúlyt helyez arra, hogy a roma származású fiatalokat pályázatokkal segítse a rendőri pálya választásának érdekében vagy a zsidó- és romagyűlöletet hirdetőket? Másrészt mit gondolhatok arról a politikai közösségről, amelyik azzal alázza meg számtalan, a kormányt nem kedvelő, ám elkötelezetten antirasszista és a fajgyűlölet minden formáját elutasító választóját, hogy ilyen feloldhatatlan dilemma elé állítja őket? Jövő tavaszig nyilván egyre tüzesebb lesz a választási küzdelem, amelyben, ha jól értem, most az lett az ellenzék új fegyvere, hogy megpróbálja afféle mindenhol megjelenő botlásként bemutatni a náci elemeket.

Történetesen az én környezetemben egy sincs, a Fidesz politikusai között sem láttam soha ilyet, ahogy egyébként több baloldali párt esetében sem, amelyek most magukra vették ezt a kollektív felelősséget. Ami bizonyos viszont: a magát a politika piacán modernként, progresszívként, nyugatiasként, toleránsként pozicionálni igyekvő alakulat termékét a soá és a porrajmos áldozatait meggyalázó, a magamfajta magyar zsidókra vagy épp a roma származású honfitársainkra nyílt fenyegetést jelentő politikusokkal összecsomagolva kínálja. A legjobb étteremben is beleeshet a légy a levesbe, ám ahol eleve böglyökkel együtt kínálják, oda eszébe se jut az embernek betérni.

A szerző közíró, tanácsadó

Borítókép: MTI/Kovács Tamás