A társadalom fejlődése, mozgása általában nem a jóravaló, nemes emberi értékek fejlődésének gyümölcse, ezt sokszor megtanulhattuk. David Hume egyenesen úgy tartotta, hogy az értelem nem képes cselekedeteink irányítására, már csak azért sem, mert a jó és a rossz közötti választást nem az ész dönti el, hanem a szenvedélyeink. Innen nézve talán érthető, amihez a baloldalt összeabroncsoló erők a nevüket és hitelüket adják: a gyűlölet kivételesen erős szenvedély.
Amikor választunk, állampolgárként ítéletalkotó jogunkat gyakoroljuk. S nem csupán előretekintünk, azaz a politikusok jövőre vonatkozó ígéreteit tesszük mérlegre, hanem a felelősségüket és a hitelüket is mérlegeljük, hiszen ha a múltban megbicsaklottak vagy számunkra elfogadhatatlan dolgot műveltek, akkor komoly megfontolást érdemel, hogy vajon elhisszük-e nekik, hogy a jövőben már másként fognak viselkedni. Na de mi van akkor, ha az egyszeri választó, aki nem azonosul a kormánypártok programjával, legyen bár zöld, neoliberális vagy mélyen meggyőződéses baloldali, mindezt csomagban kapja a minap még a cigányok és zsidók ellen uszító politikusokkal?
Ha mondjuk e sorok írója úgy döntene, körülnéz a választók kegyeiért versengő pártok piacán, s keres egy, a kormányzó pártnál konzervatívabb gazdaságpolitikát képviselő pártot, amelyik kevésbé hisz a gondoskodó államban, ellenben a jelenleginél is erősebben támogatja az öngondoskodást (például a módosabb polgárok számára bevezetett egészségügyi biztosítóval), akkor – bár fogalmam sincs, hogy lelnék-e effélét a jelenlegi kínálatban – azt együtt kapnám meg egyrészt azokkal a baloldali és zöldpártokkal, amelyek mindezt nyilván élesen ellenzik, másrészt a súlyosan rasszista nézetekkel terhelt képviselőkkel.
Az ellenzéki pártok ismert érve szerint olyan erős a Fidesz, hogy csak összefogva képesek legyőzni, ezért kell egy olyan alakulatnak létrejönnie alternatívaként, amelyben olyan nézetek képviselői ülnek, amelyeknek vallói a kormány elleni heves emóciókon kívül semmiben nem értenek egyet (így szükségképp nem is lennének képesek közös kormányzásra), sőt immár ezért kell exnácikat is befogadni a nagy olvasztótégelybe, választóiknak pedig ezért kellene mindezt elfogadni. Azzal, hogy ebbe az összefogásba nem csupán rendkívül eltérő társadalompolitikai elképzeléseket képviselő erőket vettek fel, hanem a faji megkülönböztetést, sőt a romák és a zsidók ellen nyíltan uszítókat is, e politikai közösségnek is kollektív lett a felelőssége.
Hiszen tételezzük fel, hogy a választókerületemben a baloldal egy számomra rendkívül vonzó, nemzeti szabadelvű jelöltet indít, akit személyes erényeiért is nagyon becsülök, ezért rá szavaznék. Megtehetem, de ezzel a szavazatommal egyebek mellett népirtók politikai örököseire is voksolok és leendő szövetségüket erősítem. Ebből pedig két kérdés is adódik. Mit találok vonzóbbnak: az antiszemitizmus iránt zéró toleranciát tanúsító, Izrael politikáját következetesen védelmező kormányét, amely számos programmal évek óta dolgozik az erre rászoruló romák felzárkóztatásán, amelynek belügyminiszterre külön hangsúlyt helyez arra, hogy a roma származású fiatalokat pályázatokkal segítse a rendőri pálya választásának érdekében vagy a zsidó- és romagyűlöletet hirdetőket? Másrészt mit gondolhatok arról a politikai közösségről, amelyik azzal alázza meg számtalan, a kormányt nem kedvelő, ám elkötelezetten antirasszista és a fajgyűlölet minden formáját elutasító választóját, hogy ilyen feloldhatatlan dilemma elé állítja őket? Jövő tavaszig nyilván egyre tüzesebb lesz a választási küzdelem, amelyben, ha jól értem, most az lett az ellenzék új fegyvere, hogy megpróbálja afféle mindenhol megjelenő botlásként bemutatni a náci elemeket.
Történetesen az én környezetemben egy sincs, a Fidesz politikusai között sem láttam soha ilyet, ahogy egyébként több baloldali párt esetében sem, amelyek most magukra vették ezt a kollektív felelősséget. Ami bizonyos viszont: a magát a politika piacán modernként, progresszívként, nyugatiasként, toleránsként pozicionálni igyekvő alakulat termékét a soá és a porrajmos áldozatait meggyalázó, a magamfajta magyar zsidókra vagy épp a roma származású honfitársainkra nyílt fenyegetést jelentő politikusokkal összecsomagolva kínálja. A legjobb étteremben is beleeshet a légy a levesbe, ám ahol eleve böglyökkel együtt kínálják, oda eszébe se jut az embernek betérni.
A szerző közíró, tanácsadó
Borítókép: MTI/Kovács Tamás
