Bár Norvégia, Svájc, újabban Nagy-Britannia gazdasága Magyarországéval – történelmi okokból – össze sem hasonlítható, távolmaradásukat, illetve a brexitet nem anyagi, sokkal inkább politikai-társadalmi okok indokolták. Kivált a szigetország esetében. Ők az EU-bürokrácia birodalmi szándékát és lopakodó jogkiterjesztését felismerve határoztak a távozás mellett. Még akkor is, ha Theresa May, David Cameron és Boris Johnson kormányfők a népszavazást saját belpolitikai játszmáik miatt szorgalmazták. A britek, bár csekély többséggel, de a kilépés mellett határoztak.
Döntésükben az ellenőrizetlen migráció brüsszeli és strasbourgi erőltetése legalább akkora szerepet játszott, mint az EU képlékeny, tetszés szerint változó jogrendszere. Egy demokráciában a többség az, ami, akármekkora. Ehhez képest a toleranciájára büszke EU az említett törekvést, majd annak megvalósulását nemcsak elítélte, hanem éveken át gyalázta. A fősodratú média a távozókat éppúgy „mucsaiaknak” és ostobáknak titulálta, mint a Fidesz-szavazókat a magyar baloldal meg a lengyel „polgáriak”, Donald Tuskkal az élükön. A briteket a távozásról Orbán Viktor igyekezett lebeszélni, de nem a gazdaságra hivatkozva, hanem mert felismerte, hogy a brexittel az önálló nemzetek Európája koncepció elveszít egy erős és befolyásos szövetségest. Nem mellesleg azért is, mert féltette a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok státusát.
A hazai balliberálisok ezt a törekvést is kigúnyolták, noha épp ők jajongtak hosszú éveken át munkavállalóink egy részének külföldre távozása miatt. A kiáramlásért természetesen a kormányt tették felelőssé, jóllehet feltétlen EU-rajongókként eszükbe sem jutott vagy elhallgatták, hogy az idegenbe költözés a négy alapszabadság egyike. Okai nem politikaiak, sokkal inkább a jövedelemkülönbségek váltják ki.
A Nyugat a kelet-közép-európai változásokat jó ideje összevont szemöldökkel méricskéli. Mi több, a dorgálással nem éri be. Az eszköztár változatos: fenyegetőzés, pénzügyi zsarolás, civil szervezeteknek titulált, csekély létszámú, ám annál harsányabb balliberális-anarchista egyletek vaskos támogatása, a pedofiltörvény félremagyarázása, a lengyel igazságügyi reform meg a külföldi tulajdonú, a varsói belpolitikába nyíltan beavatkozó média megregulázása, és így tovább.