Férfierőszak és cigánybűnözés

Hétfő reggel tragédia rázta meg az országot: egy 54 éves férfi kiirtotta családját Dunakeszin, lelőtte volt párját, anyósát és gyermekét, majd végzett magával. Ennek az iszonyatnak ilyen hátteret adott a Karácsony Gergely-közeli Mérce.hu: „A nők és gyermekek elleni erőszak áldozatainak szentelt aloldalunkat megnyitva pedig számtalan áldozat történetén keresztül szembesülhetünk a rideg és fájdalmas realitással, melyben hétről hétre nők és gyerekek sokaságát gyilkolják meg, jellemzően férfiak. […] A férfierőszak elleni küzdelem azonban megkérdőjelezné a NER férfiközpontú, nemek közötti egyenlőtlenségeket elismerő és támogató politikáját.”

A baloldali lap szerint tehát nem az a lényeg, hogy az elkövető egy ostoba, erőszakos, barbár, gyáva és szar alak – és valószínűleg mentálisan sérült is volt, mert ilyet épeszű ember nem csinál –, hanem az a lényeg, hogy férfi. Aki akarja, érti: a férfiak ilyenek. Minden férfi. Kiirtják a családjukat vagy megverik az asszonyt, ha éppen arra szottyan kedvük.

Erről a szóhasználatról eszembe jutott a „cigánybűnözés”, a szó, amely a Jobbik politikai termékeként terjedt el igazán és amelyet éppúgy elutasított a keresztény-konzervatív jobboldal, mint a baloldal. Joggal. Bár a Jobbik igyekezett tagadni, de mindenki tudta, hogy a szó nemcsak a cigányság „problémás” részére vonatkozik, hanem magára a cigányságra.

A „férfierőszak” ugyanilyen szó, csak ezúttal egy sokkal nagyobb társadalmi csoportra vonatkozik. Méghozzá ránk, férfiakra, legyünk magyarok, cigányok vagy bármilyen származásúak. Nehéz erre mit mondani, az embernek ilyenkor k*rvaanyázni támad kedve, nem pedig kikérni magának (magunknak) és érvelni, de most inkább ez utóbbira teszek próbát.

1. Mivel a cikk szerzője férfi, akkor gondolom, magára is potenciális erőszaktevőként tekint, aki bármikor kiirthatja a családját, megverheti a gyermekét vagy a párját. Ha ez nem így van, akkor miért használ ilyen kifejezéseket?

2. Aki azt mondja, hogy a „férfiak ilyenek” (családirtók), az egy náci szintjén gondolkodik, akik szerint „a zsidók már csak ilyenek meg amolyanok”.

3. Szélsőséges példa, de attól még jól mutatja, hogy általánosságban a férfiak hogyan állnak a nők és gyermekek elleni erőszakhoz és azok elkövetőihez: a börtönökben a feleségverők, gyermekbántalmazók, erőszakolók, pedofilok számíthatnak arra leginkább, hogy maguk is bántalmazás áldozatai lesznek a rácsok mögött eltöltött évek alatt. Ne feledjük, hogy a börtönviseltek esetében valószínűleg a legagresszívabb férficsoportokról van szó, akik közül sokaktól talán a párjuk megverése sem áll olyan távol, mint egy átlagférfitól. De az efféle bántalmazásokat ők is megtorolják.

4. Más erőszakos csoportokban is ki lehet emelni példákat, hogy a férfiak általánosságban mennyire nem erőszakosak: S. L. A. Marshall, az amerikai hadsereg dandártábornoka széles körű kutatásokat végzett annak kapcsán, hogy a különböző háborúkban szolgáló amerikai katonák milyen arányban sütötték el egyáltalán valaha is a fegyverüket szolgálati idejük alatt a csatamezőn. Marshall kutatása szerint például a II. világháborúban 10-ből 8 amerikai katona még akkor sem lőtt vissza, amikor éppen őt lőtték. A tábornok vizsgálatait az elmúlt két évtizedben ízekre szedték, voltak olyan kutatások, amelyek pontatlanságokat tártak fel a vizsgálati módszerekben, más kutatások viszont hasonló eredményre jutottak. (Ilyen a British Defense Operational Analysis Establishment 1986-os tanulmánya, amely száz XIX–XX. századi háború idevágó adatait nézi át; az első ilyen felmérés: Ardant du Picq 1860 körüli vizsgálatai, amely szintén hasonló arányokat talált.)

A probléma annyira valós volt, hogy az amerikai hadseregben a vietnami háború óta külön úgynevezett „érzéketlenítő” képzéseket tartanak, hogy a katonák le merjenek lőni egy élő, lélegző embert. Manapság, a professzionális hadseregek korában szinte már nincs ilyen „gond”: jellemzően olyanok jelentkeznek katonának, akiknek a fegyver elsütéséhez nem kell külön érzéketlenítő tréning egy éles helyzetben. De a lényeg: 10-ből 8 férfi még háborús körülmények között sem lőne rá egy idegenre, nemhogy fegyvert fogjon a családjára.

5. Adott körülmények között a nők éppolyan bestiális cselekedetekre képesek, mint a férfiak – mégsem hívjuk ezeket az eseteket „női erőszaknak”. Számos legújabb kori női sorozatgyilkost fel lehetne sorolni, de a közelmúltban találkoztam Jeanne de Clisson nevével. Egy kis történelem következik. Az illető a XIV. században élt bretagne-i nemeshölgy, akinek férjét kivégeztette IV. Fülöp francia király. De Clisson bosszút esküdött, eladta birtokai egy részét, a pénzből pedig hajókat vásárolt, szám szerint hármat (De Clisson hajójának neve: Bosszúm), amellyel a La Manche-csatornán vadászott francia hajókra. Amint sikerült egyet lekapcsolnia, a legénységet lemészároltatta. Kedvenc hobbija a nemesek lemészárlása volt: ha az elfogott hajón ilyen személy utazott, akkor De Clisson saját kezűleg fejezte le vagy ölte meg őket más módon. A rajtaütések után csak néhány túlélőt hagyott életben, akik megvihették a mészárlás hírét a francia királynak. Számos példa bizonyítja: ha okot adnak rá vagy ha az illetőben van ilyen hajlam, akkor nemtől függetlenül gyilkolni tud. A legtöbbünk számára, legyünk nők vagy férfiak, ez olyan határ, amelyet sosem lennénk képesek átlépni.

Összességében és általánosságban a férfiakat erőszakosnak kikiáltani végtelenül aljas és egy ideológia (genderideológia) által motivált tett, amit a normális férfiak nevében kikérünk magunknak. Ez az 54 éves dunakeszi családirtó a tettével nemcsak a férfiak csoportjából iratkozott ki. Nevét megvetés sújtja majd, ameddig csak emlékezni fog rá bárki is.

A nők egyenlőség iránti vágya lelkesítő és támogatandó dolog. Lefogadom, hogy az a férfi, aki azzal szembesül, hogy párja kevesebbet keres ugyanabban a pozícióban, mint egy férfi kolléga, az igazságtalannak tartja ezt. Ha lenne erre hathatós eszköze, akkor fel is lépne ez ellen. Meggyőződésem, hogy a férfiak legtöbbje ebben az értelemben is támogatja párját.

De a „férfierőszak” kifejezés pont az, ami miatt én és számos férfitársam hányunk a szélsőséges feminizmustól és a genderideológiától. Hányunk attól, hogy igaztalanul vádolnak meg olyasmivel, amit el sem követtünk, sőt a férfiak túlnyomó többsége el sem fog. A „férfierőszakot” kiáltók nem jobbak azoknál a jobbikos pribékeknél, akik cigány családok háza mellett skandálták, hogy „cigánybűnözés”.

A szerző a Mediaworks Hírcentrumának főmunkatársa

(A borítóképen: Rendőrök és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei dolgoznak 2021. szeptember 13-ra virradóan a dunakeszi családi ház előtt.
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)