A Hír TV minapi, Csörte című műsorában Szanyi Tibor, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom alapítója és miniszterelnök-jelöltje, valamint Volner János, az általa alapított Volner Párt elnöke csapott össze. Volt ennek a vitának egy mellékesnek tűnő, ám sokat mondó mozzanata. Volner Jánosnak arra a kijelentésére, mely szerint Brüsszel többek között azért tart vissza Magyarországnak járó uniós pénzeket, mert hazánk a gyermeknevelés dolgában nem enged az LMBTQ-lobbi, illetve a nyugati balliberális politikusok nyomásának, Szanyi Tibor mosolyogva jegyezte meg: „Én ezt egy náci hazudozásnak tartom.” M. Dobos Marianne műsorvezető ekkor megkérdezte Szanyitól, hogy nácinak tartja-e Volner Jánost. Szanyi válasza: „Abszolút.”
Volner nem vágott vissza azzal, hogy épp a kiskorú gyermekek egészséges lelki, biológiai fejlődését veszélyeztető „érzékenyítés” rokonítható a gyermekeken végzett náci orvosi kísérletekkel (lásd: doktor Mengele), pedig megtehette volna. A nácizás sajnos annyira megszokottá vált a hazai politikai közbeszédben, hogy szinte már fel sem tűnik. A jelenség nem is ezért méltó a megkülönböztetett figyelemre, hanem a folytatás miatt. Volner a nácizásra így reagált: „Én kommunistának tartom Szanyi Tibort, és ő nem sértődik meg ezen, én azonban zokon veszem a nácizást, s ezt nagyon fontosnak tartom leszögezni.” Mit felelt erre Szanyi? „A náci politizálás tiltott Európában. A többi nem.”
Nos, ez az a pont, amely messze túlmutat a két magyar politikus csörtéjén. Vajon a baloldali politikus véletlenül szólta el magát? Szó sincs róla. Szemrebbenés nélkül kimondta az igazságot. Azt az igazságot, amely Európa nyugati felében régóta nyilvánvaló: a kommunizmus szalonképes, a nácizmus nem.
Magyarországon egyformán elutasítjuk mindkét diktatúra politikai, ideológiai örökségét és szimbólumait, ezért igencsak felháborító, amikor Szanyi Tibor e témában elégedetten mutogat nyugatra. Nyugaton valóban szalonképes az az eszmerendszer, amely Európa középső és keleti részét is megnyomorította, és Európára zúdította a sztálinizmus minden borzalmát. Pár éve például a németországi Trierben fel lehetett állítani Karl Marxnak, a Kommunista Kiáltvány társszerzőjének monumentális bronzszobrát, s ezzel az erővel nyugodtan felállítható lenne Leniné és Sztáliné is.
Nyugat-Európa polgárainak (Ausztriát és Kelet-Németországot kivéve) nincsenek személyes tapasztalatai a Vörös Hadsereg hátborzongató cselekedeteiről, a szovjet rendszer társadalmakat megnyomorító rémuralmáról, ezért ők ezzel szemben elnézőbbek. Ez az elnéző magatartás kiváló táptalaja annak a balliberális diktatúrának, amely meghatározza az Európai Unió (Szanyi szerint a „klub”) mai arculatát.
Ahogyan Szanyi Tibor e tekintetben a Nyugatra tekint, úgy tekint arrafelé a magyarországi baloldal is. Nem véletlen, hogy uniós képviselőik egymással versengve biztatják brüsszeli elvbarátaikat a magyar polgári kormánnyal szembeni büntetőlépésekre. Ez a társaság ma nem kedveli Putyint, és nem kedveli a mai Oroszországot sem. Az ember óhatatlanul arra gondol: ahogyan a „kommunizmus kíséretete” keletről nyugatra távozott, úgy fordult a baloldal is abba az irányba. És persze nem csak a szellemiség miatt.
Báró Eötvös József író, politikus, az MTA első elnöke 1864-ben, Gondolatok című könyvében ezt írta a kommunistákról: „A kommunisták a birtok közösségének védelmére az első keresztyénekre hivatkoznak. (…) A különbség e kettő között csak abban fekszik, hogy az első keresztyének vagyonukat azért osztották meg, mert magasabb cél után törekedve azt megvetették, míg a kommunisták a közösséget azért követelik, mert az anyagi élvezetet mindenek felébe tévén, az egyenlőségnek csak annyiban tulajdonítanak fontosságot, amennyiben az a vagyonra és anyagi élvezetre is kiterjed.”
A kommunistáknak ez a döbbenetesen beigazolódott ábrázolása 1864-ben, tizenhat évvel a Kommunista Kiáltvány megjelenése után keletkezett, amikor Magyarországot még bő fél évszázad választotta el a kommunista–szocialista elvek gyakorlatba való átültetésének első, hátborzongató kísérleteitől. Eötvös ötvenöt évvel Kun Béláék vörös diktatúrája előtt tisztán látta azok valódi céljait, akik a nép érdekeire hivatkozva, a nép nevében akartak forradalmi úton hatalomra kerülni.
1988-ban, Eötvös születésének 175. évfordulója alkalmából az Országos Eötvös József Emlékbizottság az ünnepelttől egy kis kötetet jelentetett meg, Aforizmák címmel. Ezen a címen azonban Eötvös soha nem írt könyvet. A mindössze 84 oldalas kiadvány főként az író-politikus Gondolatok című munkájából közölt válogatást, mert így kihagyható volt belőle a kommunistákat találóan ábrázoló gondolat. A kiváló magyar gondolkodó szellemi hagyatéka még két évvel a rendszerváltozás előtt, tehát évszázados messzeségből is komoly gondokat okozott azoknak, akik műveinek újabb kiadásán fáradoztak.
A kommunista nómenklatúra tagjai, akik még 1988-ban is féltek Eötvös látnoki gondolataitól, azonnal kihasználták a spontán privatizáció kínálta rablási lehetőségeket. Ezután támadták és csaknem megbuktatták az első demokratikusan megválasztott magyar kormányt, néhány évvel később pedig puccsista módszerekkel hatalomra juttatták azt a Gyurcsány Ferencet, aki pesti polgárokra lövetett, a határon túli magyarok kettős állampolgársága ellen uszított és tönkretette az ország gazdaságát. A balliberálisok – összefogva a bevörösödött Jobbikkal − ma minden erejükkel hatalomra törnek.
Szanyi Tibor azon a térfélen önálló útra lépett, de a Csörtében kifejtett nézetei alapján, úgy tűnik, aktív támogatója annak a szövetségnek, amely szellemi örököse a kommunizmusnak, és még véletlenül sem barátja a nemzetnek, a kereszténységnek.
A szerző író, újságíró
Borítókép: Szanyi Tibor az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (Iszomm) bemutatkozó sajtótájékoztatóján. Fotó: Havran Zoltán
