Nagyon nem mindegy, hogy hová születünk erre a világra. Lehetőségeinket és korlátainkat jelentős mértékben meghatározzák a tér és az idő koordinátái. A „jó dolgunkban nem tudjuk már mit csináljunktól” a teljes kilátástalanságig. És ez nem kívánságműsor, hanem csak úgy megtörténik, tőlünk teljesen függetlenül. Hopp, már benne is vagyunk, aztán lehet kitalálni, hogy mi legyen. És többnyire persze nem lesz semmi.
De most például úgy van, hogy míg Angliában jelentős és sürgősen megoldandó probléma, hogy vajon transzfób-e egy leszbikus, amennyiben nem kíván férfiként született nővel szexuális kapcsolatot létesíteni, vagy inkább nem, addig Észak-Koreában a fekete hattyúk elfogyasztásában látják az éhínség enyhítésének kulcsát. Egyik sem vicc. A mostanában egyre több sebből vérző egykori birodalomban leszbikus nők panaszkodnak a BBC-nek arról, hogy nyomásgyakorlással, sőt kényszerítéssel próbálják rávenni őket a szexre a transzneműek. A hölgyek váltig állítják, hogy tiltakozásuk esetén azt vágják a fejükhöz, hogy transzfóbok, sőt perverzek. És amennyiben az újbeszél hatására sem szállnak azonnal magukba, jön a végső érv és egyben csapás, hogy még szélsőjobboldaliak is a tetejébe. A már régóta unalomig ismert fasisztázás tehát új szintet lépett, ha valaki egy leszbikus kapcsolatban kötné az ebet a karóhoz, megállítaná a nászmenetet (azt most nem írom ide, hogy miért), és ragaszkodna egy biológiai nőhöz, az náci és kész.
Úgy tűnik, a forradalom az ő megszokott permanenciájában már megint felfalja a saját gyermekeit. Mindeközben egy másik „forradalomban”, az észak-koreaiban a kannibalizmus elkerülésének érdekében az egyre kedvetlenebbnek tűnő vezető kiadta az ukázt, hogy fekete hattyúkat kell tenyészteni, és azokat aztán megenni. A túlsúlyos ember ugyanakkor kifejtette, tessenek raktározni, és, ami a legfontosabb, kevesebbet enni úgy 2025-ig.
A megoldásra váró feladatok tehát nem ugyanazok a két országban, ezt beláthatjuk. Mint ahogy a szavak is mást jelentenek, ragadjunk hát le kissé magánál a madárnál, mert érdemes és érdekes, mi minden lapul és szárnyal egy (két) hír mögött. A fekete hattyú alapesetben díszmadár, nem szolgál étkezési célokat. A madarak osztályán belül a lúdalakúak rendjébe, a récefélék családjába tartozik. A hattyú ugyanakkor legyen bár fehér vagy fekete, egyszerre a fény, a halál, az átváltozás, a szépség és a szerelem szimbóluma. És mint azt legalább Csajkovszkij balettje óta tudjuk, a nőiség jelképe is. Ugyanakkor a görögök Aphroditét, a szerelem istennőjét szárnyas falloszt mintázó hattyúval is ábrázolták. A galambhoz hasonlóan élete végéig hűséges a párjához, elvesztésekor gyakran „belehal a bánatba” és – szintén a görögök feltételezése szerint – ilyenkor először és utoljára énekelni kezd.
Sokáig tartotta magát viszont az a meggyőződés, hogy ilyen állat (fekete hattyú) márpedig nincs is, mígnem 1697-ben egy holland felfedezőkből álló csapat megpillantott egy egyedet Ausztráliában. Sokatmondó ugyanakkor az is, hogy míg Észak-Koreában a fekete hattyú élelmiszerként kerül terítékre, egy másik berendezkedésben, a helyi istenek munkahelyén, a tőzsdén is megjelent, úgy is, mint az utóbbi évek leggyakrabban felbukkanó állata. A jószág pénzpiaci feltűnését Nassim Nicholas Taleb libanoni származású matematikus-filozófusnak köszönhetjük, aki azért választotta szimbólumként, mert ritka, mint a fehér holló, és azt a jelenséget jelöli vele, amikor váratlan, szélsőséges események hatására és következményeként a megszokottnál is nagyobb összegeket lehet kaszálni, természetesen bármiféle hasznos munkavégzés nélkül. Így aztán a fekete hattyú odakeveredett a keselyű mellé, amitől a nagy Brehm persze a fejét fogná, de most ez van.
De ha már forradalmak és Észak-Korea, nézzünk egy rendeset is! Amikor már éppen azt feltételeztem, hogy majdnem mindent tudok a kis októberi forradalomról (Petri) és ikonikus hőseiről, és éppen olyan fotókat nézegettem szezonálisan (tehát a napokban) ’56-ról, amelyeket még nem láttam, sikerült mégis meglepődnöm. Forrásom, a Ritkánláthatótörténelem.blog.hu arról értesített, hogy a Magyarországon tanuló észak-koreai diákok közül többen részt vettek a szabadságharcban, többek között a Tűzoltó utca környékén és a Széna téren is. Ezen azért elméláztam kissé a holtig való tanulás és a szent világszabadság jegyében. Hogy kik lehettek ők és vajon mi történhetett velük később? Mindenesetre megérne egy mozit.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
