Amikor két éve, a húsvét előtt kitört tűzvészben ledőlt a párizsi Notre-Dame-székesegyház ég felé törekvő, karcsú huszártornya, nemcsak a hívők döbbentek rá arra, hogy súlyos figyelmeztetést kaptak. Egyre több jel mutat arra, hogy beteljesedik, amit a látnok filozófus már száz évvel ezelőtt leírt: hanyatlik az elmúlt másfél ezer évben csodálatos teljesítményt felmutató keresztény civilizációnk.
A hanyatlás legmarkánsabb jele, hogy nincs gyerek. A szexuális forradalom, a nők munkába állása, mindenekelőtt a liberális világrendet meghatározó egyre fokozódó önzés oda vezetett, hogy az őslakos európaiak egyre kevesebb gyermeket vállalnak, az egy szülőképes nőre jutó utódok száma messze nem elegendő a népesség fenntartásához. Egyre kevesebb az adózó, veszélybe kerülnek a nyugdíjrendszerek, amelyek fenntartását nem biztosítják a kontinensre özönlő, képzetlen tömegek. Ellenkezőleg, döntő többségük szociális ellátásra szorul, ezzel jelentős mértékben megterheli a befogadó ország költségvetését. A beilleszkedésük vontatott, ehelyett egyes országokon belül létrejönnek a párhuzamos, egymással szemben álló, alapvetően különböző értékrendet valló társadalmak. Az Európába igyekvő tömegek nem akarnak beilleszkedni a nyugati liberális világrendbe, azt inkább megvetéssel szemlélik, ez pedig oda vezet, hogy feloldhatatlan különbségek alakulnak ki a jogrendszerben.
A tagállamok közös akaratát egyre nehezebb érvényre juttatni. Túlzott befolyásra tesznek szert a kívülről finanszírozott nem kormányzati szereplők, és kimutatható számos európai parlamenti képviselő függése a nemzetközi nagytőke reprezentánsaitól. Nő a feszültség az EU vezető testületei, az Európai Parlament, a bizottság és a tanács között, egyre lassabban, egyre körülményesebben születnek meg a döntések. Marginális szexuális kisebbségek túlhangsúlyozott jogainak erőszakos, a másként gondolkodókat kirekesztő képviseletével ássák alá a hagyományos társadalmi rendet. Az egyre agresszívebb retorika mögött nincs közös elhatározás, rendre kudarcot vallanak a nagy hangon bejelentett kötelezettségszegési eljárások. E pótcselekvések elterelik a figyelmet a fontos feladatokról, többek között arról, hogy közös hadsereg hiányában védtelenek vagyunk a külső erőkkel, különösen a migrációval szemben.
Folyamatosan csökken a kontinens részesedése a világ gazdaságából, távoznak a nagy cégek, visszaszorul az innovációs tevékenység, évtizedes távlatban csökken a GDP növekedési üteme. Az unió egy évtizede a világ össztermékének huszonöt százalékát, összes ipari hozzáadott értékének huszonkét százalékát adta, ma már csak a tizennyolc, illetve tizenöt százalékát. A világ ötven legnagyobb cége között húsz éve tizennégy volt európai, ma csak hét. A világ tíz legnagyobb pénzügyi központja között nincs európai uniós helyszín. Az Európai Unió harminc éve még hétszer annyi szabadalmi bejelentést tett, mint Kína, mára ők tizennégyszer annyi szabadalmat jelentenek be, mint mi. A világon az elmúlt negyed században húsz olyan cég alakult, amelyek értéke ma százmilliárd dollár felett van, európai azonban nincs köztük. Jelentős mértékű a munkanélküliség, különösen a fiatalok között. A környezeti problémákat egyetlen tényező, a szén-dioxid-kibocsátás erőltetett csökkentésével kívánják megoldani, az elérni kívánt célok azonban egyre távolodnak. Az eurózóna országaiban csökken a nemzeti össztermék növekedési üteme, nő viszont az államadósság GDP-hez viszonyított aránya.
A párhuzamos társadalmak kialakulása, a ledőlő korlátok, a növekvő vagyoni különbségek a megszokott rend bomlásához vezetnek, egyre több az erőszakos megmozdulás, csökken az emberek biztonságérzete. A folyamatos, alaptalan támadások következtében morálisan gyengülnek a rendfenntartó szervezetek, csökkennek az anyagi forrásaik, ezért egyes régiókban tehetetlenségre vannak kárhoztatva. Évek óta megoldatlan az unió külső határainak védelme, az illegális migrációt segítő civil szervezetek tevékenységének jogi szabályozása. A járvány során kirobbanó tüntetések rámutattak a türelmetlen fiatalok önzésére, amivel nehezítik a vírus terjedésének kordában tartását. Nem véletlen, hogy a távol-keleti országok jobban teljesítettek, a gyors és határozott beavatkozás következtében kevesebb volt a fertőzés és a halálos áldozat, könnyebben magára talált a gazdaság.
Mit tehetünk mi, magyarok egy ilyen történelmi helyzetben? Szilárd meggyőződésem, hogy ameddig csak lehet, maradnunk kell az unióban. Ez a szövetség minden baj ellenére nehezen nélkülözhető segítséget nyújt a jólét növekedéséhez, mert a munkaerő, a befektetések, a szolgáltatások szabad áramlása ma már nélkülözhetetlen része a modern gazdaságnak. Minden vita ellenére nagyon fontos, hogy egy még ma is viszonylag erős politikai szerveződés tagjaiként védelmet élvezünk olyan kedvezőtlen hatásoktól, amelyekkel szemben egyedül tehetetlenek lennénk. Harcolnunk kell viszont azért, hogy Európa bomlása ne folytatódjék, ehhez meg kell állítani a kereszténység visszaszorulását a kontinensen, elsősorban a saját országunkban.
Meg kell kísérelni a Nyugat-Európában már csak elszigetelt gócokban fellelhető keresztény közösségek újraélesztését, a katolikus és protestáns egyházak megerősítését. Ehhez jó mintát adhatnak az új tagállamok, amelyekben a vallás még mindig társadalomszervező erő. Fokozódó mértékben támaszkodjunk a keresztény egyházi oktatásra és nevelésre! Fontos, hogy hivatkozzunk a Nemzeti alaptantervekben Európa keresztény gyökereire, a keresztény értékeknek az oktatás és a nevelés minden szintjén meg kell jelenniük. Így lehet csak feltartóztatni az egyre erősebbé váló iszlám térhódítást, ami nem kis mértékben azért válik egyre sikeresebbé, mert eszmei-ideológiai vákuum jött létre a kontinensen.
Erősítsük a nemzetek, a régiók Európáját! A legnagyobb közösség, amelyért tagjai áldozni is képesek, ezért a siker reményével veszi fel a küzdelmet a külső fenyegetésekkel, a közös kulturális gyökerű és etnikai hátterű nemzet, amely vállalja a történelmét. Kerüljön a középpontba az unióban a gazdasági együttműködés, amely a múlt század végéig dominált, és amelyben minden szereplő megtalálhatja a számítását. Nem lehet összekötni az egyre jobban burjánzó, egyre inkább partikuláris nézeteket kifejező „értékek” erőszakos terjesztését a gazdasági érdekegyeztetéssel. Pénzzel nem lehet megvásárolni a hitünket!
Védjük meg a társadalom alapját képező családot, amely egy apából, egy anyából és a gyerekeikből áll, őket segítik a nagyszülők és a tágabb rokonság. Minden erővel támogassuk ezt a közösséget, amely mással nem helyettesíthető módon biztosítja a biológiai utánpótlást és a közoktatást megelőző fázisban a gyerekek beilleszkedését a társadalomba. Ki kell szorítani a család, végső soron a társadalom felbomlasztását célul kitűző, az egyének jogait túlhangsúlyozó mozgalmakat és fizetett szervezeteket a közéletből, különösen pedig a közoktatásból. Védjük meg az unió határait, ebben hazánk az élen jár.
Sok és nehéz feladat áll előttünk, de nem hátrálhatunk. Ha továbbra is erőltetik a Nyugat-Európában „érték”-nek nevezett deviáns viselkedésmódok elfogadtatását, és ennek rendelik alá a gazdaságot, az unió könnyen kettéhasadhat, mint másfél évezreddel ezelőtt a keleti és a nyugati Római Birodalom. Megerősödhet viszont a Trimarium, a Három tenger kezdeményezés, vagyis az Adriai-, a Balti- és a Fekete-tenger között fekvő tizenkét ország egyelőre laza szövetsége. Ebben a régióban talán sikerül elkerülni a romlást, és a fokozatosan iszlamizálódó nyugati országok alternatívájaként fennmaradhat a keresztény civilizáció.
A szerző egyetemi tanár
Borítókép: A Notre Dame (Fotó: Pexels)
