Éppen tizenegy évvel ezelőtt, 2011 januárjában indult a külhonban élő magyarok kedvezményes honosítása. Az állampolgársági törvény elfogadása természetes reakció volt a 2004-es eredménytelenül zárult népszavazásra, amelynek kampányában a hazai pártok megmutatták igazi arcukat, azt, hogy mit gondolnak nemzetről és hazáról. 2004. december 5. után elvált az ocsú a búzától, azóta nincs helye a mellébeszélésnek: valaki vagy nemzeti, vagy nemzetietlen. Ha pedig valaki azt hangoztatja, hogy ő elsősorban európai és világpolgár, egészen biztosak lehetünk abban, hogy az utóbbi csoportba tartozik. Azóta ha valaki mégis blöffölni próbál ebben a kérdésben, az rövid úton kiderül, és számíthat minden józanul gondolkodó magyar ember megvetésére.
Hiába próbálkozott ezzel a trükkel a politikában láthatóan zöldfülű, marionettbábuként rángatott baloldali főjelölt, senki nem hitte el neki, hogy ő igazán és őszintén nemzeti elkötelezettségű. Leggyorsabban éppen a külhoniak határolódtak el tőle, és jelezték, hogy nem tartanak igényt a nagyon is kampányízű és -szagú közeledésére, nem akarják rajta keresztül „összegyurcsányozni” magukat. A külhoniakban valószínűleg érzékenyebbre vannak hangolva a szenzorok, az elmúlt évszázad kifejlesztette bennük azt a bizonyos „hetedik érzéket”, aminek segítségével könnyen és gyorsan különbséget tudnak tenni a hozzájuk érdekből, számításból vagy nemzeti elkötelezettségtől vezéreltetve, szeretettel és érdek nélkül közeledők között.
A határon túl élő magyarok magyar állampolgárság iránti, várakozásokat messze felülmúló érdeklődése annak egyértelmű bizonyítéka, hogy Magyarországot továbbra is hazájuknak, anyaországuknak tekintik, a könnyített állampolgárság megadását pedig történelmi igazság- és elégtételnek. Nem kellett csalódniuk Orbán Viktorban és az általa vezetett kormányokban, mert az első adandó alkalommal, az első intézkedések között tettek azért is, hogy jóvátegyék a 2004-es baloldali nemzetárulást. A határon túlra juttatott, az identitás megőrzését célzó kulturális, oktatási, nevelési támogatások összegükben megtöbbszöröződtek, és olyan új támogatási formák is megjelentek, mint a gazdaságfejlesztés, a sportfejlesztés vagy a közvetlen családtámogatás.
De ami akár még ennél is fontosabb, hogy kialakult a nemzeti összetartozás érzése.
Ma már egyetlen magyarnak sem kell magát elhagyottnak és magányosnak éreznie, éljen akár a Kárpát-medence, akár a nagyvilág bármelyik szegletében, mert tudhatja, hogy van egy nemzet és van egy ország is, amelynek az ő léte fontos és számít.
Ez egy olyan közös eredmény, amire mindannyian büszkék lehetünk. Éppen ez, a lelki összetartozás élménye az, amit a baloldal esetleges hatalomra kerülése elsősorban veszélyeztet. Éppen ezért mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ez ne forduljon elő, mert amit ily módon elveszíthetünk, nem biztos, hogy később még egyszer jóvátehető.
Ma már több mint egymillió új magyar állampolgára van a hazának, akik minden ellenkező rosszindulatú és gonosz híresztelés ellenére nem gyengébbé, hanem erősebbé teszik Magyarországot. Az, amivel a baloldal akkor rémisztgetett és keltette a feszültséget, hogy majd idejönnek a külhoniak, elveszik az itthoniak munkáját, nyugdíját, kórházi ellátását, egyáltalán nem következett be. Az új magyar állampolgárok 95 százaléka a születése szerinti országban maradt, büszkébben vállalja magyarságát, de támogatása, ellátása nem a magyar költségvetést terheli. Azonban azáltal, hogy igényelte és megkapta a magyar állampolgárságot, szorosabbra fűzte kapcsolatát a nemzettel és az anyaországgal. Sokan úgy tekintenek a magyarországi irataikra, mint valami különleges kincsre, aminek a helye a polcon valahol a Biblia mellett van, mert ez is az identitásukról és a lelkükről szól. Azok pedig, akik Magyarországra települtek, a magyar társadalom hasznos és megbecsült tagjaivá váltak, s a munkájukon és a gyerekeik taníttatásán keresztül járulnak hozzá a nemzet és az ország felemelkedéséhez.
Joggal merül fel a kérdés, hogy azok, akik 2004-ben a legalpáribb, leggátlástalanabb, irigységre, önzésre és kisstílűségre apelláló, a nemzeti összetartozás ellen irányuló kampányt kiötlötték és megvalósították, továbbá azok, akik hataloméhségtől vezéreltetve ilyenekkel szövetkeznek, számíthatnak-e bármilyen támogatásra azok részéről, akiket éppen ők aláztak és tagadtak meg. A válasz egyértelműen nem, az elmúlt évek és hónapok tapasztalatai ezt támasztják alá. Azonban további kérdés, hogy tisztában vannak-e a külhoni magyarok azzal, hogy milyen veszélyek leselkednek akár rájuk is, ha az őket megtagadók visszakerülnek a hatalomba. Ez utóbbira a válasz, hogy a legtöbben tisztában vannak a veszéllyel, és világosan látják a választások tétjét a magyar nemzet jövője szempontjából is. Meg kell őriznünk a nemzet egységét, nem engedhetjük, hogy visszatérjen a múlt, a gyurcsányi korszak, nem engedhetjük, hogy ismét szembefordítsák a magyart a magyarral.
A következő időszakban minden magyar állampolgárhoz el kell jutni, éljen a határokon belül vagy azokon kívül, és mindenkinek el kell mondani, hogy április 3-án az ő szavazata is számít, meg kell őrizni a nemzet egységét.
Magyarországnak a nemzetpolitikában is előre kell menni, és nem hátra, mert a magyar nemzet előremegy, nem hátra!
A szerző országgyűlési képviselő (Fidesz)
Borítókép: MTI/Bruzák Noémi
