A Magyarország következő miniszterelnökének jelentkező, magyar állampolgárok – elsősorban az interneten, magán-infrastruktúrákon keresztül leadott többségi szavazatok – által támogatott politikai szereplője a fogyatékos szót pejoratív módon, annak hivatalosan nem minősülő emberekre alkalmazta, méghozzá politikai vitákon belül.
A politikai vita természete olyan, hogy egy-egy kijelentés kapcsán – vérmérséklettől függően – születnek akciók és reakciók. Ez rendjén is van, mert nemcsak mozgósít, hanem egyben keretezi is a narratívákat, amelyek fontosak az identitásnál is. Természetesen ide lehet hívni a nyelvtudomány, a pszichológia és sok más tudományág területét is, hogy kielemezzék, egy-egy mondat, kiszólás hogyan értelmezendő – ám ezt most meghagyom másoknak, ehhez ugyanis én nem értek. Ahogy Örkény fogalmazott: „Annyi mindenhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít.”
Amihez értek, hogy mit is jelent, ha valaki „fogyatékos”. Nos, ahogy 18 évvel ezelőtt az Új Emberben kifejtettem, XVI. Benedek még bíborosként az Isten és a világ című interjúkötetében úgy fogalmazott: „Meg kell állapítanunk, hogy a fogyatékos sem olyan teremtmény, akinek voltaképp nem kellene lennie. Éppen fogyatékosságában rejlik sajátos értéke. S Krisztus, aki hagyta, hogy töviskoszorút tegyenek rá, és azt mondja magáról, féreg vagyok és nem ember, a fogyatékosok seregébe állt, akiknek üzenetük van, mint szenvedő, szeretetünket igénylő, visszasugárzó embereknek – ha éberek vagyunk erre.”
Közel két évtizede nem gondoltam, hogy újra elő kell vennem ezeket a sorokat, hogy erőt merítsek belőlük, miközben két évvel ezen írásom után a súlyos nagyothallók közül elsőként szereztem jogi PhD-t Magyarországon és közel tíz évig dolgoztam az Európai Parlamentben Kósa Ádám siket EP-képviselő mellett ugyanabban a felelősségteljes pozícióban, mint a jelenlegi igazságügyi miniszter. Közben az ENSZ közgyűlése két alkalommal, titkos szavazáson – és éles versenyben – emberi jogi szakértőnek választott meg 2012-ben és 2016-ban, ahol több mint száz országot vizsgálva és több alkalommal lehettem jelentéstevő, aki egyedül, önállóan és angol nyelven dolgozott egy nemzetközi bizottságban. A múlt évtől már hazai vizeken evezve – Bogyay Katalin volt nagykövettel – közösen átvettük és újra kívánjuk indítani a Magyar ENSZ Társaságot is.
2021-ben Trócsányi László volt igazságügyi miniszterrel együtt szerkeszthettem (és külön, önálló szerzőként is jegyezhettem) az Európai körkép című kötetet, feltárva – többek közt – az EU-ban látható kettős mércéket körülbelül 14 ezer oldalnyi dokumentum alapján és több ezer konkrét hivatkozással amellett, hogy a tudományos, közéleti és szépirodalmi publikációm száma már meghaladja a kétszázat is. Még egy apróság. Mindezek mellett súlyos nagyothalló vagyok, úgy, hogy az volt a diagnózis, hogy nem leszek képes elvégezni az általános iskolát.
Sem a nyilatkozót, sem pedig a „fogyatékosnak” minősített célszemélyt nem ismerem személyesen – de ennek nincs is jelentősége. Tizenöt éve, amikor a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményt elfogadták, még csak nem is léteztek az érintőképernyős telefonok, amelyek a vakoknak minőségi ugrást jelentettek. Én súlyos nagyothallóként csak néhány éve hallom a madarak csicsergését vagy a kedvenc zenekarom számaiban a cintányér (Ringo rulez!) csengését, miután megkaptam életem első olyan hallásjavító készülékét, ami egy parányi, fül mögötti, mesterséges intelligenciával felvértezett számítógép, és szinte alig látszik.
A következő száz év legalább akkora mértékű technológiai ugrást hozhat, mint amekkora az elmúlt tízezer évben bekövetkezett a történelemben, vagyis most is egy fejlődésbeli szingularitással néz szembe az emberiség. És akkor a biotechnológiáról nem is beszélek, hiszen belátható időn belül akár betegségekkel, fogyatékosságokkal összefüggő tízezer gén korrigálhatóvá, jelentéktelenné válik, másrészt az idősödés miatt egyre több ember szembesül korlátozottsággal vagy fogyatékossággal, ami – társadalmi mértékkel nézve – egy egyre inkább „természetes” folyamattá alakul. Így a fogyatékosság egyre relatívabbá válik és egyre több embert érint – olyan lesz, mint szemüvegesnek lenni. Aki ezt nem érti, a jövőt nem érti.
És aki a jövőt nem érti és sérteget bátran, az nem előre fog menni, hanem hátra.
A szerző a kormányzati stratégiai kutatásokért felelős miniszteri biztos, egyetemi oktató
Borítókép: Márki-Zay Péter Facebook-oldala
