Az elmúlt merkeli években német politikusok egyik kedvenc tornagyakorlata az volt, hogy mutatóujjaikkal vízszintesen a levegőt böködték Kelet- és Közép-Európa felé, miközben monoton hangon mormolták a jogállamiság, korrupció, diktatúra és hasonló, nem túl hízelgő szavakat. A célpontok, attól függően, hogy merről is fújt a helyi vagy a brüsszeli politika csatornaszagú szele, hol Lengyelország, hol hazánk politikusai voltak, de fontos választások előtt a csehek és a szlovákok is kaptak néhány bökést.

Vélt, de semmiképpen sem jogos vagy megalapozott vádak voltak ezek. Az erkölcsi felsőbbrendűségük hamis tudatában pöffeszkedő német politikusok előszeretettel mocskolták a velük makacsul szembeszegülő keleti kollégáikat és illették őket mindenféle negatív jelzőkkel. Ennek főleg az volt az oka, hogy nem akarták megérteni, a KGST-ben és a Varsói Szerződés fojtogató béklyójában szocializálódott és megedződött kelet-közép-európai politikusgeneráció egyszerűen nem ijed meg sem a nyugati fenyegetésektől, sem a médiá­ban ellenük indított hibrid háborútól, nem hagyják magukat lehengerelni és országaikat ismét gyarmatosítani. Na, ez a mai napig sem fér a jól táplált fejekbe.

De a mutatóujjakat fel lehet emelni nyugat felé is, arra böködve a jogállamiság csorbulását és a korrupciót valóban meg lehet találni. Gyakran legmagasabb fokon is. Nézzük meg közelebbről, valójában mi is a helyzet Németországban a jogállamisággal, a politikai korrupcióval!

Kezdjük az egyik legfontosabb, legtöbb vitára és politikai zsarolásra okot adó témával, a jogállamisággal. Ez ugye Brüsszelben és Berlinben is a legütősebb kártya, ha a magyar vagy a lengyel konzervatív kormányokat akarják kidobni a pakliból, és újabban erre hivatkozva kurtítják meg az egyébként Magyar- és Lengyelországnak járó uniós pénzek kifizetését. A jobboldali kormányok mindkét országban szeretnék megtisztítani az igazságszolgáltatás rendszerét a szocialista korszakból rájuk maradt és egyáltalán nem független, hanem nagyon is balra hajló (és ítélkező) őskövületi bíráiktól és ügyészeiktől, akik akadályozzák az igazságszolgáltatás normális működését. Ezt persze a kelet-európai baloldalt nyíltan támogató brüsszeli és német politika nem nézi jó szemmel.

De mennyire függetlenek a német igazságszolgáltatás résztvevői? Meglepő dolgok derülnek ki, ha utánanézünk néhány dolognak. Például kik nevezik ki a bírákat és az államügyészeket? Ez tartományonként kicsit különbözik, de az alapelvek megegyeznek, csak az intézményekben van némi különbség. Ezért pillantsunk a hozzánk legközelebb álló Bajorországra. Ott a bajor igazságügyi miniszté­rium – tehát egy politikai intézmény – nevezi ki őket. Igaz, kinevezésük után a bírók függetlenek, utasításokat nem lehet nekik adni, döntéseiket önállóan hozzák meg. Persze csak akkor, ha van miről dönteni, azaz ha van ügy. De pont itt van a kutya elásva! Mert mitől lesz egy ügyből bírósági akta? Attól, ha egy ügyész kinyomozza, összerakja és vádat emel. Onnantól kikerül a kezéből és a bíróság majd dönt. De ha megkötik a kezét, visszafütyülik és nem lesz ügy? Akkor bizony nincs ügy, nincs bírósági akta sem!

A német igazságszolgáltatás felépítését és működését szabályozó törvény, a GVG (Gerichtsverfassungsgesetz) 146. cikkelye így szól: „Az államügyészség hivatalnokai kötelesek feletteseik szolgálati utasításait teljesíteni.” Bumm! Ki egy államügyész legfőbb felettese? Az igazságügyi miniszter, aki pártpolitikus és a kormány tagja. Ha ő azt az utasítást adja, hogy egy ügyben ne nyomozzanak tovább vagy állítsák le teljesen az eljárást, akkor az politikai akarat, tehát a függetlenségnek lőttek. Ezért Németországban nagyon ritka, hogy egy politikust bíróság elé állítanak, mert még a vádemelés előtt el lehet sikálni az ügyet. Ahol nincs vád, ott nincs ítélet – szól egy német mondás.

Jó példát szolgáltatnak erre a tavalyi maszkbeszerzési botrányok, amelyek számos – főleg kormánypárti – politikust érintettek. Páran lemondtak a mandátumukról, az államügyészségek nyomozgattak, de elmarasztaló ítélet alig született. A legkirívóbb esetek a korábbi bajor igazságügyi miniszter, a bajor CSU parlamenti képviselője, Alfred Sauter és a szintén CSU-képviselő Georg Nüßlein korrupciógyanús ügyletei voltak. Sauter 1,2 millió, Nüßlein hatszázezer euró jutalékot vágott zsebre maszkok beszerzésének közvetítéséért.

A Müncheni Ítélőtábla azzal az indokkal mentette fel őket és utalta vissza nekik a lefoglalt pénzeket, hogy nem történt korrupció, mert az idevonatkozó hézagos megvesztegetési paragrafus szövegére hivatkozva úgy látta, hogy egy választott képviselő nem követ el büntetendő cselekményt, ha egy előny elfogadásakor „pusztán a mandátuma adta auto­ritását vagy kapcsolatait használja fel” arra, hogy hatóságok vagy minisztériumok döntéseit befolyásolja. Az ügyek még nem dőltek el jogerősen, mert az ügyészség fellebbezése után a perek a Szövetségi Legfelsőbb Bíróságon folytatódnak. A magyar Btk. 299. cikkelye ezt befolyással üzérkedésnek nevezi. Akkor most hol is hiányos a jogállamiság?

A közvetlen politikai befolyásnak az igaz­ságszolgáltatás hierarchiájára gyakorolt hatására a legjobb példát a bajor bírók és államügyészek kinevezéséről szóló törvény 12. cikkelye szolgáltatja: „A tartományi legfelsőbb bíróság, az ítélőtáblák, a közigazgatási törvényszék, a tartományi szociális bíróságok, a tartományi munkaügyi bíróságok és a pénzügyi bíróságok elnökeinek, valamint a főügyészek kinevezése a kormány hatáskörébe tartozik.”

Tehát az is lehetséges, hogy a volt bajor igaz­ságügyi miniszter ügyét esetleg pont olyan bírók is tárgyalhatták, akiket korábban az a kormány nevezett ki, amelynek ő is tagja volt. Akkor ez a varjúk meg a szemek esete.

A Legal Tribune Online tudósítása szerint az Európai Unió Bírósága 2019. 05. 27-i C–508/18 számú határozatában kimondta, hogy a német ügyészségek nem jogosultak európai elfogató parancs kibocsátására, mert nem függetlenek. A luxembourgi bíróság ítélete szerint Németországban „nincs meg a megfelelő biztosíték a végrehajtó hatalommal szembeni függetlenségükre”. A Németországban hatályos törvények miatt nem lehet kizárni, hogy adott esetben az európai elfogató parancsot tartományi igazságügyi miniszter utasítására állítsanak ki – állt az ítélet indoklásában.

A Német Bírák Szövetsége már régóta szorgalmazza, hogy szüntessék meg az igazságügyi minisztereknek az ügyészek utasítására vonatkozó joghatóságát. Továbbá azt is követelik, hogy a legfőbb bírók kinevezését ne pártpolitikai szempontok szerint döntsék el. De vajon hajlandók lesznek-e a politikusok a nekik kedvező törvények megváltoztatására? Hiszen akkor az ő bőrük is mehet a vásárra.

Nézzük meg, hogyan lett Angela Merkel alatt a CDU–CSU helyettes frakcióvezetőjéből a Szövetségi Alkotmánybíróság elnöke! Prof. Dr. Stephan Harbarth Heidelbergben végzett jogot, majd a Yale Law School egyetemen Master of Law címet szerzett. Doktori disszertációját gazdasági témának szentelte, ezért is került be később a CDU gazdasági és pénzügypolitikai szakbizottságába. A parlamenti képviselőként havi tízezer eurós jövedelme mellett az egyik legnagyobb mellékjövedelmű honatyák közé tartozott. Melléküzemágban egy neves ügyvédi iroda igazgatótanácsának tagjaként, majd partnereként tevékenykedett, amely többek között a dízelbotrány idején a VW konszern tanácsadója volt. Amikor Harbarth annak a parlamenti fogyasztóvédelmi vizsgálóbizottságnak lett a tagja, amely pont a VW-botrány felderítésén fáradozott, akkor ezt az apróságot elfelejtette közölni a bizottsággal, majd a parlamentben a VW-vel foglalkozó napirendi pont törlésére szavazott. Az alkotmánybíróvá történő választása előtt meg is támadták, hogy esetleg vétett a képviselői törvény ellen, mert „ellenszolgáltatás nélkül fogadott el honoráriumokat”. Ezen kívül Harbarth úgy kapta meg 2020-ban a kinevezését, hogy nem is az alkotmányjog volt a szakterülete. De hát ha a német járványügyi intézet (RKI) elnöke, Prof. Dr. Lothar H. Wieler egy állatorvos, akkor ezen sem kell megütköznünk.

Ezek alapján ne is csodálkozzunk azon, hogy Merkel embere az alkotmánybíróságon a koronavírus-járvány idején kiállt a kormány és az alkotmányban sehol sem szereplő műintézmény, a miniszterelnökök konferen­ciája erősen vitatott döntései mellett és mesterének szája íze szerint döntött és nyilatkozott a sajtónak. A koronavírus miatti fontos határozatok (lezárások stb.) előtt egy alkotmánybírónővel együtt a kancelláriahivatalban vacsorázott Merkelnél. Persze az esetleges befolyásolás gyanúját vagy elfogultságot az alkotmánybíróság cáfolta. De azért a vacsorának volt némi mellékíze.

Nyilvános kijelentéseiből inkább egy pártpolitikusra, mintsem egy függetlenségre és semlegességre kötelezett alkotmánybíróra lehetett következtetni. Az alkotmánybíróság korábbi elnöke, Hans-Jürgen Papier és elnökhelyettese, Ferdinand Kirchhof több interjúban alkotmányellenesnek nevezte a Merkel-kormánynak az alkotmány garantálta alapjogokat korlátozó döntéseit, amelyeket Harbarth természetesen támogatott.

Mert ugye Németország példamutató jogállam.

A szerző újságíró (München)

Borítókép: Angela Merkel német kancellár (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)