De hát szerencsére ez a múlt, csupa história, s a háború után úgyis jött a Marshall-segély meg a konszolidáció (a szétosztott 14 milliárd dollárból nagyjából egyformán másfél-másfél milliárdot kapott az NSZK és Olaszország, de még az NDK-nak is jutott 0,1 milliárd dollár, hehe), s az NSZK-ban megszületett az a jóléti társadalom, amely valóban elhozta az embereknek a soha nem látott jólétet, ahová mi, a berlini fal rosszabbik oldalára zárva egyfolytában vágyakoztunk, hiszen fogalmunk sem volt arról, hogy a Schwarzwaldklinik csodálatos világa, a halkan brummogó Mercik és BMW-k, a teraszokról leomló muskátli-erdők, a felfoghatatlan tisztaság és rend mind-mind azon az alkun nyugszanak, miszerint 

ilyen jól élhettek, ha cserébe elfelejtitek a lelketeket és az identitásotokat.

S a németek ráálltak erre az alkura – az vesse rájuk az első követ, aki nem állt volna rá. Mi például ’56 után arra álltunk rá, hogy ha befogjuk a pofánkat és megtagadjuk a forradalmat, akkor mi lehetünk a szocialista lágerben a legvidámabb barakk, tehát nem kell fáznunk és éheznünk, hideg virsli meleg sör eldorádó, s még nadrágszíjparcella is lehet az M7-es mellett, ez aztán a fa…a, főleg, ha a románokra gondolsz, éljen Kádár bácsi cukrászdája!

Szóval, a (nyugat) németek összerakták a nyugati világ második leggazdagabb országát, benne a rendet, a tisztaságot, a kiszámíthatóságot, a munka tiszteletét, a szorgalmat – vagyis ennyiben még őrizték németségüket, de elfelejtették a birodalmi tudatot meg a küldetéstudatot is végre. Persze, hiába éltek a nyugati világ második leggazdagabb országában, hiába éltek soha nem látott jólétben, hiába dolgozhatott és boldogulhatott az NSZK-ban bárki, de tényleg bárki, ennek ellenére megjelentek a szélsőbalos anarchisták ott is, és a nyugati világ második leggazdagabb országában is végigsöpört a terror a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) képében. Tegyünk is egy kis kitérőt, már csak a letagadhatatlan áthallások miatt – mondhatjuk úgy is: nincs új a nap alatt, főleg, ha megrothadt agyú és lelkű kommunistákról van szó.

A nyugati világ második leggazdagabb országában tehát már a hatvanas évek végén megjelentek a szélsőbalos ifjúsági mozgalmak (’68, vigyázó szemetek ismét Párizsra vessétek, Cohn-Bendit már keveri a sz…t, ugyanis túl jól él és unatkozik, ezért forradalomról delirál és meglepetten engedi, hogy „kislányok simogassák és belenyúljanak a nadrágjába”), Rudi Dutschke meg a neje ráhelyezi ujját a kor ütőerére és rádöbben, hogy az NSZK-ban – most figyelj! – autokrata hatalom van, ami ellen bármilyen eszközzel küzdeni kell, leginkább erőszakkal, mert – így a logika – az erőszakra majd erőszak lesz a válasz, és az le fogja leplezni a nyugatnémet állam fasizmusát és nácizmusát, mert az NSZK nem csupán autokrata, hanem egyenesen fasiszta meg náci is, ó, hát persze, mondom én, hogy nincs új a nap alatt.

Ezeknek a felesleges idiótáknak a szülei és a nagyszülei harminc évvel előttük még belefagytak Moszkva alatt a lövészárokba, megőrültek Sztálingrád poklában, marhavagonokban vitték őket az iszony lágereibe, vagy kifordult beleikkel a kezükben nézték az eget a normandiai homokban, a

nyomorult, elpuhult és elhülyült ivadékaik meg „harcba indultak” az „autokrata meg náci” hatalom ellen, és Mao Ce-tungot meg Pol Potot istenítették, és embereket kezdtek elrabolni és meggyilkolni, bankokat raboltak ki, s ha úgy jött ki a lépés, hát megölték a rendőröket is,

bombát robbantottak egy amerikai tiszti klubban, de robbantottak Augsburgban és Münchenben is, bombát raktak egy szövetségi bíró kocsijába, ám az autót a felesége használta éppen, így ő halt meg. De merényletet követtek el a hamburgi Springer székház ellen (igen, ez az az Axel Springer), a heidelbergi amerikai katonai bázis ellen, s főideológusuk, bizonyos Ulrike Meinhof így fogalmazta meg „küldetésüket”:

A városi gerilla akciói sohasem irányulnak a nép ellen. Azok mindig az imperialista apparátus elleni akciók. A városi gerilla az állam terrorizmusa ellen harcol.

Ó, hát persze…

Aztán végre elkapták és letartóztatták az összes rohadékot. Az egyik belepusztult az éhségsztrájkba (hál’ Istennek!), a többi megpróbált bohózatot csinálni a perükből, egyebek mellett azt üvöltözték a bírónak, hogy „fasiszta se…fej”, meg „imperialista államdisznó” – teljesen olyanok voltak, mint Szabó Tímea meg Jakab Péter.

Aztán Ulrike Meinhof felkötötte magát a cellájában, szintén hál’ Istennek, legalább nem kellett tovább zabáltatni, persze a többi azonnal megkérdőjelezte az öngyilkosságát, azt terjesztve a sajtó segítségével, hogy a „fasiszta állam” meggyilkolta őt (ugye, milyen ismerős?), végül a maradék gyáva és aljas gazember életfogytiglant kapott.

De minden folytatódott, mert megkezdte működését a terrorszervezet második generációja, egyebek mellett éppen azzal a céllal, hogy elérjék bebörtönzött elvtársaik szabadon bocsájtását.

1975 tavaszán megtámadják a stockholmi német nagykövetséget – négy halott.

1977 tele: támadás egy amerikai katonai bázis ellen Gießenben – szerencsére csak vörös terroristák halnak meg.

1977 tavasza: meggyilkolják Siegfried Buback főügyészt (ezeknek a főügyészek mindig útban vannak).

1977 nyara: Frankfurtban meggyilkolják a Dresdner Bank vezérét, Jürgen Pontót.

1977 szeptember: bombamerénylet a szövetségi ügyészség hivatala ellen.

1977 szeptember: elrabolják Hans-Martin Schleyert, a német gyáriparosok szövetségének elnökét (a kíséretében lévő két rendőrt egyszerűen agyonlövik).

1977 október: a Lufthansa mallorcai járatának eltérítése, palesztin terroristák az elkövetők, a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) elsőként üdvözli a gépeltérítést. A terroristák a gép kapitányát agyonlövik, a német különleges egységek végül Mogadishu repterén megrohanják a gépet, három terroristát végre likvidálnak, egyet megsebesítenek.

Ezen eseményt követően a börtönben lévő Andreas Baader, Gudrun Ensslin és Jan-Carl Raspe végre megöli magát. Halálhírük után a RAF egy autó csomagtartójában hagyja a meggyilkolt Schleyer holttestét.

Gondolná az ember, ezzel vége az őrületnek, de nem. Színre lép a harmadik generáció.

1978 folyamán ismét több bankrablást hajtanak végre, hogy feltöltsék a kasszát.

1979 nyara: megkísérlik meggyilkolni Haig tábornokot, az amerikai NATO-főparancsnokot.

1981 nyara: bombamerénylet a ramsteini amerikai légi bázisnál, illetve sikertelen merénylet Heidelbergben Frederick Kroesen tábornok ellen.

1984 tél: sikertelen pokolgépes merénylet Oberammergauban a NATO továbbképző központja ellen.

1985 február: meggyilkolják Ernst Zimmermann gyártulajdonost.

1985 nyara: merénylet a frankfurti amerikai légi bázis ellen, két halott. E merénylet előkészítésekor elrabolták Edward Pimental amerikai katonát, meggyilkolták, és az ő irataival mentek be a bázisra.

1986 nyara: meggyilkolják Karl Heinz Beckurtsot, a Siemens elnökét.

1986 ősz: meggyilkolják Gerold von Braunmühlt, a német külügyminisztérium politikai igazgatóját.

1988 ősz: sikertelen merénylet Hans Tietmeyer ellen, aki államtitkárként Németországot képviselte a valutaalapnál.

1989 november: meggyilkolják Alfred Herrhausent, a Deutsche Bank elnökét.

1991 tavasz: meggyilkolják Karsten Rohweddert, a Treuhandanstalt vezetőjét.

1991 tél: Budapesten, a ferihegyi gyorsforgalmi úton merényletet követnek el egy Izraelbe kivándorló orosz zsidókat szállító busz ellen – két magyar rendőr és sok utas megsebesül, többen súlyosan.

(folytatjuk)

Borítókép: Flickr