Az aranytartalék eladása azonban nemcsak az árfolyam-különbözet miatt volt hibás döntés, hanem mert pont a válságok bizonyították be, hogy egy-egy ország a stabilitás és az értékálló biztonság miatt dönt az aranybefektetések mellett. Miközben Surányi szerint az arany nem lehet a végső menedék, véleményével élesen ellentétes Alan Greenspan volt amerikai jegybankelnök sokat hangoztatott mondása, miszerint a nyomtatott pénzt szélsőséges körülmények között senki nem fogadja el, míg az aranyat mindig elfogadják, mert az arany bizony végső fizetési eszközként funkcionál.

Úgy tűnik tehát, hogy a jegybank korábbi elnöke még mindig makacsul hisz a 90-es évek aranytartalékot elvető és leépítő hibás elméletében, pedig azóta igen sokat változott a világ, és ezzel együtt az arany piaca is. A kérdés ma már nem az, hogy miért tartanak a jegybankok aranyat. A kérdés inkább az, hogy miért adta el az MNB korábbi vezetése majdnem a teljes aranytartalékot az 1990-es évek elején, amikor egyébként egyáltalán nem volt jellemző régiónkban az arany eladása. Kérdés az is, hogy miért nem kezdett inkább a jegybank a válságok előtti „békeidőben” az arany felhalmozásába.

Mert mások ezt tették és ezt teszik ma is, már csak az újabb, a koronavírus-járvány által kiváltott válság hatására is. S korántsem csak a diktatúrák, ahogyan Surányi György sugallja. A nemzetközi statisztikákat böngészve szemet szúrhat, hogy 2021-ben szerte a világon, Európától kezdve Ázsián át ­Amerikáig folytatódtak a jegybanki aranyvásárlások. A jegybankok által tartott arany mennyisége tavaly 31 éves csúcsot döntött. A történelmi örökséggel bíró aranytartó országok már hosszú évek óta egy gramm aranyat sem adtak el, a „szokásos” aranyvásárlók pedig (Kína, Oroszország, Törökország, Brazília) folytatták a felhalmozást. Nemrég megjelent vásárlóként a piacon Lengyelország, Dél-Korea és Szerbia is, tavaly pedig csatlakozott Szingapúr és Írország is a listához. Valami tehát történik a világban, ami szintén ellentmond Surányi György állításainak.

Úgy tűnik tehát, hogy sokaknak könnyű a válasz, ami láthatóan számára nem az. Az arany nemcsak biztonságos, de egyben jó befektetés is, amelynek egyik legfontosabb pénzügyi tulajdonsága, hogy nincs hitelkockázata. Márpedig a világ úszik az adósságban, a jó befektetési politika alapja pedig a diverzifikáció. Az idegen szakmai kifejezés mögött józan logika áll: ne tarts minden tojást egy kosárban. A kockázatokat már „normál” piaci körülmények között is porlasztani kell, hát még turbulens gazdasági és politikai fejlemények láttán. A német, amerikai vagy japán állampapírokat a jegybanki befektetői kör hitelkockázat-mentes eszköznek tekinti. Ezt a befektetési univerzumot egészíti ki az arany, ami ezen államoktól és általában a pénzügyi rendszertől független pénzügyi eszköz. Ebben az értelemben is ideális tartalékeszköz minden jegybank számára.

A devizatartalék részeként aranyat mint tradicionális tartalékeszközt tartani tehát bevett gyakorlat, az aranytartalék bizalomépítő szerepe napjainkban egyre inkább felértékelődik, hasonlóan a „családi ezüsthöz”. Meglehet, hogy pont erre az aranyban lévő „ezüstre” fáj a foguk most valakiknek? Amennyiben igen, keresve sem találhattak volna jobb szócsövet maguknak, mint az aranyat egykor eltékozló Surányi Györgyöt, s ezek alapján felmerül a kérdés, hogy Surányi György megnyilatkozásai dilettantizmusról vagy valami másról árulkodnak-e.

A szerző közíró

Borítókép: Surányi György (Fotó: MTI/Kovács Attila)