De az ismert zongoraművész nincs egyedül a politikai agitáció terén. Színészek, irodalmi személyiségek és további művészeti ágakban aktív nevezetességek ásnak lövészárkokat, verbális golyózáport zúdítva a megválasztott politikai erők ellen. De azzal számolniuk kell, hogy egy lövészárokban az istentagadás megszűnik, ahogy a régi mondás tartja.

A napi szinten minket szidalmazó és sértegető disznófejűek a Nyugatot eleve igazodási pontnak tekintik. Szerintük mi elmaradottak és ostobák, ne adj isten sötétben burjánzó gombák vagyunk. Alapvetésük, hogy nincs elég tudásunk ahhoz, hogy saját életünket megfelelő vágányra tereljük. Így az egyetlen kiút számunkra az, ha a Nyugathoz alkalmazkodunk. 

A disznófejűek majmolják a Nyugat kommunikációját, és melldöngetve hivatkoznak a nyugati példák univerzális érvényességére. Ez tehát nemcsak Ady harca a disznófejű Nagyúrral, hanem mindannyiunk harca. Az általa megfogalmazott küzdelem az egész emberiségre vonatkozik, a pénzért folytatott örök harcot ábrázolja. 

A Harc a Nagyúrral bizonyos értelemben a reménytelenség verse, de Ady nyitva hagyja azt a lehetőséget, hogy a disznófejűeket le is lehet győzni. Azt írja ugyanis: „ha hagyom”. Ady a maga csatáját még egyénileg vívta a disznófejű Nagyúrral, de mindezt a XXI. században már nem így tenné. 

Ugyanis a Nagyúr manapság az a globalista, multinacionális cégekre épülő háttérhatalom, amely nemcsak gazdaságilag kívánja hatalmát megszilárdítani, de ideológiai alapon is folyamatosan bővíteni kívánja azt. Ahogy Judit nagynéném egyszer Amerikában magyarázta nekem: a hatalom korrupciót szül, az abszolút hatalom pedig abszolút és megkérdőjelezhetetlen korrupcióhoz vezet. 

Később utánanéztem, az eredeti és első említése ennek a tézisnek Lord Acton brit történész nevéhez fűződik, aki mindezt a XIX. század végén fogalmazta meg. De büszke vagyok a nagynénémre, aki ezt a gondolatot fontosnak vélte.

A Nagyúr tehát ma már nem egy-egy földesúr, hanem egy egész hálózat, amelynek csápjai mindenhol ott vannak, és amely hálózat mindenkit maga alá akar gyűrni, aki szuverén gondolatokkal próbálkozik vagy szabadság iránti vágya a nemzetben fogalmazódik meg. Keleten a pénzimádatot többnyire csak a tradíció szolgálatában tűrik meg.

Idehaza a nemzeti identitás, az Isten, haza, család értékhármasa olyan tartást adhat, ami nehezen manipulálható. A Nagyurak épp ezért üldözik és ellehetetlenítik azokat, akik azt hirdetik. A nemzeti identitás ugyanakkor nem képezheti adásvétel tárgyát, a haza nem eladó. 

Épp ezért a mai sodródó, gyökértelen, kozmopolita generáció reménytelenül kiszolgáltatott. Azt is látni kell, hogy a pénzhatalomnak óriási a szívóereje, évszázados rutinnal próbálják a lakosságot anyagi függőségben tartani.

A disznófejű Nagyurak most éppen háborút akarnak itt, Európa keleti szélén, amely reményeik szerint tovább gyengítheti dacos, patrióta ellenállásunkat a globalista eszmeáramlatokkal szemben. Az amerikaiak és a nyugat-európaiak mindezt azért teszik, mert odahaza nem áll jól a szénájuk. Műbalhékat kreálnak egy Oroszország számára érzékeny straté­giai kérdésből. 

Fel se fogják ésszel, hogy a Krím félsziget hatvan százaléka orosz nemzetiségű, és az ukránok a Donbasz medencében is mindössze 57 százalékát adják a lakosságnak. Teljesen természetes, hogy az oroszok aggódnak saját nemzetiségeik sorsáért határuk mentén. Hasonlóképpen a csonka országban élő magyarok is aggódnak az erdélyi, a kárpátaljai vagy a felvidéki magyarság sorsáért és jövőjéért.

Mindenféle kreált indokra hivatkoznak a Nagyurak, hogy a NATO agresszív terjeszkedéspolitikáját elősegítsék. A mai napig nem ismerik el a Krím Oroszországhoz csatolását, pedig azt a helyi lakosság népszavazással 95 százalékban jóváhagyta. Joe Biden elnök és a demokráciaexportot erőltető külügyminisztere mégis folyamatosan orosz agresszió­ról beszél. 

Valójában azonban az amerikaiaknak semmi keresnivalójuk nincs a térségben. Mit szólnának vajon Washington disznófejű Nagyurai, ha Mexikóban, Kanadában vagy Kubában jelennének meg orosz katonai alakulatok vagy rakéták?

A Nagyurak Brüsszelben is jelen vannak. Hiányos fogazatú ideológusaik vehemensen, gyakran emelt hangon fektetik le követelményeiket a szuverén kelet-közép-európai országokkal szemben. Beleszólnak életvitelünkbe, családpolitikánkba, bevándorlási politikánkba, oktatási politikánkba vagy éppenséggel a gazdaságpolitikánkba. 

A Nagyuraknak nagy mellényük van, mert „nagy” pénzük van. Ezt a pénzt persze nem szorgalmas munkával, hanem évszázadokig tartó gyarmatosítással szerezték, gyakorlatilag kifosztották a fél világot. Semmilyen erkölcsi alapjuk nincs tehát kioktatni olyanokat, akik nem területi hódítással, rabszolgasággal, hanem munkával és verejtékkel építették országaikat.

Ne hagyjuk, hogy a disznófejű Nagyurak mondják meg nekünk, hogy miképp kell élnünk és gondolkodnunk! Mi, böllérek tudjuk, mi a dolgunk. Hiába a sivalkodás és kioktatás a Nagyurak részéről. A disznókat előbb-utóbb meg kell állítanunk. Ha lehet, szép szóval, ha nem, hát a szavazófülkékben. Megélhetésünk és fennmaradásunk forog kockán. 

De mégis, az utolsó pillanatig reméljük, hogy a disznófejűek észhez térnek és lelkigyakorlatot tartanak. Vagy, ahogy Rodin remélte szobrával kapcsolatban: elgondolkoznak egy kicsit. Egyetlen lényeges fokmérője van egy politikai választásnak a hazai térfélen. Azt kell szem előtt tartani, hogy a politikai pulpitusra igyekvő jelöltek közül melyik képviseli hazánk érdekeit és melyik a külföldi disznófejű Nagyurakét.

Ady is tudta ezt már 117 évvel ezelőtt.

„Ezer este múlt ezer estre, / A vérem hull, hull, egyre hull, / Messziről hívnak, szólongatnak / És mi csak csatázunk vadul: / Én s a disznófejű Nagyúr.”

A szerző volt amerikai köztisztviselő, publicista

Borítókép: Az ukrán védelmi minisztérium sajtószolgálata által közreadott képen amerikai katona az M141 Bunker Defeat Munition (BDM) védelmi csomag részét képező, SMAW-D vállról indítható rakéta használatát oktatja ukrán katonáknak a nyugat-ukrajnai Javorivban lévő katonai bázison 2022. január 30-án (Fotó: MTI/AP/Ukrán védelmi minisztérium sajtószolgálata)