Ady Endre 1905-ben írta meg a Harc a Nagyúrral című versét Budapesten. A Budapesti Napló szerkesztőségében kezdte el délután, és még aznap éjszaka be is fejezte egy kávéházban.
A vers gondolatmenetét az adta, hogy a szerző egy évvel a vers megalkotása előtt, Párizsban a Grand Palais mellett sétálva megcsodálta Rodin A gondolkodó című szobrát. Ugyanakkor megfigyelte, hogy az emberek megilletődve, magukba mélyedve elemzik a szobor mondanivalóját és szépségét.
Csönd volt körülöttük. Majd egy utcával odébb a nagyváros zajos forgataga ismét felütötte fejét, amely rajzásnak központi eleme a perlekedés, hangos nyomulás és a pénz utáni vágyakozás volt.
„Megöl a disznófejű Nagyúr, / Éreztem, megöl, ha hagyom, / Vigyorgott rám és ült meredten: / Az aranyon ült, az aranyon, / Éreztem, megöl, ha hagyom.”
A költemény, mint ahogy szinte minden körülöttünk, az egyén és a pénz szolgaságba taszító küzdelméről szól. A Nagyúr a pénz mindent maga alá gyűrő, elidegenítő, dehumanizáló erejét szimbolizálja, általánosabb értelemben pedig azt az érzéketlen, számító, nyárspolgári életmódot fejezi ki, amely sokunk életét áthatja.
A pénz a pogányok Istene, a mai hit nélküli nyugati materialista társadalmak legfőbb mozgatórugója. Nyilván keleten sem vetik meg, de az anyagiasság dominanciáját a nyugati liberális demokráciák teremtették meg. Ady a versben harcra szólít, azt sürgeti, hogy fel kell vennünk a bokszkesztyűt a pénzt istenítő pogány, nihilista életszemlélet ellen.
Miért, miért nem, de közéleti személyiségek jutnak eszembe a disznófejű Nagyúrról. Tipikusan nagy egójú, demagóg kijelentésekkel dobálózó egyéniségekről van szó, akiket naponta láthatunk a képernyőn, de a művészeti életben is gyakran előbukkannak és abszurd kijelentéseket tesznek.
Mint ahogy ezt egy hazánkból kitántorgott zongoraművész nemrégiben tette, fontoskodóan kijelentve (mintha ez bárkit érdekelne), hogy amennyiben az ellenzéki politikai szövetség nyerne április 3-án, akkor ő hazaköltözik, vagy éppenséggel továbbra is távol marad, amennyiben a mostani kormány marad a helyén.