Nagy sebességgel az autópálya beton elválasztóelemeinek ütközött egy NIO EC6 elektromos SUV-kupé Shanghai egyik elővárosánál – adta hírül a CarNewsChina, ami önmagában még nem is lenne hírértékű, ám újabb tapasztalattal szolgál a villanyautók két neuralgikus pontjáról, illetve a gyártó reakciója is érdekes. Lényegében a hátsó kerekek előtt leszakadt a kocsi farrésze, csak a két tetőoszlop tartotta össze valamennyire a karosszériát, ugyanakkor az akkucsomag védelme jól vizsgázott, nem történt tűzeset. Komoly veszélyforrást jelenthetnek ütközéseknél a süllyesztett, elektromos mozgatású kincsek is (olykor nem tudják elhagyni a bajbajutottak az utasteret), ebben az esetben azonban automatikusan kiemelkedtek, és lehetett nyitni az ajtókat.

Helyi források meg nem erősített beszámolói szerint a NIO helyszínre érkező munkatársai megkérték a bámészkodókat, hogy mellőzzék a fotózást és videózást. Maradva a tényeknél, a gyártó közleményben tért ki az esetre, az akku és a kilincsek helytállásán túl arra is kitérve, hogy a karambol előtt nem voltak aktívak az autó részleges önvezető rendszerei, a becsapódás után pedig a mentési erők mellett maga a gyártó is automatikus értesítést kapott. Ketten utaztak az autóban, őket könnyű sérülésekkel, illetve megfigyelésre kórházba szállították – a képek alapján szerencse, hogy senki sem ült a hátsó ülésen. Később részletes hatósági vizsgálat tárja fel az ütközés pontos körülményeit, beleértve a fent 12 centis élű betonelemek megfelelő rögzítését is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!