Napjainkban már politikai inkorrektség az európai népek történelméből kifejlődő európai önazonosságról beszélni. Az Európai Unió technokratái hallani sem akarnak róla, hiszen az unió, ahogyan ma ismerjük, valójában ellensége azoknak, akik felett ítélkezik. Vezetői nem szeretik sem a földrészt, sem a rajta élő népeket. Európa országainak mostani állapota nekik csak egy átmeneti szakasz a globalizációs projektjükben szereplő szép új világ felé. Céljuk: eltüntetni Európa egyediségét a globális olvasztótégely bugyraiban. Az unió vezetői, kivitelezői olyanok, mint a középkori alkimisták: ott keresik az aranyat, ahol nincs és nem is lehet.
Mostani működésével az EU kontinensünk valamennyi nemzetének megveszekedett ideológiai ellensége, mivel visszautasítja a valódi európai identitást, amely a sajátos emberi tartalmon és csak a rá jellemző civilizációs alapokon nyugszik. Az EU fő ideológusai és technokratái azzal töltik az idejüket, hogy minél jobban kitöröljék az új nemzedékek emlékezetéből a földrészünk múltját, és más identitást, új önazonosságot húznának az egyetemes téveszméik kaptafájára.
Az unió nagyokosai furcsa hóbortban szenvednek: szerintük elegendő az európai identitás kialakulásához az „egyetemes kultúra” iránti steril rajongás. Felfogásuk szerint a legnagyobb európai értékünk a határ nélküli határtalan nyitottság mindenki iránt. És ebben ki is merülne az európai sajátosságunk. Az uniós szóvivők szerint nekünk, európaiaknak előírt feladatunk átölelni a földgolyóbis egyetemes emberiségét, mivel „nekünk nincs saját létmódunk”, mi több: tilos „saját létet” óhajtani magunknak. Tilos minden olyan európai kezdeményezés, amely nem az általuk erőltetett és fellengzős „egyetemes erkölcs elvein” nyugszik.
Mivel olyan identitást erőltet ránk, amely csak elvont értékeken nyugszik, az Európai Unió abban a formában, ahogy most mutatkozik, nem más, mint az ENSZ ízléstelen és kicsinyített kiadása. Ráadásul lefegyverzi, eszköztelenné teszi magát a XXI. század nagyhatalmai előtt, amilyen például Kína és India. Ezek a civilizációk büszkék a múltjukra, kényesek az önazonosságukra és semmilyen lopakodó egyetemességet nem engednek a saját, jól felfogott érdekeik elé. A máshonnan érkezőnek – a nem európainak – az önmegvetés változatos formáival társuló kritikátlan imádata, amit az Európai Unió műveltet naponta a lenézett polgáraival, más földrészek lakói számára megvetendő magatartás lenne.
Az egyetemesség őrült ideológiájától transzba esve az EU felháborító önkényességgel importálja az idecsábított bevándorlókat, és egy olyan propagandát folytat naponta, amelynek bevallott célja: az Európán kívüli, többnyire muszlim populációk tömeges betelepítése. Az unió gépezete azt sulykolja nekünk: az európai indentitás lényege a másság feltétlen elfogadása és a hozzá való folyamatos és előzékeny igazodás.
Talán mondani sem kell, hogy igenis van európai identitás, amelytől az EU módszeresen megfosztaná földrészünk gyermekeit. Ennek az önazonosságnak legfontosabb eleme éppen az, amit Európa adott a világnak: a kereszténységből következő intellektuális és anyagi civilizációs vívmányok, amelyekből napjainkban más földrészek népei húznak hasznot.
Európát az elmúlt évezred során éppen az jellemezte, hogy ellenállt az iszlám hódító törekvéseinek. A kereszténység egyedüli földrésze maradt Amerika benépesítéséig. Ha behódolt volna az iszlámnak, az emberiség történelme más irányt vett volna. Az a tudományos és technikai forradalom, amely a keresztény vallás talajából virágzott ki, nem vált volna az emberiség közvetlen vagy közvetett kincsévé. Nem ismertük volna meg sem a gazdasági, sem az intellektuális fejlődésnek azt a fokát, amelyet ma az európai zöldek olyan könnyen megvetnek. Az egyéni és szellemi szabadság minőségéről halvány fogalmunk sem lenne. Mindez a keresztény vallás világképének kettősségéből szökkent szárba, amely különbséget tett a szellemi és a világi hatalom között, és azokat különválasztotta. Ezekre egyetlen más világvallás sem volt képes. Ha Európa muszlim vallásúvá vált volna – ami több ízben is fenyegette –, sosem ismertük volna meg az ipari forradalmat és a fejlődés jótékony hatásait. A nyugati világ továbbra is alulfejlett lenne, amely továbbra is a nehéz, sokszor embertelen körülmények közt élő parasztság munkájára támaszkodna. Az éhezés, az alultápláltság, a betegségek rémével küzdene továbbra is, nagyarányú gyermekhalandósággal és alacsony átlagélettartammal. Gazdasági és szellemi fejlődés nélkül nem lenne egyéni szabadság, amelyre ma olyan kényesek vagyunk, és amelyet most önmaga ellen fordít az atlanti civilizáció.
A bámulatos tudományos, technikai, gazdasági és társadalmi megvalósításokra nem került volna sor, ha Európa annak idején nem kergette volna el a földjéről a muszlim betolakodókat, akik hódítóként törtek ránk Szicíliában, Dél-Itáliában, Spanyolországban, Franciaország déli részén, majd jóval később a törökök képében a Balkánon és Közép-Európában. Legutóbb Bécs alatt győztük le őket 1683-ban, utána Buda alatt 1686-ban, a XI. Ince pápa kezdeményezte keresztény koalíció, a Szent Liga segítségével, hogy aztán arra a területre szorítsuk vissza őket, ahonnan jöttek. Ha Európa nem maradt volna keresztény, sose lett volna e kontinensen világi társadalom, szabadság, tolerancia, gazdasági fejlődés, életszínvonal-emelkedés. Minden, ami jó és dicséretes az eredményeinkben, az közvetlenül vagy közvetve az európai keresztény civilizációból származik.
A kereszt Európa megfelelő jelképe. Közvetve a kereszténységnek köszönhetjük egyik legnagyobb európai szellemi vívmányunk, az objektivitás igényét. Európa adta nekünk többek közt a modern történelemfelfogást, a régészetet, a szociológiát. Így vált lehetővé, hogy ez az érdeklődő, kíváncsi és megértő keresztény civilizáció úgy mélyüljön el a muszlim vagy a hindu művészet tanulmányozásában és megértésében, mint a sajátjában.
Mi, európaiak – beleértve ateistákat, agnosztikusokat és kereszténygyűlölőket – mind-mind a kétezer éves keresztény kultúra teremtményei vagyunk. Ha az Európai Uniót működtetőket érdekelné az igazság, ha lett volna kellő bátorságuk, akkor a zászlójuk csillagkörének közepét egy kereszttel tisztelték volna meg, ahogyan a svájciak tették. A kereszt egyébként a szekularizációnak is lehet a szimbóluma, hiszen az elvilágiasodás tipikusan a keresztény társadalmak sajátossága. Az arab nyelvben e fogalomnak nincs megfelelője. Ráadásul a kereszténység tett először különbséget a politika és a vallás között.
Összegzésképpen: a kereszténység minden európai közös öröksége, és ez a vallás jelenti identitásunk alapját. Csak a hozzá való ragaszkodás tudja összefogni Európát az iszlám újabb hódítási kísérletével szemben.
A szerző író, jogtörténész,
a párizsi Panthéon-Assas Egyetem professor emeritusa
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
