A rendszerváltás utáni közéleti vitákban ismételten felvetődött a nemzeti liberalizmus mibenlétének, értelmezhetőségének, eszmei koherenciájának kérdése. Akkoriban fogalmazta meg Schlett István jeles politológus, hogy lehet ugyan a nemzeti liberalizmus fából vaskarika, de fából és vasból a gyakorlatban remekül hasznosítható kereket lehet készíteni.

E bonmot rávilágít a politika világának egy nagyon fontos sajátosságára, amit az absztrakcióra hajlamos, népboldogító, az utópiákat ismételten disztópiákba fordító baloldaliak rendre elfelejtenek: a gyakorlati politika sokkal hatékonyabb, sikeresebb, ha nem ideo­lógiák mentén, hanem cél/eszköz viszonylatban fogalmazódik meg.

Nemzeti utilitarizmusnak nevezhetjük azt a megközelítésmódot, ami nem azt keresi, hogy közösség érdekét milyen eszmerendszer mentén szolgálja, hanem azt vizsgálja, hogy az adott történelmi helyzetben miként optimizálhatók a nemzeti kollektívum létesélyei. A jelenlegi kormány politikájának mögöttesét minden jel szerint ez képezi, de ugyanez a dogmamentes nemzetépítő szándék volt az alapállása olyan jeles szellemi embereknek és államférfiaknak, mint Széchenyi István vagy Szabó Dezső.

A haza és a nemzet érdekét elsődlegesnek tekintő liberalizmus ellenpólusaként jött létre a magát polgári radikálisnak nevező, szabadkőműves-bekötöttségű, mai szóhasználattal balliberálisnak nevezhető irányzat, mely azontúl, hogy értékrendjében a nemzetérdeket más elvek megelőzték, mindvégig idegen érdekeket szolgált. Képviselői hatalomra jutva leszerelték a magyar hadsereget, midőn az országot három oldalról fenyegette támadás, lényegében megüzenték az ellenségnek, hogy nem fognak fegyvert rájuk, majd miután Horthy Miklósnak sikerült konszolidálnia a megmaradt országot, Belgrádban lobbiztak, hogy szerb katonai segítséggel jussanak hatalomra.

Ezek a genuin hazaárulók voltak a felvállalt szellemi elődei a rendszerváltás utáni balliberálisoknak, az SZDSZ-nek, s az SZDSZ utódpártjainak, konkrétan a teljes mai kormányellenes oldalnak a Jobbiktól a DK-ig, mely pártoknak látható figurái közül egyet nem tudunk említeni, akiben a nemzeti felelősségnek, a nemzeti érzésnek, a nemzetszolgálat belső igényének akárcsak a szikráját felfedezhetnénk. Nemzetellenes, nemzetsemleges, karrierista indulat, illetve motiváció keveredik bennük különböző arányban.

Azt hihetnénk, hogy egy olyan szorongatott, száz éve elnyomott közösségben, mint az erdélyi magyarság, nem tud gyökeret verni egy ilyen nemzetellenes szellemi irányzat, vagy ha mégis, akkor legfeljebb az utóbbi években, midőn a globális háttérhatalom kezében levő közösségi média s formális tömegtájékoztatás bármilyen őrületet el tud terjeszteni szerte a világon, lásd a például LMBTQ-agybajt vagy akár a velejéig rasszista BLM előtti „antirasszista” térdelést.

Nos, a helyzet nem ez.

Egy komoly múltú balliberális társaság nemrégiben aláírásgyűjtésbe kezdett, s a szokásos demagóg mantrát idézve vádolták a magyar kormányt gyűlöletkampánnyal. Hadd idézzek egy reprezentatív mondatot tőlük, amelyben minden benne van: „Nem kell, és nem akarunk félni Brüsszeltől, Soros Györgytől, a migránsoktól vagy a szexuális kisebbségektől! Nem kell megvédeni minket tőlük.”

Érdemes megemlíteni, hogy olyan figurák fémjelzik ezt a csapatot, mint Magyari Nándor László, aki előbb megszavazta 1992. október 25-én a kolozsvári autonómianyilatkozatot, majd utólag többedmagával a nyilatkozat kezdeményezői ellen támadt egy szabályos sajtóoffenzívával. Fél évtizeddel később, 1997 elején, amikor elérhető közelbe került az önálló Bolyai-egyetem létrehozása, a Babes–Bolyai-egyetem oktatójaként az önálló magyar egyetem ellen lépett fel a sajtóban ismételten. Így a román fél hivatkozhatott arra, hogy a magyarok sem akarják egyöntetűen az önálló tudományegyetemet.

Az ő szellemi neveltjeiknek tekinthető a Trans­index munkaközössége, mely, mint neve is jelzi, eszmeileg kezdettől az Index nevű anyaországi orgánumhoz kötődött. A Transindexet ugyanaz a sajátos álobjektivitás jellemezte, mint az Indexet, aminek lényege, hogy szőrmentén a saját balliberális politikai táborukat is bírálták néha, de a kommunikációjuk vektora mindvégig a nemzeti konzervatív politikai erők és értékrend ellen irányult.

Az ember nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen, amikor ez társaság eljátssza egy az egyben az „Index – nincs másik – van másik – Telex” színjátékot.

Áldozati pózban tetszelegve feláll a szerkesztőség a független tájékoztatás feltételeinek hiányára hivatkozva, miközben csak arról van szó, hogy ők más eszmék, más politikai erők szolgálatába szegődtek, mint a finanszírozó. A Transindex ugyanis elsősorban RMDSZ-támogatásból működött eddig, az RMDSZ pedig Bukarestből és Budapestről kapja a pénzt. Végső soron csak idő kérdése volt, hogy az RMDSZ–Fidesz-kiegyezés után mikor borul ez a sajátos együttműködés a Transindexszel, amelynek részeként éveken át az RMDSZ pénzén főállásban mocskolták az RMDSZ szövetségesét, a magyar kormányt.

Míg az RMDSZ élén Markó Béla állt, nem sok feszültség volt a párt és a szóban forgó világhálós orgánum között. Markó Béla verset írt a Magyarországot mindeddig hatékonyan védő határkerítés ellen, Gyurcsány Ferenc mellett az egyetlen politikai vezető volt, aki ellenezte a székelyek nagy menetelését, s valamiféle ellenállhatatlan belső kényszer hatására időről időre a baloldali sajtó egyik legvehemensebb termékében, az Élet és Irodalomban fejtette ki a magyar kormány nemzethű álláspontjával szemben álló véleményét az illiberális demokrácia vagy éppenséggel a nemzetállam ügyében. Markó Béla mindig is képes volt nemzeti szólamokba öltöztetni a globalista-kozmopolita tartalmat, s így sok naiv magyar hazafit meg tudott téveszteni határon innen és túl. Ebből kifolyólag Markóval a Fidesz soha nem ápolt őszinte, jó viszonyt. Emlékezhetünk, még nem dőlt el a 2002-es választás, hátravolt a második forduló, de Markó Béla már az RMDSZ és a meg sem alakult MSZP–SZDSZ-kormány várható jó kapcsolatáról beszélt.

A 2011-ben megválasztott Kelemen Hunor pragmatizmusa lehetővé tette a Fidesz és az RMDSZ érdekelvű együttműködését, aminek geopolitikai hátteret adott a migránsválság is. Midőn az egész keresztény, fehér, európai kultúrát fenyegeti végveszély a muszlim invázió által, a fehér és ortodox románság potenciális szövetséges egy magasabb játszmában. Az RMDSZ-ről sok minden elmondható, de azt aligha tagadhatja bárki, hogy 1996 óta vezetői mindig a lehető legjobb kapcsolatokat igyekeztek kialakítani az éppen kormányzó román politikai erőkkel, nem ritkán egyébként saját programjuk legfőbb célkitűzése, az autonómia kárára.

Visszatérve a Transindexre, az is jellemző, hogy úgy fogtak közösségi pénzgyűjtésbe, úgymond a függetlenség megőrzéséért, hogy be volt jegyezve a Transtelex doménnév. A drámai bejelentést pedig a magyarországi választási kampány kezdetére időzítették – nyilván szántszándékkal, taktikusan. Miként Fall Sándor írja a Főtér nevű portálon, „minden bizonnyal az elejétől fogva tudták, hogy ebbe az irányba fognak tovább indulni, nem vész el az erdélyi magyar objektív, független és szabad média gondolata, szellemisége és gyakorlata. Azzal ellentétben, amit tavaly októbertől kezdve folyamatosan közvetítettek. A támogatóiknak – jóhiszeműeknek és naivaknak egyaránt –, és ami még súlyosabb: a közvéleménynek. Magyarán: az orruknál fogva vezettek egy csomó támogatót és a nyilvánosságot. Nincs ennél nagyobb újságírói bűn.” Mindehhez csak annyit tennék hozzá, hogy vélhetően Fall ironikusan használja a „független” és „objektív” jelzőt a Transindex vonatkozásában.

Hogy mennyire a balliberális oldal s a globális világerő nótáját fújja ez a csapat, az átüt az egész orgánum szellemiségén, de elég csak azt megnézni, hogyan tálalják az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség által kezdeményezett gyermekvédelmi törvényt, mely a magyar jogszabályhoz hasonlóan igyekszik védeni a fiatalokat az LMBTQ-agymosástól. Felmondják egy az egyben a hazug baloldali narratívát a magyar törvény „homofób jellegéről” és az „LMBTQ+ közösség” tagjainak megbélyegzéséről, cseppet sem zavartatva magukat azzal, hogy ezek a rágalmak már számtalanszor cáfolatot nyertek.

Teljesen egyértelmű: a Transindex-sztori lényegében nem más, mint egy nemzetellenes, balliberális szellemi kommandó egyszerű névváltoztatása.

A szerző jogász-politológus

Borítókép: Illusztráció (Fotó: PestiSrácok)