„Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük, / mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt / s együtt vagyunk veled mindannyian, / kinek emberhez méltó gondja van.”
Ma már abban van a legnagyobb hiány. Emberhez méltó gondokban. Persze a nyugati világról beszélek. Az önmagát túlélt nyugati világról. Mely egykoron kereszténységgel, előbb katolikus univerzalizmussal, majd a reneszánsz antikvitáskultuszával, később a reformációból szükségképpen következő nemzeti éthosszal, valamint a protestáns etika munkakultúrájával, a liberalizmus nacionalizmusával, a romantika népbe merülésével megteremtette a létező világ leggazdagabb, legélhetőbb, legtisztább, legegészségesebb, leghumánusabb szigetét.
Sok-sok mocskon, tisztátalanságon, bűnön és szörnyűségen át, igen. Ám az embertelenség is emberi volt hajdanán. Éppen az volt a lényeg, hogy az EMBERT, az EMBERIT kellett megtagadni s ellátni fosztóképzővel.
Ma már az embertelenség is embertelen. Ma már a nem emberit ruházzuk fel emberivel. Nincsen emberhez méltó gondunk többé. Hajdan Galilei és Kopernikusz az eget kémlelte, Armstrong a Holdra szállt, hajdan „ezüst hajó szegdelt bíbor habot”, s hol van már Kepler búja is: „Hej, famulus! Hozz bort, úgy reszketek, / Fagyos világ ez, kell, hogy feltüzeljem. / E törpe korban így kell lelkesülni.”
Hajdan a „törpe kor” is emberi volt embertelenségében.
„Mi óriás volt bűne és erénye, / És mind a kettő mily bámúlatos. / Mert az erő nyomá rá bélyegét. / Oh, mért ébredtem? Hogy körűltekintve / Jobban megértsem e kor törpeségét, / Mosolygó arc alá rejtett bünével / S a megszokás hazug erényivel.”
S hogy hová szálltunk alá Isten s a csillagok magasából? Hová lett bűn s erény hatalmassága? Nem is tudom hirtelen…
Ül az öreg székely a tornácon, mellette a fia. Augusztusi alkony. Csicseregnek a madarak, amúgy békesség és csönd. A két férfi szótlanul szivarozgat. Egyszer csak előkerül a loncsos, gubancos kankutya, lehömbörödik az udvar közepén a porba, fetreng, majd a hátára fordulva elkezdi nyalogatni a két hátsó lába közét. A két férfi nézi.
Megszólal a fiatalabb: – Hej édesapám… ha ezt én is meg tudnám csinálni…
Megint csend. Hosszú. Majd az öreg: – Próbáld meg… de szerintem megharap…
Valahová ide szálltunk alá Isten s a csillagok magasából. A lábunk közé. A genitáliáink lettek életünk legfontosabb problémái, de nem ám úgy reneszánsz módra, Boccaccio módra, hiszen az emberi. Azon még ott van az Isten, a teremtés hímpora. Ma már a gyengeség nyomja rá mindenre bélyegét. E gyengeség, e puhányság s e méla, tétova, semmirevaló hitványság abban véli felfedezni hősiességét, hogy nem fogadja el többé, amit a lába között talál. „S a gondra bátor, okos férfit, / ki védte menthetlen honát, / mint állatot terelni értik, / hogy válasszon bölcs honatyát.” Ó, hol van ez már, ez még az emberhez méltó gondok világa! Ma a gondra gyáva, puhány „férfit” nemváltó műtétre terelik… Nézzük az adatokat!
A Gallup 2022. február 17-én publikált felmérésében az amerikai felnőttek 7,1 százaléka vallotta magát az LMBTQ-közösséghez tartozónak, ami duplája a 2012-es három és fél százalékos adatnak. Az 1981–1996 között születettek 10,5 százaléka és az 1997–2003 között születettek 20,8 százaléka nyilatkozott így a kutatóintézetnek.
Az amerikai konzervatív közösségi médiában az utóbbi hetekben előtérbe került az Arizona Christian University 2021. októberi kutatása, amelyben a „millenniumi generáció” harminc százaléka vallotta magát az LMBTQ-közösség tagjának. Ennél is magasabb, 39 százalékos indexet mértek a legfiatalabbakat tömörítő Z generáció esetében. A drámai növekedés hátterében kulturális és divattrendek állhatnak. Erre utal a szocializmus támogatóinak magas aránya is e két csoport tagjainak körében.
A Z generáció negyven százaléka nem tudja már, hogy fiú-e vagy lány. A Z generáció tagjai jó dolgukban nem tudják, mit cselekszenek. A Z generáció teljesen alkalmatlanná vált az életre. Ön- és fajfenntartásra. A Z generáció… Eh! Miért mondjam én?
„El fogsz pusztulni, korcsult nemzedék, / E nagy világ most tisztuló szinéről.”
Nagyjából ennyi.
Hír: „A kaliforniai Los Alamitosban található Weaver Általános Iskola diákjainak szülei felháborodtak a Los Alamitos egyesített iskolai kerület eljárásán, miután megtudták, hogy a KTLA [egy Los Angeles-i tévéadó] szerint a nem bináris biológiai férfi tanácsadóknak megengedték, hogy ötödikes lányokkal együtt aludjanak kabinokban egy iskolai szervezésű tudományos táborban San Bernardino megyében.
A szülők azt állítják, a fiatal lányok elmondták nekik, hogy a Camp Pali táborban néhány biológiai férfi tanácsadó, akik »they/them« névmást használnak, három éjszakát töltöttek az iskolai kiránduláson, és a lánygyerekekkel közös kabinokban aludtak – számolt be a helyi csatorna. »Egyetlen szülőnek sem kellene úgy éreznie magát, mint nekem, miután megtudta, mi történhetett a lányommal« – nyilatkozta az egyik aggódó szülő, Suzy Johnson a KTLA szerint. Egy másik szülő, Rachel Sandoval azt mondta, hogy kapcsolatba lépett az iskolával, és megkérdezte, meg tudják-e erősíteni, hogy nem egy férfi aludt a fiatal lányokkal egy kabinban. Az iskola tisztségviselői »nem tudták ezt megerősíteni« – jelentette ki Sandoval.
Emmi Tiege, a Camp Pali igazgatóhelyettese közleményben tudatta: a kaliforniai törvények értelmében a személyzetet olyan kabinokban helyezik el, amelyekkel azonosulnak.
A szülők azt állítják, hogy az iskolai körzet nem tájékoztatta őket a tábor politikájáról.
Az iskolakörzet szóvivője a KTLA-nek elmondta, hogy az adminisztráció minden panaszt komolyan vesz, és jelenleg is vizsgálják az esetet. A szülők azt mondták, remélik, hogy másokat is tájékoztatnak a tábor szálláspolitikájáról, hogy saját családjuknak is tudjanak döntést hozni. »Szörnyű, hogy a gyerekeknek még ezt is meg kellett tapasztalniuk az ötödikesek táborában« – mondta Johnson.”
Nem árt tudnunk ilyesmiről, hiszen azt üvöltik a fülünkbe minden nap, hogy a gyerekvédelem nácizmus, a gyermekvédelmi törvény – amiről népszavazást tartunk a választással egy időben! – pedig nem más, mint „homofóbia”.
Ismételjük csak meg gyorsan a vonatkozó adatokat:
„Az amerikai konzervatív közösségi médiában az utóbbi hetekben előtérbe került az Arizona Christian University 2021. októberi kutatása, amelyben a »millenniumi generáció« harminc százaléka vallotta magát az LMBTQ-közösség tagjának. Ennél is magasabb, 39 százalékos indexet mértek a legfiatalabbakat tömörítő Z generáció esetében.”
S hogy ez mivel jár még együtt? Ezzel: „A drámai növekedés hátterében kulturális és divattrendek állhatnak. Erre utal a szocializmus támogatóinak magas aránya is e két csoport tagjainak körében.”
A Z generáció negyven százaléka LMBTQ-puhánynak vallja magát. Abnormálisnak. Vajon normális az abnormális ilyen félelmetes aránya? Nyilván nem az. Normális körülmények között, normális világban, normális, egészséges, életképes kultúrákban nincs ennyi abnormális. De a mi világunk nem normális, nem egészséges, nem életrevaló.
A mi világunkban „nem bináris” meg „transzgender” aberrált disznók hálnak ötéves kislányokkal az iskolai kiránduláson. Normális világban ilyesmi egyszerűen nem fordulhat elő. Vagy ha mégis, a kislányok szülei – pontosítok: az apjuk – végérvényesen megoldja a problémát.
Ma viszont ennyi mondanivalója van például az iskola illetékeseinek: „A kaliforniai törvények értelmében a személyzetet olyan kabinokban helyezzük el, amelyekkel azonosulnak.” Tudjuk azt is, ez mit jelent. Ez az azonosulás: „Egyre több nőt bántalmaznak szexuálisan magukat transzneműnek valló, biológiai férfi fogvatartottak a női börtönökben, köszönhetően annak, hogy a magukat transzneműnek vallók áthelyezését engedélyezték az államban” – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
„A Washington állambéli Gig Harborban található büntetés-végrehajtási intézet egyik fogvatartottja elárulta, hogy szemtanúja volt az esetnek, amikor a transznemű, biológiailag férfi rabtársaik szexuálisan zaklatnak női foglyokat. Ezeket a férfiakat azok után helyezték át női börtönökbe, hogy kijelentették, mostantól kezdve ők nők.
A névtelenséget kérő egykori fogvatartott több szexuális zaklatásról is beszámolt a női börtönben. A nő szerint több fogvatartott nő is panaszt nyújtott be az intézet személyzetéhez, és zaklatással vádoltak egy Jazzy nevű transznemű nőt.
Az egyik incidens során a fogvatartott aludt, amikor arra ébredt, hogy Jazzy a felálló péniszével szexuális aktust kezdeményezett vele. Az esetet jelentették is a börtön személyzetének, ők azonban nem merték megbüntetni a transznemű nőt, mert a felelősségre vonás során Jazzy homofóbiával vádolta meg az áldozatát.” És van tovább is: „A névtelenséget kérő volt elítélt szerint a szexuális visszaélésekkel kapcsolatos eljárások során a börtön személyzete hajlamos a transznemű fogvatartottaknak enyhébb büntetéseket kiszabni, hogy elkerüljék a diszkrimináció miatti felelősségre vonást. Az intézményben elutasították a szexuális zaklatással kapcsolatos vádakat, és a sértetteket okolták. A Jazzy által bántalmazott nőt megbüntették, mert a börtönben hamis nemi erőszakról szóló esetet jelentett, és ezért magánzárkába is helyezték. Jazzyt azonban sohasem rótták meg vagy helyezték magánzárkába, annak ellenére, hogy sorozatosan követett el ilyen bűncselekményeket.
Egy egykor börtönőrként dolgozó férfi, Scott Fleming szerint ez azért fordulhatott elő, mert egyes elítéltek szándékosan manipulálják a rendszert, és kihasználják azt, hogy a transzneműek kérhetik az áthelyezésüket a női börtönökbe.
Novemberben a Women’s Liberation Front nevű szervezet pert indított Kalifornia állam ellen a női börtönökben elkövetett hasonló szexuális zaklatások miatt. A kereset szerint a kaliforniai büntetés-végrehajtásért felelős minisztérium nőket veszélyeztet azzal, hogy biológiai férfiakat helyez el női börtönökben.
Kalifornia államban eddig több mint 260 elítélt kérte áthelyezését transzneműségre hivatkozva 2021. január 1. óta.”
Két szülőt ismerünk név szerint, akik tiltakozni mertek, amiért ötödikes kislányaikkal, a tudtuk és beleegyezésük nélkül – bár ki az a normális ember, aki ilyesmibe valaha is beleegyezne?! – felnőtt, „transznemű” vagy „nem bináris” férfiak háltak együtt. A két bátor szülő: Suzy Johnson és Rachel Sandoval. Persze, most adódik a kérdés – itt, a normális világban –, hogy ugyan miért kell ehhez bátorság?
Mondom:
Az amerikai „kultúrharc” egyre inkább kiemelt kérdése, hogy a szülőknek milyen beleszólásuk legyen az iskolai tananyagok tartalmába. (Megjegyzés: ez a kultúrharcnak becézett iszony mindössze arról szól, hogy az abnormális, az aberrált, az undorító, a perverz végképp leigázza-e a normálist, a szépet és a természetest.)
A republikánusok helyi szinteken a szülők jogainak megerősítését helyezik a 2022-es félidei választási kampány középpontjába. Ez a küzdelem kiterjed a gyermekek szexuális propaganda alóli felmentésének lehetővé tételére. (Megjegyzés: erről fog szólni többek között az április 3-i népszavazás nálunk!)
A Biden-adminisztráció a republikánusokkal ellentétben támogatja a liberális iskolai választmányokat és az NGO-kat ebben a kérdésben. És akkor következzék, miért is van szükség manapság ahhoz (is) bátorságra, hogy szülőként kikérd magadnak, hogy felnőtt beteg, perverz disznók háljanak a kislányoddal!
Történt, hogy az igazságügyi miniszter 2021 októberében a jogaikért küzdő szülők „erőszakos fellépését” az iskolai választmányi üléseken mint potenciális belföldi terroristacselekményeket akarta az FBI bevonásával kivizsgáltatni.
Megismétlem, mert elsőre úgysem hiszik el: ma az Egyesült Államokban „belföldi terrorizmusnak” akarják nyilvánítani, ha a szülő(k) fellép(nek) gyermekei(k) védelmében, ha nem akarják engedni bizonyos könyvek, „érzékenyítő programok” megjelenését a tananyagban vagy éppen kifogásolják, hogy „transzgender férfiak” hálnak a kislányukkal.
A Fehér Ház 2021 júniusában közzétette a belföldi terrorizmussal szembeni első amerikai nemzeti stratégiát, amelynek a végrehajtását a belbiztonsági minisztérium koordinálja. A nonprofit National School Boards Association szeptember 29-én levelet küldött Biden elnöknek, amelyben azt sugallta, hogy belföldi terrorizmusként értelmezhetők a szülők „fenyegetései és erőszakos fellépései” az iskolai választmányi üléseken.
Ezek sok esetben olyan szexuális propaganda- és tankönyvek ellen irányultak, amelyekről nem kaptak előzetesen tájékoztatást, illetve lehetőséget, hogy gyermeküket kivegyék az ilyen órákról. A botrány azután vált országos jelentőségűvé, hogy Merrick Garland igazságügyi miniszter október 4-én egy kiszivárgott feljegyzésben utasította a rendfenntartó erőket, hogy az FBI bevonásával vizsgálják ki az ilyen jellegű „zaklatásokat, megfélemlítő és erőszakos eseteket”. A Republikánus Párt azóta folyamatosan tájékoztatást követel a feljegyzéssel kapcsolatban.
Nos, nincs mit mondanom. Ez ugyanis a világ vége. Szóljon inkább helyettem T. S. Eliot, aki így ír az Egy keresztény társadalom eszméje című művében, amely 1939-ben jelent meg: „A liberalizmus kezd átalakulni valami mássá, ami különbözni fog attól, amilyen most – ennek a lehetősége hozzátartozik a természetéhez. Ugyanis hajlamos arra, hogy inkább elvegye az energiát ahelyett, hogy összegyűjtené; puhánnyá tesz ahelyett, hogy megerősítene. Olyan irányzat, amit nem a célja határoz meg, hanem a kezdete, vagyis az determinálja, ahonnan indul, nem pedig az, ami felé tart. A kiindulópont sokkal valóságosabb, mint a cél, mert a cél valószínűleg egészen másképp néz majd ki, amikor odaértünk, mint az a homályos kép, amilyennek most látjuk. Azzal, hogy megsemmisíti az emberek hagyományos társadalmi szokásait, a természetes közösségi tudatot egyéni alkotóelemeire bontja, a legostobább elméleteket is eltűri, oktatással helyettesíti a nevelést, bölcsesség helyett az okosságot, a »haladjunk« szemlélet előtérbe helyezésével a hozzáértő helyett a kezdőt támogatja, aminek az ellentéte a reményvesztett apátia, a liberalizmus előkészíti azt, ami önmaga egyetlen tagadása: a mesterséges, mechanikus, sőt brutális irányítást és kontrollt, amely állapot kétségbeesett menedék a liberalizmus által teremtett káosz elől.”
Egyetlen félelmem múlja felül a nyugati világ iránt érzett undoromat: az, hogy vajon milyen lesz a kijózanodás? Meddig fog visszalendülni az inga? Vajon képesek leszünk-e megőrizni emberségünket, amikor eltakarítjuk végre ezt a világot? Ezért imádkozom. De a tény ettől még nem tagadható: ennek, ami van, pusztulnia kell…
Borítókép: Iskolások kampányolnak (Fotó: Amnesty – Emberi Jogi Oktatás/Facebook)
