Kétségtelen, hogy az elnöki adminisztráció fémjelezte, energetikát érintő szankciós lista nagy horderejű, ilyesfajta átfogó jellegű nyersanyagimportot megakadályozó intézkedés az Egyesült Államokban ritkán fordul elő. Ennélfogva nem szolgált meglepetésként, hogy a Biden személyével rokonszenvező világsajtó és nyugati politikai körök történelmi lépésnek nyilvánították az intézkedéseket, amelyek kapcsán bár nem tagadták, hogy fájni fognak nemcsak Amerikának, hanem közvetetten Európának is, mégis az erkölcsalapú politika zászlóshajójaként tekintettek rájuk.

Ugyanakkor áttekintve a nyersanyagvásárlásról szóló tilalmi listát, szemmel láthatóan hiányzik belőle egy szintén Oroszországból exportált primer energiahordozó, amely nem más, mint az urán. Az, hogy a szankciós listáról e radioaktív kémiai elem nem véletlenül maradt le, hűen érzékelteti az amerikai atomenergetikai piac több szereplőjét magába tömörítő kereskedelmi szervezet, a Nemzeti Energiaintézet válasza, miszerint az Egyesült Államok teljes mértékben ki van szolgáltatva az Oroszországból, és annak szövetségeseitől, Kazahsztánból és Üzbegisztánból származó uránnak. Ez a számok nyelvén azt jelenti, hogy csak 2020-ban 10,3 millió kilogramm uránt vásárolt az USA a térségből, amely az amerikai villamosenergia-előállítás mintegy húsz százalékáért felelt.

Fontos hangsúlyozni, hogy a politikai értelemben vett „helyes úton” járó Biden-adminisztráció nem azért vásárol ebből a térségből uránt, mert egyedül itt vannak olyan lelőhelyek, amelyek könnyedén kibányászhatók, hanem mert az Egyesült Államoknak így a legolcsóbb. Példának okáért a világ legnagyobb uránkitermelő országai közé tartozik Kanada és Ausztrália is, amelyek lévén, hogy természetes szövetségesei Amerikának, kézenfekvő alternatívái lehetnének Washington számára ebben a kérdésben. Csakhogy a jelenlegi demokrata elnöki adminisztráció nem szeretne felárat fizetni az uránimportjáért, ezért miközben számos hangzatos szankciót vezet be az energetikai szektorban, addig egy fajsúlyos kérdésben már képes félretenni erkölcsalapú állásfoglalását Oroszországgal szemben.

Az Egyesült Államok szankciós politikáját tovább árnyalja, hogy az országban korábban működtek uránbányák, sőt, Texas és Wyoming államnak jelentős uránkészletei vannak, azonban a kitermelés költségei csillagászatinak mondhatók az olcsó orosz uránhoz viszonyítva, így ez a szektor az évek során gyakorlatilag megszűnt. Érdekes módon az Egyesült Államok energiakitettsége már Biden elődjének, Donald Trumpnak is feltűnt. Mi több, a republikánus elnök volt hosszú évek után az első döntéshozó, aki felismerte e kitettség veszélyét, s ennek érdekében 2020-ban egy 150 millió dollárt érő, úgynevezett stratégiai uránkészlet felhalmozását javasolta annak érdekében, hogy egy esetleges világpolitikai válság idején ne legyen ennyire kiszolgáltatva Washington.

Érdekesség, hogy Trump akkori javaslata bár nem számított új keletűnek – ugyanis egy hasonló rendelet részeként már létezik egy stratégiai petróleumkészlet is, amely veszély esetére 714 milliónyi hordó kerozin felhalmozását tette lehetővé –, mégis számtalan demokrata képviselő ellenezte azt. Most azonban úgy tűnik, az amerikai uránbányászat fellendítése mégis napirendre kerülhet, amely a kérdésben újabb pálfordulást jelentene a demokraták részéről. Ugyanakkor hozzá kell tenni, bármilyen érdemi erőfeszítés előremozdítása is komoly időt ölel fel, amely aligha fogja az Egyesült Államok orosz kitettségét rövid időn belül feloldani. Mindez pedig nemcsak, hogy kijózanító pofonként hathat a „helyes úton” politizáló Biden-adminisztráció számára, hanem kínosan rávilágít és magyarázattal szolgál arra, hogy Amerika szankciós politikája kis túlzással nem több, mint a saját érdekein belül való lavírozás.

A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője

Borítókép: Joe Biden amerikai elnök (Fotó: Europress/AFP/Thomas Coex)