Egykor ugyancsak közös egységként működött a két zöldpárt, a Párbeszéd és az LMP. A kenyértörés 2013-ban történt, amikor az LMP kongresszusa elutasította a Bajnai Gordon pártjával, az Együtt-tel való választási szövetsége megkötését (és a 2010-ben távozó miniszterelnök pártfoglalási kísérletét). Minderre válaszul a Jávor Benedek, Szabó Tímea, Karácsony Gergely és Tordai Bence vezette csoport bejelentette kilépését, akikkel együtt még négy másik képviselő is távozott, így a pártszakadás mellett a parlamenti frakció megszűnését is előidézte a konfliktus az akkori ciklus végére. Az ezt követő két választáson az LMP-nek – ha nem is sokkal, de – önerőből is sikerült átlépnie a parlamenti küszöböt, míg a Párbeszéd egyetlen alkalommal sem mérette meg magát önállóan, így utóbbi valós társadalmi támogatottságáról semmilyen biztos adatot nem tudhatunk azóta sem.

A Jobbik önálló pártként jött létre, ám 2018-ban ők is megéltek egy szakadást, amikor a Vona Gábor távozását követő utódlási harcban alul maradó Toroczkai László vezetésével létrejött a Mi Hazánk Mozgalom. A néppártosodási folyamatot baloldali fordulatként folytató Jakab Péter elnöksége alatt előbb a radikális ideológiát követő szavazóik, majd szépen lassan a teljes bázisuk csaknem kétharmada távozott a mára teljes egészében karakterét vesztett Jobbikból. Ha a 2022-es eredményeket vizsgáljuk, akkor mind a DK, mind pedig a Párbeszéd több képviselőt küldhet a parlamentbe, mint az a politikai formáció, amelyikből kiváltak, és a Mi Hazánk támogatottsága is megközelíti – a következő években pedig meg is haladhatja – egykori anyapártjáét. Megállapíthatjuk tehát, hogy ebben a kontextusban a szakadás útján létrejött pártok mára sikeresebbé váltak azoknál, amelyekből létrejöttek.

Ha a baloldal jelenlegi helyzetképére tekintünk, akkor megállapítható, hogy a torta, vagyis a szavazóik száma az elmúlt évtizedben szignifikánsan nem változott, ellenben a folyamatos pártalakítások miatt többfelé szeletelődik. 2014-ben 1,55 millióan, négy évvel ezelőtt pedig 1,6 millióan szavaztak a baloldali pártokra, amelynek idén áprilisban a Jobbik megmaradt, három-négyszázezer szavazójával együtt sikerült 1,95 millió voksig eljutni. Ez a másfél milliós baloldali törzsszavazó bázis vándorolt az elmúlt tizenkét évben a pártjaik között, amelyre jelen állás szerint a következő négy évben hat parlamenti és három parlamenten kívüli formáció juthat (a Kétfarkú Kutya pártot nem említve), ha bekövetkezik a Márki-Zay Péter által beharangozott pártalapítás.

A fragmentált ellenzék a választási vereséget követően a mélyreható önvizsgálat és a felelősségvállalás helyett a belső konfliktusokkal volt elfoglalva: Gyurcsány Ferenc és a Jakab Péter azonnal Márki-Zay hibáztatásába, az LMP és a Párbeszéd pedig egymással vívott csörtébe kezdett. A felelősség hárítása mellett a pártok a hódmezővásárhelyi polgármester mandátuma kapcsán is konfrontálódtak, amelyre a Párbeszéd, a Jobbik és Hadházy Ákos (Szél Bernadett számára) is igényt tartott, előrevetítve ezzel a baloldalon belüli törésvonalakat, amelynek vezetői a túlélésre játszottak.

Milyen közép- és hosszú távú jövője és céljai lehetnek az egyes szereplőknek? A legközelebbi megméretést a két év múlva sorra kerülő európai parlamenti és az utána következő önkormányzati választások jelentik. Ennek kapcsán a Párbeszéd már be is jelentette az önálló indulást, számukra a két legfontosabb stratégiai cél Jávor Benedek visszajuttatása az Európai Parlamentbe, valamint Karácsony Gergely főpolgármesteri székének megtartása. Gyurcsány Ferenc és a DK szándékai egyértel­műek, a baloldali szövetség egyben tartása és irányítása, valamint a szavazói bázis bővítése. A Jobbik és az MSZP jelenleg az életben maradásért küzd. Előbbinél kiéleződhetnek a belső harcok, ugyanis Jakabbal szemben már biztosan lesz ellenjelölt a következő tisztújításon Stummer János személyében, ami újabb konfliktusokhoz és további erodálódáshoz vezethet, utóbbinál Tóth Bertalan Karácsonyhoz hason­lóan bejelentette, hogy nem indul újra a pártja társelnöki tisztségéért, amelyért Ujhelyi István már be is jelentkezett.

Az MSZP markánsabb hazai szerepvállalásával átrendeződések várhatók a párton belül és annak kommunikációjában is. Az említett konfliktusoktól – és egyelőre az ellenzéki tömböt szorosan együtt tartani igyekvő Gyurcsánytól is – a Momentum igyekezett távol tartani magát, amely jó kiindulási alap lehetett volna egy felelősségteljes imidzs felépítéséhez, ezt azonban az alakuló üléstől való távolmaradás és a Fekete-Győr–Hadházy páros kommunikációja hamar kudarcba fullasztotta. A Momentum távlati célja a baloldalon belüli ellenzékváltás lehet, amelyet Donáth Anna olyan üzenetei is megerősítenek, mely szerint túl sok párt van a baloldalon. A hat párt borítékolhatóan külön-külön indul el az említett EP-választásokon, amely alkalmat adhat az erőviszonyok lemérésére. Egymás mellett azonban a parlamenten kívüli baloldali aktorokra is figyelniük kell, Márki-Zay épülő új pártjára, amely, bár szerette volna integrálni Pálinkás József Új Világ Néppártját és Gémesi György Új Kezdet nevű politikai formációját, de utóbbiak néhány nappal ezelőtt kijelentették, hogy nem kívánnak együttműködni vele.

Akármilyen stratégiát is kövessenek a felsorolt pártok a jövőben – szoros együttműködés, egymással vívott törzsi háborúk, parlamenten kívüli politizálás –, semmilyen szempontból nem lesz egyszerű dolguk, mivel az elmúlt választások megmutatták, hogy a baloldali ideológia támogatottsága és az arra fogékony választók száma meg sem közelíti a jobboldali szavazókét, így pedig már az önkormányzati pozíciók megtartása is komoly kihívást jelenthet. Az azonban a választások óta eltelt hetek megnyilvánulásaiból is látszik, hogy a baloldali pártok a valós egység és a közös vízió keresése helyett továbbra is önmagukkal és a pártelitjük túlélésének biztosításával vannak elfoglalva.

A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elemzője

Borítókép: Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely (Fotó: MTI/Mirkó István)