Mármost Hadházy képviselő mit nem fogad el? Mit vitat? Azt, hogy Áder János lenne Magyarország államfője? Kövér László a házelnök? Hogy Zugló — ahol Hadházyt megválasztották — Magyarország része lenne? Vagy csak arról van szó, hogy nem tetszik neki a választás mindenki más által egyébként elfogadott eredménye, esetleg az elmúlt tizenkét év kormányzása? Ez egyéni megítélés kérdése, de semmi esetre sem jogalap. 

Tételezzük viszont fel, Hadházynak valójában közjogi vitája van az Országgyűléssel. Ebben az esetben a magyar történelemből is meríthetett volna példát, nem kellene a Sinn Féinnel takaróznia, bár lehet, neki ez így kényelmesebb. Ferenc József 1861-es februári pátense után a magyar képviselők nem voltak hajlandóak beülni a birodalmi tanácsba. Ez tiszta sor — nem is jár érte javadalmazás.

Tulajdonképpen Hadházytól az lett volna a tisztességes, ha bojkottot hirdetve el sem indul a választásokon, de ítéljék meg ezt a zuglóiak!  

Itt kanyarodunk vissza a második alapvető különbségre Hadházy északír párhuzamában. Gerry Adams és társai ugyanis — éppen azért, mert nem tették le az esküt —nem kaptak képviselői fizetést, csak költségelszámolást. De ugyan már, ki is akarna éveken át stikában eladott nyomtatópatronok és a képviselőként elszámolt, majd a tankból lefejt benzin árából élni? Nem vallana Hadházyra. 

Lenne egyébként módszer a magát a pesti flaszter Rózsa Sándorának képzelő botránypolitikus kiszűrésére — erre pedig mi idézhetünk északír példát. A londoni parlamenttel, a Westminsterrel ellentétben a Stormont, az északír gyűlés választásain azt a módszert alkalmazták egy időben, hogy már a képviselőjelölteknek esküt kellett tenniük. Így viszont se fizetés, se botrány — kit érdekel egy durcáskodó képviselőjelölt, főleg, hogy a magyar ellenzéki előválasztási rendszert alapul véve már azon sem lenne ildomos elindulnia a fenti logika mentén?

Hadházynak láthatóan két dologra van folyamatosan szüksége: fizetésre és botrányra. Az esküműsort már 2017-18-ban is eljátszotta: az első felvonás az volt, hogy nem teszi le, a második az, hogy az alakuló ülésen nem tette le, a harmadik pedig az, hogy később mégis letette. Máskülönben mi lett volna az évi bruttó 15 milliós fizetéssel és az 50 milliós költségkerettel? Nyilván semmi. Ez így nem érné meg, még a mezei képviselőtől is pénzt kérnek a sarki boltban. 

Ha pedig már a zsákban vannak a biztos milliók, zakatolhat tovább a botrányvonat. Ehhez eszköz, mintha legalábbis Hadházy néptribun lenne, az „utcafórum”, mondjuk egy álmos sajtótájékoztató helyett. De még mindig jobb, mint amikor az MTVA-székházban dobáltatja magát.

Borítókép: Hadházy Ákos (Fotó: MTI/Illyés Tibor)