Gondolatok május másodikáról

Idén május elseje után másodikán is ünnepeltünk. Legalábbis azok, akiknek örömöt jelentett, hogy az e napon összeülő új Országgyűlésben újra a nemzeti oldal állíthat kormányt. Volt már ilyen kétnapos ünnep a kommunizmus utáni Magyarországon – mindjárt az első szabad választás után, 1990-ben is erre a napra esett a parlamenti nyitány. Bármennyire is lenyűgöző ez a mostani elsöprő győzelem, a két cikluskezdet közül mindenképp a korábbi volt az emlékezetesebb, hisz negyven évet kellett várni rá. (Alapos szellőztetésre szorult az Országház plenáris ülésterme, igaz, csakhamar kiderült, ráfért volna egy még alaposabb is.)

Abban az évben már a munka ünnepén sem volt őszinte a szocialisták mosolya. Igaz is, mi okuk lett volna örvendezni? Alaposan leszerepeltek a parlamenti választáson.

(Az akkor még 386 fős házban mindössze harminchárom mandátumot szereztek.) Annál lelkesültebben várta a másnapot az ország, elvégre hivatalosan ekkortól, május másodikától köszöntött ránk a szabadság.

Szerdára esett a kivételes nap, máig előttem a verőfényes reggel. A házak kapui fölött mindenütt nemzeti zászlók lobogtak (vörös már sehol), mintha minden és mindenki a győztese lett volna a nagy napnak. Talán csak én láttam úgy, de lehet, hogy az évek kozmetikázták át bennem, valami különös, tapintható várakozás lepte be a várost. A nyüzsgő aluljáróban a tulipánt árusító asszony mellett, az újságosstandnál csak úgy sorjáztak az emberek a friss lapokért – a Landerer–Heckenast-nyomda kapujánál lehetett hasonló a forgatag negyvennyolcban, azon a nevezetes márciuson. Lüktetés és ezernyi szín mindenütt. Lehet mondani, talpon volt az ország, hatalmas, lelkes csapat, tele reménnyel, eufóriával.

További Vélemény híreink

Kövér László: Magyarország emelkedő pályán van és tekintélyt sugároz

Mit is írhatnék még erről mint szemtanú? Talán még azt, hogy akkor, onnan nézve sokkal egyszerűbbnek látszott minden. De hát mindnyájunkat elvakított, megszédített a tudat: végre valóban a mi választottjaink mehetnek be az ország házába.

Sokan még ma is innen, ettől a verőfényes májusi naptól számolják a visszaszerzett szabadságot. Pedig akkor még bent voltak az oroszok, még tagja voltunk a Varsói Szerződésnek, a KGST-nek – de ez akkor valahogy senkit sem érdekelt.

Majd kimennek, majd kilépünk… Az meg sem fordult bennünk, mennyire rögösek lesznek a következő esztendők.

A nagy nap romantikája gyorsan elillant, hamar értelmezhetővé lett Antall József kesernyés kifakadása: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” Nem sejtettük, amit a miniszterelnök már tudott: ezt a mérkőzést még nem nyerte meg a nemzet. Sőt, pirruszi volt a győzelem, nélkülözte a teljességet. Hiába állhattunk a dobogó tetejére, ha az államapparátust, a kulcsintézményeket, az ipar és a gazdaság meghatározó szektorait, a sajtót, az igazságszolgáltatást, a felsőoktatást továbbra is azok uralták, akik előtte évtizedeken keresztül. A legpiszkosabb munkát az eseményeket manipulálva kommentáló, tudósító (elhallgató) sajtó végezte. Az a média, amely a kommunizmus emlőin nevelkedett.

Gyorsan eltűnt a rendszerváltás romantikája. Az eszmények legtöbbike zátonyra futott, a lelkesedés tüze hamar hunyorgó parázzsá zsugorodott.

Igaz, nem is lehetett volna másképpen akkora ellenszélben, ellendrukkerekkel, ügynökökkel – és jó szándékú kétbalkezesekkel. Antall József már az indulásnál, a legelső kormányülésen megmondta: „Uraim, önök egy kamikazekormányban vesznek részt.” (Azzal nem számolhatott szegény, hogy csakhamar végzetes betegség támadja meg.)

Elszaladt a négy év. 1994 tavaszán nagy fölénnyel és még nagyobb arroganciával visszatért a múlt, a hitvány világ. Liberális köntösben történt a visszarendeződés. Szocialistává kozmetikázott kommunisták és álnok szabad demokraták vették át a gyeplőt. Igaza lett Csurka Istvánnak, aki már a legelején magasba emelte a mutatóujját: Vigyázz, magyar! Ezek nem adták fel! Ha nem leszünk eszünknél, a kaméleonok újra elveszik a hazát.
De törődtünk is ezzel mi, megrészegült szegény ördögök akkor, harminckét éve, a visszakapott szabadság csodareggelén?

Borítókép: Kövér László, az Országgyűlés titkos szavazással megválasztott elnöke esküt tesz az Országgyűlés alakuló ülésén a Parlamentben 2022. május 2-án (Fotó: MTI/Illyés Tibor)