A túldicséret és a hatalomból adódó jelenségek csak akkor gátjai egy-egy nemzet normális létezésének, ha az érintettek – pozíciójukból adódóan – bizonyos objektív körülmények felbukkanása esetén, alapvetően negatív irányba befolyásolják a többség életét, krízisek vagy akár háborúk kialakulását idézik elő.

A látszólagos béke és nyugalom évtizedeiben az objektív kihívást (így veszélyt) a túlzott jólét hajszolása jelenti. Amennyiben generációk nőnek fel a „légy egyre vagyonosabb” eszmerendszer fogságában, szükségszerűen a hanyatlás korát vonzzák magukhoz, ahogyan újra és újra megtörtént az emberiség ezer éveket számláló múltjában.

Ha ez mindig így volt, miért kell ezzel most foglalkozni, ­miért érdemel figyelmet, és miért kell vitára inspirálni a témában nyilvánvalóan sokszínű véleményt artikulálni képes embereket?

Az ok végtelenül egyszerű: a gyerekek – a meggondolatlan szülők segédletével történő – megrontásának gyakorlata, az úgynevezett szexuális érzékenyítés Észak-Amerikában és Nyugat-Európában rohamosan terjedő őrülete miatt. A helyzet olyan, mintha az elgurult gyógyszerek hiányától szenvedő krónikus betegek tömegei ülnék egyre torzabb és gátlástalanabb fiesztájukat. Tanult és jól szituált szülők lelkesen támogatják a gyermekeik ellen elkövetett merényleteket, az LMBTQ- és genderideológiák képében megjelenő támadások közben. Elképzelhetetlen – legalábbis egyelőre – a még kevésbé érzékenyített keleti országokban, hogy össztársadalmi szinten elfogadjuk ezt a jelenséget, miközben nem vagyunk okosabbak a nyugati világ polgárainál.

A rendszerváltás óta eltelt három évtizedben egyre több honfitársunk kezdte megközelíteni a tőlünk nyugatra élők életszínvonalát. A tendencia önmagában nem jelent elhárítandó veszélyt, és nem adekvát, hogy káros folyamatok elindítója legyen. Legfeljebb akkor, ha a példaképországokban felsejlő gondolkozási, életviteli torzuláshoz vezet.

Az ottani felnőtt világ saját gyerekeit veszélyeztető attitűdje ugyanis nem gazságból fakad, hanem abból a döbbenetes gondolatból, hogy jót tesznek velük, amikor az új „ideák” mentén nevelik és engedik „érzékenyíteni” őket. Mert – bizonygatják maguknak a szülők, akik már maguk is érzékenyítettek – a politikai (és kulturális) elit szava megkérdőjelezhetetlen, hisz ők a jóléti világ megteremtői és a jövőbeli fejlődés garanciái is egyben. Az elmúlt hetven évben Nyugaton úgy gondolták – leginkább ezt „verték” az emberek fejébe –, hogy nem a munkájuknak és kreativitásuknak köszönhetik az elért eredményeket, hanem egyedül az őket irányító politikusoknak. Ez még akkor is szürreális felvetés, ha nyilvánvalóan szükséges egy felkészült és hazája fejlődését segíteni akaró politikai elit erőfeszítése.

Amennyiben a politikai akarat áll mindenekfelett – mondják a megvezetett társadalmak tagjai, csitítva lelkiismeretüket és józan eszüket –, akkor nyilvánvaló, ahhoz, hogy utódaik még fejlettebb világban élhessenek és fokozni tudják anyagi jólétüket, el kell fogadniuk a politikusok által inspirált új „értékek” illúzióját. A jólét utáni vágy így tör utat magának a józanság rovására. A civilizált társadalmak többsége hetven év alatt tudatos átverés áldozata lett. A legrosszabb talán az, hogy ilyen tudati állapotban a jó szándékú segítséget az értékeik elleni támadásnak veszik, és nem látják, hogy önként lépnek olyan lejtőre, ahol pusztulás vár rájuk. Kivéve, ha mi, a még nem érzékenyített és ezért gondolkodni képes többiek, akadályt ácsolunk arra a bizonyos csúszdára.

A szerző titkosszolgálati szakértő, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumának elnöke

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)