Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban ma nincs proletárdiktatúra, ezzel szemben véleménydiktatúra van. A demokráciának hazudott balliberális önkényuralom a törvény erejével is képes büntetni bizonyos szóhasználatot, ha az nem felel meg például a genderelmélet, a Black Lives Matter- vagy az LMBTQ-mozgalom egyes előírásainak. A brüsszeli balliberális vezetés pedig kedvére gyárthatja a hamis jogi kifogásokat a neki nem tetsző tagállamokkal szemben, hogy azután ezekre hivatkozva eurómilliókra rúgó helyreállítási forrásokat tartson vissza az uniós költségvetésből.

Azután itt van az orosz–ukrán háború és a nyugati országok egységes fellépése Oroszországgal szemben. Ma a keresztény Oroszország számukra a fő ellenség. Kőkemény oroszellenes szankciók, hatalmas mértékű fegyver- és pénzküldemények Ukrajnának – mintha amerikai vezényszóra mindenki egyszerre lépne.

Az utóbbi hetven év nagyobb háborúinak történetére pillantva azonnal szemünkbe tűnik, hogy az Amerikai Egyesült Államok sok esetben nemcsak főszereplője, hanem előkészítője is volt ezeknek a háborúknak. Amerika szinte mindig a nyugati liberális demokrácia védelmét, illetve terjesztése szükségességét jelölte meg jogcímként. A kommunista diktatúrákkal szembeni harcias fellépés még indokoltnak is tűnt, bár azon lehetne meditálgatni, hogy az Egyesült Államok hadserege miért ott védi a demokráciát, ahol kőolaj vagy más fontos nyersanyag van.

Az utóbbi évtizedekben komoly háborúk robbantak ki a világ számos pontján − Közép-Amerikától Afrikáig, Közel-Kelettől Közép-Ázsiáig −, s ezekben Amerika nyakig benne volt. Mégse jutott eszébe senkinek, hogy szankciókat követeljen a szuperhatalom ellen. A szabadság és egyenlőség nyugati elkötelezettjei nem firtatják, hogy mi keresnivalója van az amerikai haderőnek Kína, Oroszország, Irán vagy éppen az afrikai országok határainál. Az Egyesült Államok ősidők óta kedvére lődözhet, bombázhat, belháborúkat szíthat, legfeljebb egy-két ejnye-bejnyét kap a nyugati sajtó eldugott berkeiben. Ám ha a mai Oroszország (amely már nem a Szovjetunió), teszi ugyanezt, akkor beindul a gyalázkodás és a szankciós gőzhenger.

A NATO védelmi szervezet, amelynek fő feladata a szövetség, illetve a tagországok védelme külső támadás esetén. Oroszország megtámadta Ukrajnát, amely nem tagja a ­NATO-nak, a szövetség tagországai mégis öntik Ukrajnába a korszerű fegyvereket, és jelentős felderítési, logisztikai eszközökkel támogatják. Már a kisiskolások is tudják (Zelenszkij elnök még nem), hogy a háború ezáltal vég nélkül elhúzódik, és Ukrajna szenvedései fokozódnak.
És persze szenved az egész világ, de valakiknek ez nem okoz gondot. A balliberális háttérhatalom nem aggódik, mert minél nagyobb a káosz, annál nagyobb haszonra tesz szert. Tudjuk, Amerika nem egységes, és ez okot adhatna a bizakodásra, hiszen Donald Trump mögé felsorakoztak a józan republikánusok, akik nem azonosulnak a jelenlegi eszement politikával. A demokrata kormány rendőrhatósága máris házkutatást tartott Trump otthonában, és dokumentumokat foglalt le – állítólag azzal a sanda szándékkal, hogy találnak valamit, amire hivatkozva kizárhatják őt a soron következő elnökválasztásból.

Az amerikai baloldal nem válogat az eszközökben. És ez érvényes a nemzetközi baloldal egészére. Ne feledjük, ha tovább drágul az üzemanyag, ha az európai polgárok hamarosan fázni, az afrikaiak pedig éhezni fognak, azt csakis ennek a gátlástalan baloldali bandának köszönhetik.

A szerző író, újságíró

Borítókép: Amerikai katonák leeresztik a nemzeti lobogót az Antonik támaszpont átadásán (Fotó:MTI/EPA/Afgán védelmi minisztérium)